Rászorulóknak gyűjtenek

Rászorulóknak gyűjtenek

Háromszék is bekapcsolódik a március 20–22. között zajló országos élelmiszergyűjtési akcióba, melynek célja, hogy húsvét közeledtével tartós élelmet juttassanak el azokhoz, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. 

A kezdeményezéshez csatlakozott a Gyulafehérvári Caritas háromszéki szervezete is, önkénteseik és kézdivásárhelyi kollégáik péntektől vasárnapig a helyi Kaufland áruházban népszerűsítik a gyűjtést, illetve veszik át az adományokat. 

A háromszékiek felajánlásaiból a tavaly szervezett két hasonló akció nyomán több mint 2700 kg tartós élelmiszert sikerült összegyűjtenie a szervezetnek. A decemberi megmozdulást követően 200 csomagot állítottak össze és juttattak el idős emberekhez, rászorulókhoz, illetve nagycsaládokhoz, továbbá a csíksomlyói Jakab Antal Házhoz is küldtek alapélelmiszereket a meleg ebéd programjuk biztosítására. A hétvégi megmozduláson befolyt adományok hasonló módon érnek célba – közölték lapunk érdeklődésére.

Hírdetés

Sepsiszentgyörgy is részt vesz a jótékonysági megmozdulásban, itt a Diakónia Keresztyén Alapítvány képviselői gyűjtenek élelmiszert a közelgő húsvéti ünnepre, így segítve a szerény körülmények között élő idős gondozottjaikat. Munkatársaik a hétvégén a Lidl áruházban fogadják az adományokat, konzerveket, lisztet, cukrot, laskafélét, olajat, illetve más, nem romlandó, hosszan eltartható élelmiszert. Az adományokat a pénztárak után felállított gyűjtődobozokba lehet elhelyezni.

Adományozásra biztat a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete is, önkénteseik a megyeszékhelyen a Kauflandban, valamint a Sugás Áruházban található Profi üzletben, Kézdivásárhelyen pedig a Lidl és Penny áruházakban fogadják a felajánlásokat. „Ami nekünk egy apró bevásárlás része, az másoknak egy teljes meleg ételt jelenthet az asztalon” – fogalmaztak felhívásukban.

A karitatív akció a hazai élelmiszerbankokat tömörítő egyesület égisze alatt zajlik, melynek a honlapján közölt adatok szerint Romániában mintegy 4,5 millió embert veszélyeztet a szegénység, miközben évente többmillió tonna élelmiszer kerül a szemétbe.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »