Nagyböjt második felében, amikor kissé megfakul az útnak induláskor érzett lelkesedés, érdemes rövid időre megállnunk, hogy erőt merítsünk néhány korai, illetve modern kori keresztény lelki mester kitartásra inspiráló szavaiból és példájából. Az alábbiakban részleteket közlünk Ménesi Kristóf írásából, a Bízd Rá Magad Média nyomán.
A nagyböjt Jézus pusztai böjtjéhez kapcsol bennünket, akit negyvennapos megpróbáltatása végén háromszor kísértett meg a sátán. Bár (…) a kísértéssorozatra terelődik a figyelmünk, legalább ekkora jelentősége volt Jézus hűségének és kitartásának is a negyven nap során. Ahhoz, hogy helyesen kövessük, nemcsak a kísértésekben, de a monotóniában is vele kell tartanunk.
Az apostoli és egyházatyák is kiemelt figyelmet szenteltek a kitartásnak (görögül: hypomone), mely az őskeresztények számára nem pusztán pszichológiai állhatatosságot vagy türelmet jelentett a szenvedések közepette, hanem fáradhatatlanságot a jó cselekedetekben, megmaradást az igaz hitben, engedelmességet az Egyházban, Krisztushoz való hűséget az üldöztetések ellenére is.
Kitartás az apostoli- és egyházatyáknál
Római Szent Kelemen a korinthusiakhoz írt levelében azzal motiválja a rábízottakat, hogy emlékezetükbe idézi általuk jól ismert és tisztelt személyeknek a kitartással kapcsolatos pozitív példáját: Noéét, aki kitartó hűsége révén a világ újjászületésében és az állatfajok megmenekülésében játszott pótolhatatlan szerepet; Ábrahámét, aki hite és engedelmessége által nyerte el az ígéretet; Péter apostolét, aki sok szenvedés elviselése révén nyert bebocsáttatást az őt megillető dicsőség helyére. (…)
Antiochiai Szent Ignác, aki bilincsek között, Rómába hurcoltatása közepette írta leveleit, egyik írásában arra kéri a római hívők közösségét, hogy semmiképp se próbálják megakadályozni kivégzését, mert a szenvedésben egészen a vértanúságig való kitartás számára a tanítvánnyá válás, illetve a Krisztushoz hasonulás eszköze. (…)
Szmirnai Szent Polikárp Jézusra utalva azt írja a Filippi keresztény közösségnek, hogy „aki őt halottaiból feltámasztotta, feltámaszt bennünket is, ha akaratát teljesítjük és parancsait követjük”. (…)
Kitartás a modern kori szenteknél
Kalkuttai Szent Terézről köztudomású, hogy évtizedeken át tartó belső szárazságban is kitartott az elesettek szolgálatára irányuló hivatása mellett; a 2025-ben szentté avatott Pier Giorgio Frassati pedig egész életében derűsen, mégis következetes önfegyelemmel tartott ki a napi Eucharisztia, a Szentírás olvasása és a szegények szolgálata mellett. (…)
Ménesi Kristóf írása teljes terjedelmében ITT olvasható.
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


