Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
„Ha felnézek: fény.
Ha lenézek: bánat.”
(T. I.: Egyedül)
Igen szép kiállítású – és már címében gazdag távlatokat nyitó – kiadvány Turczi István legfrissebb verseskönyve, a Korpusz (Scolar, 2025). Változatok személyességre: talán így összegezhetnénk ennek a számvető poétikának az irányait, irányultságait. Amely poétika a beatköltészet áramló versbeszéde és a keleti mesterek leheletes kisszerkezetei között váltogatja érvényes szólamformáit. A kötetet az Egy ukrán költő halálára című elégia egy részletének kinagyításával ajánlom a tágasságra nyitottak figyelmébe:
„A férgek sokat tudnak
a feltámadásról.”
Verset zár ez a két sor; hatását előtte a színtér összegző megjelenítése készíti elő: „Ukrajnában is tél van. / Fagyos szél csókolja a földet.” A mű egésze a fronton elesett Makszim Krivcovnak (1990–2024) állít emléket. Megrázó téma persze nem garantál maradandó művészetet; ehhez az esztétikai tényezők feszes összjátékára is szükség van.
A soráthajlás feszültségteremtő szerepét (mit/miről tudnak a férgek? – találgathatnánk az első sor végén) az f-ek alliterációjával összefűzött értékvégpontok, lent („férgek”) és fent („feltámadás”) együttállása tetőzi be, megtoldva a két sor alexandrinná összeadódó ritmikai harmóniájával.
Első olvasatban pragmatikusan keserédes közlést nyugtázhatunk: a férgek, lévén a föld alatti zóna lakói, valóban önkéntelen tanúi a holtak átlényegülésének. De hozzásimul mindehhez egy második, általánosabb jelentésszint: oly egyetemes és elemi esemény a feltámadás, hogy még az öntudatlan jelenlét is tudást nyer róla. Harmadsorban érdemes fölfigyelnünk a „sokat” bővítményre: ez ugyanis megemeli az állatkák ismeretanyagát, de jelzi e tudás részleges voltát is. Akárha olyan jelenés volna a feltámadás, melyről mindent tudni hovatovább nem lehet (nem szabad?). Negyed, apokrif vetületben groteszk-tragikus színezetet ölt a sorpár: a férgek – mint a túlvilág nélküli tápálálékláncnak és az anyag körforgásának a szereplői – a matériába zárt immanencia részesei, ilyesformán fel nem támadó testekről is tanúskodhatnak.
Az értelmező közelítés végső fázisában azonban még valamit észlelhetünk, s ez visszabillenti a mondatot a szentség nyelvi szférájába. A féreg-motívum előhív egy klasszikus epigrammát a kánonból, Pilinszky János Pascal című kétsorosát: „A leghitványabb féreg kimulása / ugyanaz, mint a napfölkelte.” Az irgalom objektivitása nem válogat sem személyek, sem személytelenségek között; a létezők egyenlősége a létezés minden régiójában metafizikai alapelv. Ha e belátás felől olvassuk a Korpusz szövegeit, még tisztábban rajzolódnak ki egy versnyelvi transzcendencia alakzatai.
„Az egész kötet csupa ellentét: őszinteségükben szinte naiv megszólalások váltakoznak nagy műveltségről tanúskodó, a világkultúrát befogó versekkel” – fogalmaz Nádasdy Ádám fülszövege. Pontos szavak pontos szavakról.
Fotó: Merényi Zita; Scolar Kiadó
Magyar Kurír
Az írás az Új Ember 2026. március 22-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
