Veszélybe kerülhet a disznóhús exportja az afrikai sertéspestis terjedése miatt

Veszélybe kerülhet a disznóhús exportja az afrikai sertéspestis terjedése miatt

Drasztikus gyérítés nélkül lehetetlen megfékezni az afrikai sertéspestis terjedését a vaddisznóállományban. Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke szerint a helyzet súlyosságát növeli, hogy a vírus terjedését nem korlátozza jelentős földrajzi akadály, így rövid idő alatt újabb területeken is megjelenhet.

Komoly kockázatot jelent Magyarországon az afrikai sertéspestis terjedése. Tavaly novemberben Baranyában azonosítottak fertőzött vaddisznót, az idei évben pedig eddig összesen 385 esetet jelentettek, ebből 110-et Baranyában – mondta az InfoRádióban a Hússzövetség elnöke.

Éder Tamás felidézte, hogy az Afrikai sertéspestis Ukrajna felől érkezett Magyarországra, és elterjedhet egészen Komárom-Esztergom megyéig. „Az elmúlt egy évben új fertőzésről bejelentés azokból az északkeleti megyékből is érkezett, ahol az állomány nagy része kipusztult, de újra felbukkant a betegség, nem tűnt el a régióból – figyelmeztetett.

A baranyai megjelenés Horvátország irányából érkezett, egyelőre csak vaddisznókban mutatták ki a betegséget. „Fennáll a veszély, hogy elindul északra Baranyából a vírus.

Hírdetés

Az M7-es autópályáig nincs semmiféle földrajzi gát, a betegség könnyen terjedhet és mozoghat észak felé Baranyába, Somogyba, ahol a vaddisznóállomány jelentős. Drasztikus gyérítés nélkül sehol sem sikerült még másképpen megfékezni a vírust a vaddisznóállományban”

– emelte ki a szervezet elnöke.

Emlékeztetett, hogy azokon a területeken sikerült lokalizálni a vírust és megállítani a terjedést, ahol erőteljesen gyérítették az állományt. „A védekezés nélkül a betegség eljuthat a Közép-Dunántúlra, így az ország kétharmada, háromnegyede olyan terület lesz, ahol valamilyen formában jelen van az afrikai sertéspestis, és a hús külföldre szállítására nem lesz lehetőség. Ha ezek a piacok kiesnek, akkor a 2,9 milliós állomány felesleges lesz Magyarországon” – jelezte Éder Tamás.

A legrosszabb forgatókönyv, ha megjelenik a házi sertésben is a vírus. „Szerencsére ezt eddig elkerültük, és nagyon fontos, hogy a régióban a tenyésztők a maximális védőintézkedéseket tegyék meg, tartsák be a terjedést meggátoló szabályokat, hogy kívül maradjon a betegség. Emellett a vadásztársaságok, hatóságok útmutatásainak megfelelően gyéríteni kell a vaddisznóállományt” – hangsúlyozta a Hússzövetség elnöke.

Éder Tamás felhívta a figyelmet, hogy a vaddisznók leölése nem népszerű intézkedés, a vadásztársaságok potenciális bevételtől esnek el, de megfelelő védekezés nélkül a magyar sertéshús ágazatnak növekedési korlátai lesznek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »