Ferenčák politikai megtorlásnak tekinti a kizárását

Ján Ferenčák (frakció nélküli) parlamenti képviselő politikai megtorlásnak tekinti a Hlas-SD-ből való kizárását. Mint mondta, számított erre. Arra az újságírói kérdésre, hogy ezután is támogatni fogja-e a koalíciót, azt válaszolta, az emberek javát szolgáló törvényeket fogja támogatni.

„Számítottam erre. Ami történt, az azt üzeni a párt minden tagjának, hogy elfogadhatatlan minden olyan vélemény, amely nem egyezik a pártelnökével. Mindenkit, aki más véleményen van, üldözni fognak, és kizárják ebből a pártból” – jelentette ki.

Hozzátette,

Hírdetés

úgy véli, hogy Šutaj Eštok és a szűk vezetés már tavaly döntött a kizárásáról, de keresték a módját, hogy közvetve tehessék ezt meg.

„A legjobb, ha valamilyen járási szervezet kezdeményezésére zárnak ki, amelynek valójában nincs is tagsága” – mondta.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a kizárása után támogatná-e a kormánykoalíciót, Ferenčák azt válaszolta, azokat a javaslatokat fogja támogatni, amelyek az emberek javát szolgálják. „Nincs okom arra, hogy más törvényeket támogassak” – tette hozzá, és megerősítette, hogy más pártoktól egyelőre nem kapott ajánlatot. „Kell egy kis idő, hogy átgondoljam, milyen szerepem lesz a politikai színtéren” – tette hozzá.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »