Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Sánta János, a Váci Egyházmegye papja ad útravalót.
Lázár feltámasztásának csodája végképp nem hagyott közömbösen senkit. Ez volt az az esemény, amit már tényleg nem lehetett szó nélkül hagyni. Se így, se úgy. Akik rokonszenveztek Jézussal, innentől kezdve erősebben hittek neki, sőt, biztos, hogy még nagyobb lett a táboruk. Akik viszont féltékenyek és haragvók voltak, ettől fogva egyre jobban keresték az alkalmat arra, miként lehet „lekapcsolni” őt. Még belegondolni is elképesztő, hogy akik gyűlölték, pont akkor döntöttek a haláláról, amikor egy halottnak visszaadta az életét.
Istenben épp az a csodálatos, hogy mindent másként csinál, mint ahogy mi azt előre elképzeljük. De ezzel nem ledorongol bennünket, hanem csalogat: Gyertek, fedezzétek fel belső világomat!
Itt van például Lázár feltámasztásának egy érdekes mozzanata, amelyre aligha figyelünk. Lázár, aki Jézus jó barátja, megbetegszik. Jézus viszont ahelyett, hogy azonnal odasietne, még vár két napot, és csak akkor megy el Máriához és Mártához. De hogy még zavarosabb legyen az időtartamok leírása: mikor ér oda Jézus? Akkor, amikor Lázár már negyedik napja a sírban fekszik! Mintha tudatosan kerülné az evangélista a hármas számot, ami szent szám. Talán azért, mert harmadnapra csak Jézus támadhat fel. János körülbelül ötven évvel később írja le mindezt, amikor már kezd lendületet venni az Egyház, és olyanoknak beszél Jézusról, akik biztosan nem látták őt személyesen. S ezzel a furcsa számtannal megtanít valamire: harmadnapra, azaz tökéletes minőségben, istenfiúi módon csak Jézus támadhatott fel. Emberek akkor még nem. Sem Jairus leánya, sem Lázár, akik a feltámasztásuk után később újra meghaltak. Ők még „ide” támadtak fel, Jézus viszont már „oda”. Meg is lepődnek a tanítványok, amikor átmegy a zárt ajtókon. A feltámasztott Lázár akkor még nem tudott volna a zárt ajtón átmenni.
Jézus azonban nem sajátítja ki az elsőségét! Mindenki „harmadnapra” fog majd feltámadni, mert mindannyiunkat Jézus Szentlelke szólít természetfeletti életre. De hogy kinek mikor jön el a „harmadnapja”, nem tudjuk, ezt egyedül teremtő Istenünk tudja, aki nemcsak az idők ura, hanem az időzítésé is. Hogy nagyot szóljon a dolog. De nem pusztít, hanem éltet. Sőt, úgy hív életre, hogy már nem kell újra meghalnunk. Ilyen dicsőséges távlatban meghalni tényleg nem több, mint elaludni. Gondolunk-e erre, amikor este lefekszünk? Földi életünk egyharmadát mintegy meghalva töltjük. S aki rosszul alszik, még altatót is szed, mert ki kell aludnunk, régies szóval hálnunk magunkat másnapra, hogy frissek legyünk. Ennyire közel van egymáshoz a jelen világ és Isten dicsőséges világa.
Nemet mond az élet teljességére mindaz, aki ellene van Krisztusnak. Azóta is sokan élnek ilyen lelkiállapotban. Ezért nevezhetjük fekete vasárnapnak is a mai napot, gondolva ezzel a húsvét előtti második vasárnap régi nevére. Ha emberileg nézzük a soron következő napokat, tényleg fekete napok következnek: az ember likvidálja az Üdvözítőt, halálba küldi. Ha viszont Isten szemével nézzük, akkor nem feketék ezek a napok. A fekete azt sugallja, hogy mindennek vége. Jézus tényleg befejezi nyilvános működését, mert e világi keretek között már nem tehet többet, jobban már nem tudja értésünkre adni, hogy ő kapcsolja egybe Isten és az ember világát. De ezek a napok nem feketék, hanem fehér előttiek. A húsvét színe a fehér. A húsvét annyira fehér, és annyira hamisítatlanul isteni esemény, hogy hozzá képest minden emberi eredetű történés csak homályos és szürke lehet. A mi magatartásunkban keveredik jó és rossz, Jézus feltámadásában viszont felragyog a tiszta szentség. Ennek előképe Lázár feltámasztása.
Fotó: Nádudvari Dorottya
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
