Szombaton hivatalosan is átadták a Nyitramenti kerékpárút új, 7,4 kilométeres szakaszát, amely Érsekújvárt köti össze Naszvaddal. A beruházásról a helyszínen Becse Norbert, Nyitra megyei képviselő, a Magyar Szövetség komáromi járási elnöke és Orosz Örs, Nyitra megyei, valamint komáromi városi képviselő beszélt. Az ünnepélyes átadón jelen volt a Magyar Szövetség több megyei képviselője is, köztük Andruskó Imre, Bauer Ildikó és Gyarmati Tihamér.
Az új útszakasz 7,4 kilométer hosszú, megvalósítása 3,2 millió euróba került. Becse Norbert a helyszíni bejelentkezésben úgy fogalmazott, régi álom vált valóra, hiszen Érsekújvár és Naszvad között eddig csak a harmadosztályú úton lehetett közlekedni. Az új kerékpárút így nemcsak a biciklisek, hanem a rolleresek, görkorcsolyázók és a gyalogosok számára is biztonságosabb összeköttetést teremt, egyebek mellett a naszvadi termálfürdő irányába is.
Becse hangsúlyozta, hogy a fejlesztés a térség lakóinak és a szabadidős turizmusnak egyaránt fontos előrelépés. Köszönetet mondott mindazoknak, akik korábban támogatták a pályázatot, és reményét fejezte ki, hogy az új útvonal sok örömet szerez majd, és valóban biztonságosabbá teszi a közlekedést Naszvad és Érsekújvár között.
Orosz Örs arra hívta fel a figyelmet, hogy Nyitra megye országos viszonylatban is jelentős munkát végzett a kerékpárutak fejlesztésében. Mint elmondta, a megyén halad át a Duna menti EuroVelo 6-os útvonal, amelynek fejlesztése a magyar és szlovák határon átnyúló pályázatokból valósult meg. Emellett megyei és uniós forrásokból több olyan, észak-déli irányú csatlakozó szakasz is kiépült, amelyek a fő kerékpáros útvonalakra kapcsolódnak rá.
A megyei képviselő szerint a térség természeti adottságai, különösen a folyók és a töltések lehetővé tették, hogy az elmúlt évtizedben több tíz kilométernyi kerékpárút épüljön ki. Az Érsekújvár és Naszvad közötti új szakasz ennek a munkának újabb jelentős állomása, amely immár a nemrég megnyílt naszvadi termálfürdőt is bekapcsolja Érsekújvár kerékpáros vérkeringésébe.
Az átadott szakasz a közlekedésbiztonság javítása mellett a térség turisztikai vonzerejét is erősítheti, és újabb lépést jelenthet abban, hogy a Nyitra megyei kerékpárút-hálózat még szorosabban kapcsolja össze a régió településeit.
SZE/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


