12. fejezet:
1. A világban-benne-lét mint Egységes Fenomén
Heidegger szakít a hagyományos filozófiával, amely az embert elszigetelt szubjektumként kezeli, aki utólag kapcsolódik a külvilághoz. Ehelyett a világban-benne-létet egyetlen, oszthatatlan egységes fenoménként mutatja be. A Dasein lényege, hogy eleve a világban van, nem pedig egy „belső szférában” lakik, amelyből kitekint.
2. A „benne-lét” (In-sein) újraértelmezése
A „benne” kifejezés Heidegger szerint nem térbeli relációt jelent (mint a víz a pohárban), hanem egzisztenciális módot.
- Nem térbeli: nem fizikai bennfoglalást jelent.
- Otthonosság (In-sein): a benne-lét a világhoz való ismerősséget és hozzátartozást jelenti. Olyan, mint amikor azt mondjuk: „otthon vagyok ebben a helyzetben”.
- Megszállottság/Gondozás (Besorgen): s benne-lét azt jelenti, hogy a Dasein „benn-lakik” a dolgoknál, foglalkozik velük, használja őket. Ez a gondozó vagy kezelő tevékenység a világban való létezés alapmódja.
3. A „világ” fogalma
A „világ” itt nem a fizikai tárgyak összessége (univerzum), hanem a jelentéshálózat. Az a horizont, amelyen belül a dolgok számunkra jelentéssel bírnak. A világ a környezetünk (Umwelt), az a kontextus, amelyben cselekszünk.
4. A benne-lét alapvető státusza
Heidegger a fejezetben előrevetíti, hogy a benne-lét mint „otthonosság” három alapvető egzisztenciális pilléren nyugszik (melyeket később részletez):
5. Az „eszköz-lét” (Zuhandenheit)
Mivel a Dasein a világban cselekszik, a dolgokat nem „előttünk-lévő” (vorhanden – puszta tárgyak), hanem elsősorban „kéznél-lévő” (zuhanden – eszközök, használati tárgyak) módon tapasztaljuk meg.
Összegezve: a 12. § azt mutatja meg, hogy az ember nem egy tartályban lévő szellem, hanem egy olyan lény, aki eleve a világába ágyazva, azzal foglalkozva, cselekvő módon „időzik” dolgok és mások között.
13. fejezet:
1. A világmegismerés mint „fundált” módusz
Heidegger amellett érvel, hogy a világ megismerése (a szemlélődés, a teoretikus vizsgálat) nem a Dasein alapvető létezésmódja. Ehelyett ez egy fundált (megalapozott/származtatott) módusz.
- Fundált (származtatott) jelleg: a teoretikus megismerés (tárgyak puszta szemlélése) csak akkor jön létre, ha a világgal való eredendőbb, gyakorlati és gondoskodó kapcsolódásunk („kéznéllét” – Zuhandenheit) valamilyen okból megszakad.
- Példa: nem akkor ismerjük meg igazán a kalapácsot, amikor megállunk és nézzük a formáját (teoretikus megismerés), hanem amikor használjuk (gyakorlati „kéznéllét”). Ha a kalapács eltörik, a gyakorlati használat megszakad, és a kalapács „kéznéllévőből” puszta „jelenvalóvá” (objektummá) válik, amelyet vizsgálhatunk.
2. A „világban-való-lét” megelőzi a „megismerést”
- A Dasein már mindig benne van a világban, és gyakorlati kontextusban kezeli a dolgokat.
- A hagyományos filozófia (például Descartes óta) a megismerést egy alany (szubjektum) és egy tárgy (objektum) kapcsolatára redukálta, mintha a tudat „belül” lenne, és a világ „kívül”. Heidegger ezt elutasítja: a Dasein nem egy „szubjektum”, amely megpróbál kijutni a külvilágba, hanem eredendően „kinn” van a világ dolgaival való gondoskodó foglalkozásban.
3. A teoretikus „nézés” (szemlélődés)
- A 13. fejezet bemutatja, hogyan válik a „kéznéllévő” (eszköz) „jelenvalóvá” (puszta tárggyá), amikor a „csupán szemlélődés” alá vonjuk.
- A megismerés egyfajta „kiszakadás” a praktikus életből, ami lehetővé teszi, hogy a dolgokat tárgyiasítsuk, de ez a folyamat elrejti a világ eredendő, használati jellegét.
Összegzés: Heidegger a 13. fejezetben kimutatja, hogy a világmegismerés (elmélet) a világban való gyakorlati tevékenységre (gyakorlat) épül. A teoretikus „látás” csak egy derivált, „fundált” módusza a „világban-való-létnek”, amely megszakítja az eszközökkel való közvetlen, gondoskodó bánásmódot.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
