Böcskei László nagyváradi megyéspüspök 2026 húsvétjára írt üzenetét olvashatják.
A nagyböjti ifjúsági lelki napon, a bérmálkozásra készülő fiatalokkal beszélgetve, egyikük így fogalmazott: „Nem értem ezt a világot! Tele vagyunk tervekkel, de folyton veszélyekről hallunk. Felelősségről beszélnek nekünk, miközben ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk. Lehetünk-e boldogok egy ilyen szétszaggatott, ellenséges világban? S ha igen, ki mutatja meg nekünk az utat?”
E zűrzavaros időkben sokak lelkében megszületik a kérdés: „Ki tud eligazítani bennünket ebben a világban?” Még ha sokszor belső szorongással tapasztaljuk, hogy kérdéseink mintha válasz nélkül maradnának, újra meg újra meghívást kapunk arra, hogy önmagunkat és hivatásunkat új fényben szemléljük. A keresztre feszítés nagy kudarcának legmélyebb pontjából ugyanis felragyog előttünk a feltámadás öröme és békéje. Húsvét éjszakájának csodálatos liturgiája ezt hirdeti meg számunkra: „Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa, és ujjongjanak Isten csodálatos művei: fölséges nagy királyunk győzelmét áldja! A föld is örvendjen, hogy ekkora fény sugárzik rája” (Exultet).
Húsvétvasárnap reggelének átélése azt jelenti számunkra, hogy felismerjük helyünket Isten tervében. A húsvéti történetet nem elég felidéznünk, és annak megelevenítése sem lehet önmagában elégséges: engednünk kell, hogy Isten nagy tettei személyesen is megérintsék életünket. Szent Máté evangélista a húsvéti vigília szentmiséjének evangéliumában mintha éppen ezt hangsúlyozná. A zsidó szokásnak megfelelően, a hét első napján, az asszonyok visszatérnek arra a helyre, ahová Jézust eltemették. Életük természetes része volt, hogy a halálban sem szűnnek meg közösségben maradni vele. Nem pusztán a szokás indította őket erre, hanem az a kapcsolat, amely táplálta bennük a reménység lángját. „Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt.” (Mt 28,1)
A szentírási beszámoló szerint ezen a reggelen egy egészen új történet kezd kibontakozni előttük: a ragyogó angyal Isten jelenlétének világába emeli az egyszerű embert, aki a sírhoz vezető úton még saját terheivel és fájdalmával volt elfoglalva. Nehéz a sírt lezáró kő, fájdalmas ez a találkozás, és mindaz, amit kegyelettel a meghalt Krisztus sírjánál elvégeznek, inkább a múlthoz köti őket, mintsem hogy a jövő távlatát nyitná meg előttük. Ezeket az asszonyokat, a földhöz igazodó és sokszor felemelkedni nem tudó embert ragadja meg Isten, és emeli be a vele való közösség gyönyörű kapcsolatába.
Húsvétvasárnap reggelének élményében élni azt jelenti, hogy szabaddá válunk mindattól, ami eltávolíthat bennünket az élő Istennel való találkozástól. Levetjük magunkról mindazt, ami sokszor észrevétlenül ránk tapad, s irányvesztetté, reménytelenné teszi életünket. Felfedezzük magunkban az új ember vonásait, azokat a jegyeket, amelyek keresztségünk pillanatától fogva Isten szeretetének vonzásába állítottak bennünket.
Magunkra találni ebben a csodálatos világban, és magunkra találni abban a közösségben, amelyhez tartozunk, azt jelenti, hogy engedjük: Isten jelenléte sokféle sírunk árnyékából az új élet kezdetéhez vezessen bennünket.
Az ünnepi szentmise evangéliumában Szent János apostol számol be a hét első napjának eseményeiről. Itt is Mária Magdolna az, akit említ az evangélista, hiszen ő indul el elsőként a sírhoz. Az elmúlt napok történései mélyen felkavarták a lelkét, és talán abban reménykedik, hogy Jézus sírjának közelében enyhülni fog szívének fájdalma. Ám nincs ideje a hosszas töprengésre, mert amit a sírnál tapasztal, egyetlen pillanat alatt új irányt ad életének. Péterhez siet és hírül adja: valami történt a sírnál! Szavaival mozgásba hozza a többieket, akik elindulnak a hit útján, amint azt az evangélium is tanúsítja: „Látta mindezt, és hitt.” Mert akikhez eljut az elmozdított kő híre, azok elindulnak a hit útján. Mindannyiunk életében így bontakozik ki a húsvéti csoda: nem maradunk meg az üres sírnál, hanem képessé válunk átengedni magunkat annak, ami ezután következik.
A múlt esztendőben, a szűnni nem akaró háborúk nyomasztó légkörében a világ az energiatartalékok jövője miatt aggódott. Azóta újabb konfliktusok támadtak, és ma már szinte világméretű fenyegetettségről beszélhetünk, amely az egész emberiséget veszélyezteti. A véget nem érő harcok a világot újabb megpróbáltatások közé sodorták, s ennek nyomán egyre súlyosabb energiaválság bontakozik ki. Amit az emberiség korábban tartalékolni igyekezett, az ma már csak egyre növekvő áron biztosítható. Ezért hangzik újra a kérdés: „Ki tud eligazítani bennünket ebben a világban?” Miként enyhíthető az a sok szenvedés, amely a világ konfliktuszónáiban oly sok embertestvérünket próbára teszi? Eljöhet-e az idő, amikor világunk mindenki számára biztos otthonná válik: az igazságosság, a béke és a szeretet otthonává?
„Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt.” (Mt 28,1)
Az az egyszerű tény, hogy húsvétvasárnap reggelén ketten elindultak a sírhoz, már önmagában választ ad kérdéseinkre, sőt minket is a húsvéti esemény középpontjába helyez.
Kedves Ünneplő Testvérek! Legyen húsvéti ünneplésünk bátor elindulás a türelmesen és hűséggel vállalt tanúságtétel útján. Legyen új kezdet családjaink és közösségeink életében. Legyen áldott alkalom arra, hogy egymással találkozva megtapasztaljuk az élő Krisztus közelségét. Mert ő az, aki eligazít bennünket a világ sokféle nagypénteki szorongása között, és ő az, aki a remény húsvéti világosságát ajándékozza nekünk.
Böcskei László nagyváradi megyéspüspök
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
