Március 29-én, virágvasárnap, Urunk szenvedésének vasárnapján a Szentatya ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Péter téren, az Úr Jézus jeruzsálemi bevonulását felidéző körmenettel. Homíliájában Krisztusról, a béke királyáról elmélkedett, aki golgotai keresztjéről ma is kiáltja a világnak: „Isten szeretet! Legyen bennetek irgalom! Tegyétek le a fegyvert, emlékezzetek arra, hogy testvérek vagytok!”
Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Jézus a kereszt útját járja, mi pedig mögéje állunk, és követjük lépteit. Vele járva szemléljük az emberiség iránti szeretetből vállalt szenvedését, szívének összetöretését, szeretetajándékká váló életét.
Tekintsünk Jézusra, aki a béke királyaként jelenik meg, miközben körülötte háború készül. Ő rendíthetetlen marad szelídségében, miközben mások az erőszak útjára lépnek. Ő gyengéd érintésként kínálja fel magát az emberiségnek, miközben mások kardot és botot ragadnak.
A béke királyaként Jézusnak az a szándéka, hogy kiengesztelje a világot az Atya ölelésében, és leromboljon minden falat, amely elválaszt bennünket Istentől és egymástól, mert „ő a mi békénk” (Ef 2,14). „Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján. Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek” (Zak 9,9–10).
A béke királyaként, amikor egyik tanítványa kardot ránt, hogy megvédje, és lesújt a főpap szolgájára, azonnal megállítja őt, és azt mondja: „Tedd csak vissza hüvelyébe a kardodat! Mert kard által vész el, ki kardot ragad!” (Mt 26,52).
A béke királyaként, miközben szenvedéseinket hordozta és bűneinkért átszúrták, „nem nyitotta ki a száját, mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt” (Iz 53,7). Nem fegyverkezett fel, nem védekezett, nem háborúzott.
Testvéreim, ez a mi Istenünk: Jézus, a béke királya. Olyan Isten ő, aki elutasítja a háborút, akit senki sem használhat fel a háború igazolására, aki nem hallgatja meg a háborút indítók imádságát, hanem elutasítja azt: „Akármennyit imádkoztok is, nem hallgatok oda, mert a kezetek csupa vér” (Iz 1,15).
Őrá tekintve, akit értünk keresztre feszítettek, az emberiség megfeszítettjeit látjuk. Sebeiben megannyi mai nő és férfi sebeit látjuk. Atyához intézett utolsó kiáltásában azok sírását halljuk, akik levertek, akik reménytelenek, akik betegek, akik egyedül vannak. Mindenekelőtt pedig azok fájdalmas sóhaját halljuk, akik erőszakot szenvednek, akik a háború áldozatai.
Szeretném ezt a kiáltást Isten Szolgája, Tonino Bello püspök szavaival a Boldogságos Szűz Mária közbenjárásába ajánlani, aki Fia keresztje alatt áll, és a mai megfeszítettek lábánál is sír:
„Szűz Mária, a harmadik nap asszonya,
add meg nekünk annak bizonyosságát,
hogy mindenek ellenére a halálnak többé nincs hatalma fölöttünk,
s hogy végül az erőszak és a fájdalom minden áldozatának könnyei
hamarosan felszáradnak, mint a hajnali dér a tavaszi nap sugarára”
(Mária, napjaink asszonya).
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
