„A keresztények ma a világ legüldözöttebb vallási közössége” – Azbej Tristan a keresztényüldözésről

„A keresztények ma a világ legüldözöttebb vallási közössége” – Azbej Tristan a keresztényüldözésről

Március 18-án Komáromban, a Csemadok székházában folytatódott a Keresztény. Konzervatív. Komáromi. elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek ezúttal Azbej Tristan, a magyar kormány üldözött keresztényeket segítő programjaiért felelős államtitkára volt a vendége. A beszélgetést Berta Péter, a felvidéki Mária Rádió munkatársa vezette.

Az est középpontjában a keresztényüldözés napjainkban is jelen lévő, sokszor rejtett, ám világszerte súlyos következményekkel járó jelensége állt. A diskurzus során a résztvevők átfogó képet kaphattak arról, miként válik a hitük miatt üldözött keresztény közösségek helyzete a XXI. század egyik legkevésbé látható, ugyanakkor legsürgetőbb humanitárius kérdésévé.

Az esemény kezdetén a jelenlévőket és a meghívott államtitkárt a házigazda, Stubendek László köszöntötte, aki röviden ismertette az est témáját, valamint rámutatott arra is, hogy a Keresztény. Konzervatív. Komárom. rendezvénysorozat ezzel az alkalommal is egy aktuális és közéleti szempontból kiemelten fontos kérdés feldolgozását tűzte zászlajára.

A beszélgetés során Azbej Tristan átfogó és sokszor megrendítő képet rajzolt a XXI. század egyik legkevésbé látható, ugyanakkor legsúlyosabb humanitárius válságáról, a keresztényüldözés jelenségéről. Mint fogalmazott, „nemcsak megismertetni szeretném a hallgatósággal a keresztényüldözés jelenségét, hanem be is toborozni az üldözött keresztények védelme ügyének”, ezzel is jelezve, hogy a téma nem pusztán elméleti, hanem erkölcsi felelősséget is hordoz.

Az államtitkár személyes hangvétellel kezdte gondolatait: elmondta, hogy egy több száz éve a Kárpát-medencében élő magyar–örmény család leszármazottja. Az örmény az egyik a tizenhárom hivatalosan elismert magyarországi nemzetiség közül. Hangsúlyozta, hogy bár családja már nem beszéli az örmény nyelvet, a keleti keresztény közösségek sorsa iránti érzékenysége innen is eredeztethető.

„Ez az én hátterem, ami az üldözött keresztények ügye irányába vezetett”

– jegyezte meg.

A beszélgetés elejének egyik központi eleme a keresztényüldözés fogalmának tisztázása volt.

Azbej Tristan aláhúzta:

„A világon keresztényeket üldöznek a hitük miatt a legnagyobb lélekszámban”, hozzátéve, hogy az Open Doors kutatásai szerint ma mintegy 380 millió ember szenved elnyomást, jogfosztást vagy erőszakot a hite miatt.

Mint mondta, ez „a legnagyobb humanitárius és emberi jogi válság, illetve tragédia”, amely egyben a „legelhallgatottabb” is.

Részletesen beszélt a keresztényüldözés különböző formáiról: a jogi diszkriminációtól és társadalmi kirekesztéstől egészen a terrorcselekményekig és népirtásig. Példaként említett egyes muszlim többségű országokat, ahol a saría jogrend súlyos következményekkel járhat a keresztények számára, valamint rámutatott:

Hírdetés

„Vannak olyan országok, ahol egy keresztény embert tárgyalás nélkül halálra ítélnek”. Kiemelte ugyanakkor, hogy nem vallási konfliktusról van szó, hanem szélsőséges ideológiák következményeiről.

A világ különböző gócpontjait bemutatva hangsúlyozta, hogy a Közel-Kelet – különösen Szíria és Irak – az elmúlt évtizedben drámai veszteségeket szenvedett el. Szíriában a keresztények száma két évtized alatt több mint kétmillióról félmillióra csökkent, míg Irakban „80 százalékban eltűntek ezek a közösségek” – mondta. Kiemelte: ezek sok esetben ősi, akár kétezer éves keresztény közösségek, amelyek eltűnése pótolhatatlan veszteség.

Az államtitkár rámutatott arra is, hogy a keresztényüldözés súlypontja napjainkban egyre inkább Afrikába helyeződik át. Nigéria kapcsán hangsúlyozta, hogy „több mint 10 ezer keresztény embert meggyilkoltak, és több mint 2 millió embernek kellett elmenekülnie”. Mint fogalmazott, ezek a számok önmagukban is megrázóak, ugyanakkor „a számok sose adják vissza azokat az emberi sorsokat”, amelyek mögöttük húzódnak.

Egy konkrét történetet is megosztott egy elrabolt lelkész házaspárról, akiket hitük megtagadására akartak kényszeríteni – példájuk, mint mondta, jól mutatja a helyzet tragikumát és embert próbáló súlyát.

A magyar segítségnyújtás kapcsán Azbej Tristan hangsúlyozta: a magyar kormány programja egyedülálló módon, közvetlenül és gyorsan igyekszik reagálni a válsághelyzetekre. „Ott, ahol az emberek egzisztenciális létükben kerülnek veszélybe, ott mi tudunk segítséget nyújtani” – emelte ki. Rámutatott: a Hungary Helps program egyik legnagyobb erőssége a személyes jelenlét és a közvetlen kapcsolattartás az érintett közösségekkel. Mint mondta, gyakran „a világban egyedüli hangként tekintenek ránk”, amikor segítséget kérnek.

Konkrét példákon keresztül ismertette a támogatási formákat: sürgősségi humanitárius segítségnyújtás, újjáépítési projektek, megélhetést biztosító programok, valamint ösztöndíjak biztosítása üldözött vagy válságövezetben élő fiatalok számára.

Külön kiemelt egy pakisztáni programot, amelynek keretében gyermekmunkára kényszerített keresztény gyerekeket sikerült kiszabadítani.

Mint mondta, „száz gyerek pokoljárásból kezdi visszakapni azt az életet, ami minden gyereknek jár”.

Az esemény végén személyesebb kérdésre válaszolva az államtitkár arról is beszélt, miként lehet lelkileg feldolgozni az átélt tapasztalatokat. Elismerte, hogy „az emberi szenvedéssel borzasztó találkozni”, ugyanakkor hangsúlyozta a szakmai és lelki feldolgozás fontosságát.

Mint fogalmazott:

A legnagyobb erőt az üldözött közösségek hite adja: „amikor fenyegetik őket, akkor csak azért is megvallják a hitüket”.

Ez a tanúságtétel – tette hozzá – nemcsak erőt ad számára, hanem „áldás és ajándék” is, amely megerősíti saját hitében és küldetésében.

A beszélgetés nem pusztán információkat közvetített, hanem megrendítő és elgondolkodtató képet adott egy sokszor láthatatlan, mégis milliókat érintő, tragikus valóságról, amelyre – mint az est során többször is elhangzott – nem lehet közömbösen tekinteni.

Az est zárásaként Azbej Tristan a jelenlévők kérdéseire is készséggel válaszolt, tovább mélyítve a beszélgetés során felvetett témákat. A rendezvény végén Petheő Attila, a programsorozat vezetője ajándékokkal köszönte meg az államtitkár látogatását, egyúttal háláját fejezte ki azért, hogy személyes jelenlétével megtisztelte a komáromi közönséget és az érdeklődőket.

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »