A Nyitra Megyei Önkormányzat tavaly összesen 40 ezer euró értékben nyújtott támogatást különböző szociális programokra – derül ki a megyei hivatal elemzéséből.
A dokumentum szerint a pénzügyi hozzájárulások a gyermekek szociális és jogi védelmét, valamint a szociális gondozást szolgáló intézkedésekre irányultak, emellett a családokon belüli krízishelyzetek megelőzését is célozták. A támogatások hozzájárultak a negatív társadalmi hatások mérsékléséhez és felszámolásához is.
„A forrásokat nyolc jogosult szervezet között osztották szét”
– közölte a megye.
A támogatott programok elsődleges célja a megelőző tevékenységek erősítése és a válsághelyzetbe került családok támogatása volt. Emellett kiemelt figyelmet fordítottak a pénzügyi műveltség hiányának csökkentésére, valamint a szociálpatológiai jelenségek visszaszorítására.
„Valamennyi projekt a megye területén valósult meg, és ellenőrzésen is átesett. A biztosított támogatásokból a jogosult szervezetek szakembereinek béreit és járulékait, valamint a programok anyagi feltételeit finanszírozták”
– tette hozzá a Nyitra Megyei Hivatal.
BN/Felvidék.ma/Teraz.sk
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


