Az Ipolysági Városi Könyvtár szerteágazó tevékenységének részeként igyekszik a kortárs magyar szerzőket is vendégül látni az Ipoly menti városban. A népszerű magyar szerzők sora március 20-án Karády Anna esttel bővült. A késő délutáni alkalmon a fiatal szerző köteteiről, a regényírásról s a felvidéki gyökerekről is szó volt.
Karády Anna a kortárs magyar irodalom egyik különleges hangú alkotója, aki elsősorban történelmi és romantikus regényeivel hódította meg az olvasóit –vezette fel a beszélgetést Baka Anita, azt est házigazdája.
Pleva Beáta (j.), a könyvtár vezetője köszönti a közönséget (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
A szerző a bevezetőben elmondta:
apai ágon mindkét nagyszülője Léváról származik. „Ilyenkor, amikor a térségbe jövök, mindig úgy érzem, hogy részben hazajövök”
– emelte ki.
Hozzátette: nagyszüleit a második világháború után kitelepítették. Székesfehérvár környékén telepedtek le. A család több szálon kötődik azon régióhoz. Balatonfüred, Tihany s maga a Balaton meghatározó pontok a család számára. Ebből merített az író is.
Karády Anna (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Így nem meglepő, hogy az első kötetei, A füredi lány trilógia is itt játszódik. Ezzel lett közismert. Az ipolysági közönség előtt eljátszott a gondolattal, hogy ha annak idején nagyszüleit nem telepítik ki Léváról, akkor lehet, hogy A lévai lány trilógia született volna meg.
A találkozón mesélt az írás kezdeteiről. Jelezte, gyermek és kamaszkorában soha nem gondolta volna, hogy író lesz belőle, 2020-ban született meg a könyvírás gondolata. Megihlette a már említett balatoni táj, a hozzá kötődő történetek, legendák. Ezek lettek az első köteteinek az alapjai.
A történelmi regényeinek írását aprólékos történelmi kutatások előzik meg. Tudatosan ábrázolja az adott korszakot
– fogalmazott a beszélgető partner.
Megtelt az olvasóterem (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Van olyan kötete, amelyben a középkort idézi meg, a felvilágosodás, a romantika, illetve a századforduló világa is megelevenedik az egyes kötetekben. Szinte filmszerűen repíti végig az olvasót a regényen. Éppen ezért felmerül a filmadaptáció kérdése. Karády Anna elmondta: A füredi lány filmre történő adaptálása már megfogalmazódott.
Mint megjegyezte, már szinte minden témát feldolgoztak a regényekben. Így számára nem is a téma ismertetése a fontos, hanem az, hogy minél pontosabb emberábrázolással tűnhet ki. A számos történelmi regény mellett egy mesekönyvet is írt, erre kisfia inspirálta. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, marad a történelmi regényeknél.
A szerző megjelent kötetei (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Bán Mór ismert és elismert szerzővel közösen írták a Lillafüredi karácsony című regényt. Ez a mű 2025-ben elnyerte a Libri-díjat a legtöbb határon túli eladott példány kategóriában.
Mint kifejtette, ez rádöbbentette arra, hogy a magyar nyelvű irodalom határokon ível át.
Az író – olvasó találkozó dedikálással ért véget. Számos rajongó több kötettel állt sorban aláírásra várva. Ez is mutatja, hogy az Ipoly mentén is nagy a rajongó tábora.
Dedikálás közben (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Az ipolysági könyvtár igyekszik színes programokat kínálni egész évben. Március a könyv hónapja alkalmából számos foglalkozással készülnek az óvodás és iskolás gyermekeknek. Mára már hagyomány, hogy író – olvasó találkozásokat is szerveznek ebben a hónapban.
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


