Antonio Conte jelezte, hogy elvállalná az olasz szövetségi kapitányi posztot. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy bizonytalan a jövője a Napolinál. Nem mellékesen: a tavalyi bajnoki címnyerés után is az volt, de akkor maradt.
A Milan elleni bajnoki győzelem után azt mondta: „Ne felejtsük el, hogy a múlt szezon utolsó hónapjaiban a média a Juventushoz való igazolásomról beszélt. A sajtónak szüksége van valamire, amiről írnia kell, és természetes, hogy a nevem szerepel a listán. Ha én lennék a szövetség elnöke, több okból is feltenném a nevemet a jelöltek közé”.
Hozzátette: „Dolgoztam már az olasz válogatottal, és jól ismerem a légkört. Páratlan megtiszteltetés a hazádat képviselni. De még egy évem van hátra a Napolival kötött szerződésemből, és a szezon végén leülök az elnökkel, hogy megbeszéljük az ügyet.”
Conte az olasz futball vb-selejtezős kudarca utáni állapotáról is beszélt, mondván: „Ha Bosznia-Hercegovina elleni tizenegyesrúgásokban továbbjutottunk volna, az emberek nagy teljesítményről és gyönyörű futballról beszélnének. De ebben a sportágban az eredmények számítanak. Három egymást követő világbajnokságról lemaradtunk, ezért komoly lépéseket kell tenni.”
Így folytatta: „Amikor a válogatott szövetségi kapitánya voltam, sok szó esett róla, de kevés támogatás érkezett a kluboktól. Most katasztrófa történt, de még egy katasztrófában is van mit megmenteni. Ha a dolgok nem változnak, a helyzet ugyanaz marad, akár kijutunk legközelebb, akár nem. Mindenkit érdekel a válogatott, valódi lépéseket kell tenni.”
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


