A függőségekkel foglalkozó, az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) és az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottsága által szervezett szakmai napok március 19-én Budapesten tartott tavaszi alkalmán a pornográfia és a gyermekvédelem került az előadások és a közös gondolkodás középpontjába.
Nagy lépést jelent, hogy e nehéz témáról egyházi közegben lehet nyíltan beszélni – hangzott el a szakmai napon, amely Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, az OLI igazgatója által vezetett imádsággal kezdődött.
A püspök bevezetőjében kifejezte reményét, hogy az előadások olyan tudást adnak, amelyek segítségével a lelkipásztorok és munkatársaik megelőzéssel segíthetik a veszélyeztetett korosztályokat, vagy kísérhetik az érintetteket a függőségtől való szabadulás, a gyógyulás útján.
A szervezők tájékoztatása szerint a pornófüggőség súlyos, a társadalom szinte minden rétegét érintő, a gyermekvédelemmel is kapcsolatos témáját feldolgozó szakmai nap előadásai elérhetők lesznek az OLI honlapján, hasonlóan a tavaly szeptemberi, internetfüggőségről szóló alkalom anyagaihoz.
Fábry Kornél rámutatott, hogy az internet előretörésével a történelemben eddig nem tapasztalt mértékben nőtt a pornográf képekhez, filmekhez való hozzáférés lehetősége, egyre többen és egyre fiatalabb korosztályok találkoznak e rendkívül ártalmas tartalmakkal. Az okostelefon megjelenésével pedig a pornó valóságtorzító, lélekölő, hamis világának romboló hatása még könnyebben eléri a tizenéveseket.
Ezzel kapcsolatban sokkoló – tudományos kutatásokon és felméréseken alapuló – hazai és nemzetközi adatokról, illetve mindennek egészségügyi, társadalmi és kulturális hatásáról számol be az Axióma Központ – mondta az első előadás felvezetéseként a püspök.
„Fontos, hogy ne maradjunk védtelenek, fegyvertelenek azzal szemben, ami történik: a ahogy a digitális eszközök gyártói egyre hatékonyabban el tudják venni a figyelmünket és az alvásidőnket, úgy a pornográfia csapdájába is egyre könnyebben beleeshet bárki – már gyermekként is” – tette hozzá az OLI igazgatója.
Filemon Norbert az Axióma Központ kutatásvezetője megerősítette a Fábry Kornél által mondottakat: „az internetes pornográfia olyan korszakot hozott el, amelyben a szexuálisan explicit tartalmak mennyisége, szélsőségessége és akadálytalan elérhetősége példa nélküli az emberiség történetében.”
E jelenség alól Magyarország sem kivétel. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tíz – magyar viszonylatban legnépszerűbbnek számító – pornográf weboldalt vizsgált 2023. május 16. és június 16. között. A kutatás kimutatta, hogy csak ezen a tíz oldalon a magyar internetező férfiaknak az 50 százaléka, a internetező nők 20 százaléka fogyaszt szexuális tartalmat.
Az okoseszközök elterjedésével a legtöbb kiskorú már 11–13 évesen találkozik pornográf tartalmakkal. Egy amerikai felmérés szerint a 14–18 éves fiúknak a 84 százaléka, a lányoknak pedig az 57 százaléka nézett már online pornót.
„A tömegkultúra olyan mértékben telítődött szexuális ingerekkel, hogy kiüresítette az úgynevezett soft pornó kategóriáját. Ez az explicit, illetve más szempontból is extrém tartalmak túlsúlyához vezetett az online térben” – folytatta az előadó.
A pornográfiának közvetlen hatása van a fogyasztók egészségére. Ezenfelül addiktív: hasonló neurológiai változásokat okoz az emberi agyban, mint a drogfüggőség – folytatta a szakember – A rendszeres pornófogyasztónak egyre több és extrémebb tartalmat kell fogyasztania, hogy azonos szintű izgalmi állapotot érjen el. A pornó agresszív szexuális viselkedésre tanítja a férfiakat, és idővel merevedési zavarokhoz vezet.
A pornófogyasztás a nőket is negatívan érinti: önértékelési problémákat, szexuális szerepzavart alakít ki bennük. Az érintett felek irreális elvárásokat támasztanak partnerükkel szemben, ami tartós és mély frusztrációhoz, a nemi élet elhalásához, majd a párkapcsolat, illetve a házasság felbomlásához vezethet. A párválasztás előtt álló emberek esetében magányt és szorongást vált ki, továbbá aláássa a kezdeményezési vágyat.”
A kutatásvezető így összegzett: „Fontos leszögezni: a pornográfia nem valódi szex, hiszen elválasztja a néző szexuális élvezetét a testi egyesüléstől, függetleníti a szexualitást az intimitástól, a benne megjelenő gyengédség csak mechanikus cselekvés, amelynek kizárólagos célja a szexuális teljesítmény fokozása.
Az előadásból kiderült, hogy a pornográf tartalmakat szolgáltató legkeresettebb webfelület 2023-as jelentése szerint a látogatóik 91,3%-a mobiltelefonon kereste fel az oldalt. Világviszonylatban az internetes felhasználók összes mobilos keresésének 20%-a pornográfiára irányul.
Nyilvánvaló, hogy az internetes pornográfia iránti kereslet óriási üzleti lehetőségeket rejt. A pornóipar 2021-ben 172,5 milliárd dolláros piacot jelentett, érdemes ezt összevetni a magyar GDP-vel, amely 182 milliárd dollár volt ugyanebben az évben. Ezek az adatok csak a látható, legális pénzmozgásokat mutatják, a pornóipar szürke zónája és feketepiaca felderíthetetlen.
A pornónézés egyértelműen káros hatással van az agyi folyamatokra. Erről már számos tanulmányt közreadtak. „Egy 2014-es vizsgálat kimutatta, hogy a pornóhasználat csökkenti a szürkeállomány térfogatát az agy jutalmazó központjában. A prefrontális agykéreg eróziója megindul, hasonlóan a kokainisták agyában végbemenő folyamatokhoz. Idővel és tudatos erőfeszítéssel ugyan teret lehet adni az agynak, hogy regenerálódjon, de a függőségből felépülő embereknek átlagosan tizennyolc hónapra van szükségük ahhoz, hogy dopaminreceptoraik helyreálljanak.”
Kimutatták, hogy minél fiatalabb korban találkoztak először pornográfiával a férfiak, annál nagyobb a későbbi pornófogyasztásuk és a pornográfia alkalmazása a szexuális életükben, valamint annál kevésbé élvezik a valódi nemi életet.
Kevésbé ismert, hogy „a szexuálisan explicit tartalmak fogyasztása arra tanítja a férfiakat, hogy a bántalmazás a nemi együttlét természetes része. A pornográfia és a szexuális erőszak közötti kapcsolat jól dokumentált.”
A társadalmi hatásokra számos országban felfigyeltek, már létezik az internetes pornográfia kezelésére hivatott szervezet Franciaországban és Ausztráliában; külön foglalkoznak a gyermekek online védelmével. „Ez az eszköz a magyar jogalkotó számára is megfontolandó lehet” – olvasható az Axióma Központ honlapján olvasható, összefoglaló tanulmányban.
A mai szülők – az alacsony digitális tudatosság miatt – alapvetően tájékozatlanok, a gyermekek pedig hatékony jogi és ennek nyomán a technikai megoldások hiányában szinte védtelenek az internetes pornográfiával szemben. A szakmai napon M. Dulácska Csilla mentálhigiénés szakember előadásában a pornográfiával kapcsolatban a gyereknevelési szempontokat vette sorra.
A szülőknek a témához segítségül többek közt a Jó képek – rossz képek című könyveket ajánlotta, valamint az anya-lanya.hu oldalt és Eberlein Éva honlapját a gyermekek szexuális neveléséről, továbbá a parazskozpont.hu négynapos online képzéseit e témában, valamint a Családi Életre Nevelés (CSÉN) és a Teenstar programot, lelki beszélgetésre pedig az oazis. jezsuita.hu oldalt.
Az Egyházban számos segítő alkalom, lehetőség adott a függőségekből, köztük a pornófüggőségből való szabadulásra, de a megelőzést már kisgyermekkorban el kell kezdeni. Sajnos ennek akadályai az olyan szülői hiedelmek, mint például: az én gyermekemmel ilyen biztosan nem történik; mindenki ezt nézi, ez már normális; más is túlélte már – mondta a mentálhigiénés szakember.
M. Dulácska Csilla sokkoló adatokat közölt a 7–11 éves gyermekek online pornográfiával való egyre gyakoribb, traumatikus vagy kibeszéletlen-kezeletlen, ezért lélekromboló hatású találkozásáról, valamint az „elhallgatás kultúrájának” tragikus következményeiről.
– fogalmazott az előadó.
Hozzátette: a számok és a tények azt mutatják, hogy a pornográf tartalmak könnyű elérhetőségével arányosan egyre elterjettebb a kisebb gyermekekkel szembeni iskolai erőszak, a szexuális aberráció elvárásként való megjelenése a párkapcsolatokban a normális, érzelmekkel átélt, intim nemi élet helyett. A pornófüggőség megjelenése a házasságban többnyire váláshoz vezet, illetve a még házasságot nem kötött párok egymástól való eltávolodását eredményezi.
Tokodi László OP domonkos szerzetes, az életvédelemmel foglalkozó Szent II. János Pál Intézet elnöke a szakmai napon egyrészt a jegyesoktatással kapcsolatos gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel, hangsúlyozva, hogy már a szülői házban, az iskolában és a lelkivezetés során meg kellene tanítani a fiataloknak, hogy mi az, ami meg tudja akadályozni őket abban, hogy képesek legyenek a házasságra. „Ne az legyen, hogy a pap által tartott, viszonylag rövid jegyesoktatás során szembesül valamelyik fél azzal, hogy pornófüggő, és hogy ebből az állapotból még meg kellene gyógyulnia, jobb esetben (csak) sok hónapon át tartó lelki-szellemi küzdelem révén, azért, hogy jó lelkiismerettel elköteleződhessen egy életre szóló kapcsolatra.”
A szerzetes arról is beszélt, hogy
Az Egyháznak fontos szerepe van abban, hogy segítse a felépülés útját e függőségből. Jézus is azért jött, hogy „megmentse azt, ami elveszett” (Lk 19,10). Tokodi László OP a lelki vezetés fontosságát hangsúlyozta, ajánlotta „a rövid gyónás helyett a segítő párbeszédet a bűnökkel való szembenézés mellett; a gyógyító szeretetet, amely nemcsak a felszínt nézi”.
Mint mondta, Peter Kleponis amerikai pszichiáter például katolikusok számára dolgozott ki kezelési programot – hét pontból álló felépülési tervet – a pornófüggésből való szabadulásra.
A domonkos szerzetes rámutatott, hogy A Katolikus Egyház katekizmusa foglalkozik a kérdéssel. „A pornográfia kivonja a tényleges vagy tettetett szexuális aktust a partnerek bizalmas szférájából, hogy azt szándékosan harmadik személy(ek)nek bemutassa. Sérti a tisztaságot, mert eltorzítja a házastársi aktust, mely a házastársak egymásnak nyújtott intim ajándéka. Súlyosan károsítja mindazok méltóságát, akik részt vesznek benne (színészek, kereskedők, nézők), mert egymás számára primitív élvezet cikké és a meg nem engedett profit forrásává válnak. A pornográfia mindnyájukat egy nem létező világ illúziójába ringatja. Súlyos bűn. A polgári hatóságoknak meg kell akadályozniuk pornográf anyagok előállítását és terjesztését.” (KEK 2354)
Fotó: Merényi Zita
Körössy László/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


