A Szent II. János Pál Intézet kiadásában, a Domonkos Könyvek sorozat részeként megjelent kötetben Paweł Kozacki OP domonkos szerzetes, publicista – aki 2014–2022 között a Prédikátorok Rendje lengyel tartományának tartományfőnöke volt – beszélget rendtársával, Lucsok Péter Miklós munkácsi megyéspüspökkel életéről, megtéréséről, az Egyházról és a rendhez vezető útjáról, hitéről, válságairól.
Lucsok Péter Miklós Munkácson született 1974. március 26-án. Édesapja sofőr és autószerelő volt, édesanyja könyvelő. Szülei nem tanították meg imádkozni sem őt, sem a bátyját, Sándort. Nem jártak rendszeresen templomba, ám ez nem jelentette az, hogy hitetlenek lettek volna. Lucsok Miklós már püspök volt, amikor a keresztanyja, édesapja nővére egy keresztet adott neki, és közölte vele: „Ez édesapád keresztje. Ezzel járt iskolába. Valahányszor vizsgázni ment, magával vitte.” Édesanyja is volt elsőáldozó, és bérmálkozott. Aztán később már nem jártak templomba, „azt hiszem, a szovjet ideológiai nyomásnak engedve…”
A munkácsi megyéspüspök így idézi fel a kamasz- és ifjúkorát: „Amíg nem találkoztam Jézussal, folyamatosan kerestem. De ott kerestem, ahol nehéz volt rátalálni.” Megpróbálkozott a sporttal, konkrétan a kick-boxszal. Szerette, de amikor a versenyeken becstelenséget látott, elveszítette a sport iránti ambícióit. Második próbálkozása a metálos korszak volt, egy erőteljes szubkultúra megtapasztalása, az Iron Maiden, a Metallica, az AC/DC iránti rajongása. Bandához is csapódott, tetszett neki, hogy olyan csoport tagja, amely jelent valamit a városban. Bízott a társaiban, de amikor rádöbbent, hogy a bandában az állítólagos barátja tudatosan hazudik, nagyot csalódott.
Tinédzserként tudta, hogyan kell pénzt keresni, de azt nem, hogyan találja meg önmagát a világban. Lelki útkeresése mélypontján, 1993 végén került kezébe egy könyv, amely az ember belső sebeiről szólt. A hét főbűn alapján íródott. „A könyv olvasása közben magamra találtam, és felismertem a szívem állapotát. A könyvben arról is szó volt, hogyha befogadom Jézus Krisztust az életembe, ha ő ül a szívem trónusán, akkor megszabadít a könyvben leírt bűnöktől.”
Eszébe jutott, hogy Dióssi Kornél domonkos szerzetes pap régóta ismerte az ő bátyját, 1991-ben a lányát is megkeresztelte, neki pedig azt mondta: „Péter, mikor jössz el a templomba?” „Azt gondoltam magamban: »Eridj már, ember, mit akarsz tőlem?!«” Mégis, két év múlva, a könyv elolvasását követően elment hozzá. „…nem jöttem rá azonnal, hogy az igazságosság, igazság és hitelesség, amit kerestem, őbenne van. Csak később értettem meg, hogy ezek keresése valójában Jézus keresése volt.”
Ettől kezdve felgyorsultak az események. 1994-ben belépett a Domonkos-rendbe. 2003. június 24-én áldozópappá szentelték. 2019-ben lett segédpüspök, 2023-ban pedig ordinárius püspök.
Amikor Lucsok Miklós otthon bejelentette, hogy kolostorba vonul, édesapja azt mondta: „Rendben van, fiam, eridj! A te életed, te választottad.” Szülei megáldották, „és az volt a csodálatos”, hogy hamarosan maguk is keresni kezdték Istent, gyakorló hívőkké váltak.
Nem hallgatja el Lucsok Miklós azt sem, hogy családot alapító bátyja nem tudta elviselni az élet terhét, és 1994-ben öngyilkos lett. Éppen akkor, amikor ő belépett a domonkosokhoz. Habozott, hogy ebben a válságos helyzetben elmenjen-e otthonról. Ám a szülei életerősek voltak, nem szorultak rá, a testvére lányáról és a sógornőjéről is gondoskodtak. Lucsok Miklós sokáig küzdött ezzel a veszteséggel, végül feldolgozta terápia során, és azóta többször is támogatott olyan embereket, akik átélték egy közeli hozzátartozójuk öngyilkosságát.
Elvégezte az alkohol- és kábítószerfüggő embereket kísérő lelkipásztori képzést is. Tapasztalatból állítja: gyakorlatilag lehetetlen szétválasztani a pszichológiát a spiritualitástól, „mert kölcsönhatásban állnak, és együtt hatnak a fizikaira, azaz a testre – így alkot egészet a lélek, a szellem és a test”.
A munkácsi megyéspüspök arról is beszélt: nem a világtól fél. „Inkább attól, hogy testvéreim, akik kereszténynek tartják magukat, nem fogják megtapasztalni az evangéliumi szabadságot, hanem csak ítélkeznek, és kritizálni fogják ezt a világot, szeretetlenül, a jó hír felkínálása nélkül, ráhárítva a felelősséget a saját frusztrációikért… Jobban félek attól, hogy mi, akik megkaptuk az evangéliumot, nem fogjuk átélni annak szellemét, és ez farizeusokká tesz minket. Felsőbbrendűnek érezzük magunkat a romlott világgal szemben, és fogalmunk sincs, hogyan érhetjük el azokat az embereket, akik ezt a világot alkotják.”
A domonkos szerzetes emlékeztet: a rendalapító Szent Domonkos konkrét emberekhez ment, találkozott velük, meghallgatta őket, magyarázott, vitatkozott, bátorított, átélte az általuk érzett fenyegetést és elutasítást – de mindezt személyesen, egyénileg tette, szemtől szemben állt velük. „Ki kell menni az emberekhez. Ha adni akarok nekik valamit, akkor a jó hírrel kell hozzájuk fordulni. Csak egy ellenségünk van.” Szent Pál írja az Efezusiakhoz írt levelének 6. fejezetében, hogy nem a test és a vér ellen kell harcolnunk, vagyis nem az emberek ellen, hanem a sötétség erői, a bukott angyalok ellen. „Akkor miért panaszkodunk azokra az emberekre, akik úgy élnek, hogy tönkreteszik magukat és másokat? Azért élnek így, mert a szemük… zárva van a szeretet előtt. És ha ez tönkreteszi őket, akkor miért haragot vált ki belőlem, miért nem együttérzést és vágyat, hogy segítsek nekik, hogy megmentsem őket?”
A munkácsi püspök szerint: Isten „költő, művész, mi pedig matematikus módjára közelítünk az Úristenhez és tetteihez, vagyis unalmas könyvelést vezetünk. Az evangélium inkább hasonlít a költészetre, mert szeretetre, kölcsönös kapcsolatokra, személyes megismerésre épül. Ne öljük meg statisztikákkal és könyveléssel” – hangsúlyozza.
Arról is beszélt, hogy Munkács közelében van egy indiai szerzetesnővér, Lidzsi nővér, aki már húsz éve vezet egy közösséget. Fiatal nőket vonz ide. Míg más rendekben nincs hivatás, az ő közössége folyamatosan fejlődik. Mégpedig azért, mert ő „evangéliumi szerzetesnő, hívő ember”. Nem mindennapi módon tért meg: halálos beteg volt, betegségében megtért, meggyógyult, és gyermeki-evangéliumi hozzáállást fejlesztett ki magában.
„Az evangélium kaland. Ha keresztényként, szerzetesként, papként, püspökként nem élem meg az életemet kalandként, ha az életem nem ragad magával, mint egy jó film, akkor ez azt jelenti, hogy nincs benne a Szentlélek, és valami nagyon hiányzik belőle. Amikor pedig az evangéliumot kalandként élem meg, szeretnék magam mellé társakat, hogy az élmény ne csak az enyém legyen, hanem a miénk. Ez ad reményt az új hivatásokra.”
A Szent II. János Pál Intézet vezetője, Tokodi László OP ajánlásában a következőket írja: „…a saját életét mesélő püspök egy közös útra hív meg bennünket. Az új szív, az imádság útja által egyre világosabban kivehető Krisztus-arc vonásainak gyötrelmes formálódását élhetjük át vele. Kendőzetlenül tárja elénk életének árnyoldalait, nem titkolja viszont Isten nagy tetteit, amelyeket saját életében tapasztalt.”
A kötetet Hidász Ferenc OFM fordította.
Lucsok Miklós OP: Életem kalandja
Szent II. János Pál Intézet, 2025
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Fotó: Merényi Zita (archív); Szent II. János Pál Intézet
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
