Meghirdette 2026–27-es évadának műsorát a Budapesti Fesztiválzenekar. Az operák, a gyerekek és a kórusok köré épül az előttünk álló szezon – mondta az InfoRádióban Erdődy Orsolya, a zenekar menedzserigazgatója.
A Budapesti Fesztiválzenekar bemutatta 2026–27-es szezonjának programját. Mozart Varázsfuvoláját Fischer Iván rendezésében állítják színpadra szeptember 9-én, nemzetközi sztárgárdával, a darab később Vicenzában és Baden-Badenben is bemutatkozik. A varázsfuvola mellett az együttes egy gyerekoperát is színpadra állít. A nagyközönség március 31-től vásárolhatja meg bérleteit, a szólójegyek árusítása pedig április 29-én indul.
Az évadot nyitó Mozart Varázsfuvola produkció mellett ebben az évadban műsorra tűznek a legkisebbeknek is egy gyerekoperát. „Fischer Iván az elmúlt években kapta a felkérést a berlini Konzerthaustól, hogy zenésítse meg a Graffaló meséjét – mondta az InfoRádióban a Fesztiválzenekar menedzserigazgatója. – Magyarországon, magyar nyelven Nádasdy Ádám fordításában, Novák Eszter rendezésében és Farkas Róbert vezényletével valósul meg az izgalmas projekt. A Graffaló egy aranyos állatmese, és remélhetőleg a projekttel a kicsik nemcsak a mesét, hanem a zenét, a koncert műfaját is megszeretik.”
Központi szerepet kapnak a kórusok is az új évadban – árulta el Erdődi Orsolya. Beethoven IX. szimfóniáját egy különleges, az EU minden tagállamaiból érkező páneurópai kórussal adja elő a zenekar.
A Fesztiválzenekar gyerekkórust alapít
Zenekari akadémiája után most gyerekkórust alapít a BFZ, amelybe 9 és 15 év közötti fiatalok jelentkezhetnek.
„Fontos számunkra a gyerekek zenei képzése, a közösségépítés, az, hogy Kodály országában a zene mindenkié legyen. Ezért izgalmas kezdeményezés az Országos Gyerekkórus projekt, ahová nemcsak Budapestről és Budapest környékéről, hanem Pécsről, Debrecenből is várunk gyerekeket. Az álmunk, hogy néhány év múlva az ország minden pontján legyenek BFZ-kórusba járó fiatalok” – árulta el a menedzserigazgató.
A Budapesti Fesztiválzenekar koncertet ad majd Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban, Milánóban, Berlinben és több kínai városban. A legnagyobb várakozás a zenészek körében az augusztus 8-i Salzburgi Ünnepi Játékokat övezi – mondta Erdődi Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser igazgatója.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



