A megyei szerepvállalás, a választási felkészülés és a jogbiztonság is napirenden volt a Magyar Szövetség OT-ülésén

A megyei szerepvállalás, a választási felkészülés és a jogbiztonság is napirenden volt a Magyar Szövetség OT-ülésén

Március 21-én tartotta ülését a Magyar Szövetség Országos Tanácsa, amelyen az Együttélés 2040 program konkrét javaslatai, a módosított szervezeti és működési szabályzat elfogadása, a választási felkészüléshez kapcsolódó jelöltállítási szempontrendszer jóváhagyása, valamint az aktuális politikai helyzet értékelése is kiemelt napirendi pontként szerepelt. Az üléshez kapcsolódó nyilatkozatban a testület hangsúlyozta: továbbra is stratégiai cél a megyei szintű kormányzati szerepvállalás megtartása, a magyar közösség jogbiztonságának erősítése és a déli, keleti régiók érdekeinek következetes képviselete.

A Magyar Szövetség Országos Tanácsának nyilatkozata szerint a párt a helyhatósági és megyei választások évében kiemelt feladatának tekinti a regionális érdekképviselet megerősítését. A dokumentum hangsúlyozza, hogy

Szlovákia egyetlen magyar pártjaként továbbra is elkötelezett a magyar-magyar kapcsolatok erősítése és a nemzetpolitikai vívmányok megőrzése mellett.

A testület az aktuális politikai helyzet értékelése kapcsán elutasította a közéletben tapasztalható szélsőségeket, a személyeskedést és a verbális támadásokat. Álláspontjuk szerint a tárgyilagos, tisztességes politikai kultúra és a társadalmi béke megőrzése kulcskérdés, miközben a jogállamiságot veszélyeztető, ad hoc jellegű jogalkotást is visszautasítják.

A nyilatkozat kiemelten foglalkozik az oktatás ügyével is.

Hírdetés

A Magyar Szövetség továbbra is stratégiai célként tekint a magyar tannyelvű iskolák érdekeinek szakmai és rendszerszintű képviseletére, és megerősítette: minden lehetséges eszközzel támogatja a magyar iskolaválasztást.

Az Országos Tanács a közigazgatás és az önkormányzatiság kérdésében is egyértelmű álláspontot fogalmazott meg. Csak olyan reformot tart elfogadhatónak, amely figyelembe veszi a déli, keleti és közép-szlovákiai régiók gazdasági, nyelvi és kulturális sajátosságait, és sürgeti az önkormányzati finanszírozási rendszer átalakítását is.

A dokumentum külön kitér a jogbiztonság és az emberi jogok kérdésére. A testület szerint nincs helye az etnikai diszkriminációnak és a szólásszabadság korlátozásának, továbbá továbbra is szorgalmazza a Beneš-dekrétumokhoz kapcsolódó jogfosztó állapot felszámolását és a földügyi visszaélések leállítását.

A gazdasági fejezetben a nyilatkozat arra figyelmeztet, hogy Szlovákia versenyképessége elmarad a régió több országáétól, különösen a déli térségekben. Az agrárpolitikai rész az élelmiszerbiztonságot, a termőföld védelmét és a mezőgazdaság stabilitását nevezi meg alapvető célként, míg a dokumentum végén a roma közösségek biztonságának erősítése és a tragédiák megelőzését szolgáló programok szükségessége is megjelenik.

A Magyar Szövetség Országos Tanácsának nyilatkozata IDE kattintva olvasható.

SZE/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »