Lelkigyakorlatos ház épül Nyékládházán Szent Carlo Acutis pártfogásában

Lelkigyakorlatos ház épül Nyékládházán Szent Carlo Acutis pártfogásában

Lelkigyakorlatos ház és közösségi tér építését kezdi meg Nyékládházán a jezsuita rendtartomány, elsősorban a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak. A ház védőszentje a tavaly ősszel szentté avatott Carlo Acutis lesz. Az alapkőletételt a miskolci jezsuita gimnáziumban szentmisével ünnepelték az intézmény pedagógusai és diákjai március 18-án.

A szentmisét Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa mutatta be Ternyák Csaba egri érsek, Orosz Atanáz görögkatolikus miskolci megyéspüspök, valamint a jezsuita papok koncelebrálásával.

Holczinger Ferenc jezsuita igazgató köszöntőjét követően a nuncius megáldotta az időkapszulát, melyben az iskola küldetésnyilatkozatát, az idei tanév tanárainak névsorát, az ignáci pedagógia összegzését, gyermekrajzokat és a közösségi tér látványtervét helyezték el.

Tóth Balázs nyékládházi polgármester örömét fejezte ki, hogy új épülettel és Carlo Acutis életpéldája nyomán komoly értékkel gazdagodik a település.

Hírdetés

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédében arra ösztönözte a fiatalokat, hogy kövessék Carlo Acutis példáját. Kiemelte, hogy az egész országban törekszenek hasonló közösségi terek építésére, felújítására, legyen szó református, katolikus vagy más felekezetű egyházról. Az elmúlt tíz évben 2210 plébániát, lelkészséget, lelkigyakorlatos házat vagy közösségi házat újítottak fel katolikus, református vagy más felekezetű egyházak számára.

Forrás: Pap Ildikó/Egri Főegyházmegye; jezsuita.hu

Fotó: Pásztor Péter; Kissné Vanyó Boglárka/Szent István Televízió; Vozáry Róbert

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »