Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek 2026. évi húsvéthétfői körlevelét adjuk közre.
Krisztus valóban föltámadt!
Kedves Testvérek!
Húsvét szent ünnepén az Egyház örök és változhatatlan örömhírét hirdetjük: Jézus Krisztus valóban föltámadt. Az emmauszi tanítványok visszatérve így adták tovább a húsvéti bizonyosságot: „Valóban föltámadt az Úr” (Lk 24,34). Erre a hitre épül keresztény életünk, ebből fakad reménységünk, és ebből nyer értelmet egész földi zarándokutunk.
Korunk embere a bizonytalanság, a viszonylagosság és a lelki fáradtság terhét hordozza. Sok minden kérdésessé vált körülöttünk: az igazság, a hűség, a béke, olykor maga a hit is. Éppen ezért különös erővel hangzik fel húsvét ünnepén az Egyház tanúságtétele: Krisztus legyőzte a halált, és megnyitotta előttünk az örök élet útját. Amint mondotta: „Én vagyok a föltámadás és az élet; aki bennem hisz, még ha meghal is, élni fog” (Jn 11,25).
A húsvét a legnagyobb isteni ajándék ünnepe.
A föltámadt Krisztus első szava tanítványaihoz ez volt: „Békesség nektek!” (Jn 20,19). Nem szemrehányással közeledett hozzájuk gyávaságuk miatt, hanem irgalommal és szeretettel. Ezután rájuk lehelt, és a bűnök bocsánatának kegyelmét bízta Egyházára. Húsvét tehát annak ünnepe is, hogy Isten nem zárja be előttünk az újrakezdés kapuját.
Szent Pál apostol világosan tanítja, hogy Krisztus föltámadása hitünk sarkköve. „Ha Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is” (vö. 1Kor 15,14). A kereszténység nem emberi elképzelésre, nem pusztán szép eszményekre épül, hanem arra a valóságra, hogy a megfeszített Krisztus él. A föltámadás utáni megjelenésekről az apostolok és a tanítványok tettek tanúságot. Nem képzelődő emberek voltak: féltek, bezárkóztak, kételkedtek. Mégis, a föltámadt Úrral való találkozás olyannyira átalakította őket, hogy készek lettek életüket is odaadni ezért az igazságért.
Nem a sebek letagadásából fakad, hanem abból, hogy a föltámadott Úr a sebeket is megdicsőítette. A tanítványoknak megmutatta kezét és oldalát, s így ajándékozta nekik a békét. Ez a béke ma is az emberiség egyik legnagyobb hiánya és legmélyebb szüksége.
Nagy fájdalmunkra Vörösmarty Mihály A vén cigány versének szavai jutnak eszünkbe ha a Közel-Keletre és Szentföldre gondolunk, mert a vers megírásakor is háború volt a Szentföldön. Most is zárva van a Szent Sír-bazilika és újra elmondható: „Háború van most a nagyvilágban, Isten sírja reszket a szent honban.” Ha szomszédunkra, az ukrajnai háború ötödik éve tartó nagy csapására gondolunk, akkor Babits száz évvel ezelőtt írt nagy háborúellenes verse, a Húsvét előtt válik újra időszerűvé: „hogy elég, hogy elég! elég volt // Ó, béke! béke! / Legyen vége már!”
A föltámadásba vetett hit azonban nem csupán értelmi belátás. A húsvét akkor válik életet formáló valósággá, amikor a hívő ember Tamás apostollal együtt térdre borul, és így vallja meg Krisztust: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20,28). Ez a hit ad erőt a szenvedés idején, reményt a megpróbáltatásban, világosságot a bizonytalanságban, és örömöt az ember szívének.
Ma, amikor oly sokan mindent viszonylagossá tesznek, nekünk alázatosan kérnünk kell az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” (vö. Lk 17,5). Kérjük, hogy a föltámadt Krisztus öröme töltse el szívünket, családjainkat, közösségeinket és egész népünket. Adjon nekünk bűnbánó szívet, élő hitet, erős reményt és maradandó békét.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves testvérnek áldott, kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket.
Krisztus valóban föltámadt! Alleluja!
Kalocsa, 2026 húsvétján
Bábel Balázs érsek
Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
