A Felvidéki Jópásztor Alapítvány is részt vett a Nemzetközi Ministránsszövetség római találkozóján

A Felvidéki Jópásztor Alapítvány is részt vett a Nemzetközi Ministránsszövetség római találkozóján

A közelmúltban tartotta éves közgyűlését a CIM – Coetus Internationalis Ministrantium – a Nemzetközi Ministránsszövetség Rómában. A közgyűlés célja – túl azon, hogy szükségszerű elsősorban megerősíteni egymást ebben a szolgálatban – új ismeretekkel gazdagodni, összefogni a világ minden táján az oltárszolgálatban élő keresztény fiatalokat, ministránsokat.

A 2028 nyarán esedékes római nemzetközi ministránszarándoklatra való felkészülés jegyében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2027-re meghirdette a hivatás évét, melynek keretében országos ministránstalálkozót, illetve országos papi és szerzetesi találkozót is szerveznek, sok más helyi programmal kiegészítve.

Az eseménysorozat, a hivatás éve célja

a papi és szerzetesi hivatások értékének felmutatása mellett az, hogy minden keresztény életet Istennek adott válaszként értelmezzen, illetve rámutasson arra, hogy minden ember élete az odaadásban válik teljessé.

A következő nemzetközi ministránszarándoklatot 2028. július 31. és augusztus 4. között rendezik meg Rómában. A Szentszék felkérte a Coetus Internationalis Ministrantiumot a zarándoklat megszervezésére, és a CIM örömmel tesz eleget a felkérésnek.

A Nemzetközi Ministránsszövetség konferenciáján felvidéki küldöttek a sor elején (Fotó: Jópásztor Alapítvány)

Ministránsok tízezrei érkeznek majd Európából és a világ számos más részéből Rómába. A zarándoklat lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy együtt ünnepeljék hitüket, különböző országokból érkező ministránsokkal találkozzanak, és megtapasztalják az Egyház egyetemességét.

Az előző nemzetközi ministránszarándoklat 2024-ben volt, amikor mintegy 50 ezer ministráns érkezett Rómába.

Ekkor a magyar fiatalok száma 1200 volt, köztük a Felvidékről 100 magyar ajkú ministráns és fiatal vett részt a zarándoklaton a Jópásztor Alapítvány szervezésében.

Lelkipásztorok és püspökök kísérték a magyar csapatot, köztük a felvidéki magyar lelkiatyák: Farkas Zsolt, a zarándoklat vezetője, a Jópásztor Alapítvány elnöke, Andrusko Gyula és Sebő László lelkiatyák, az alapítvány munkatársai, valamint Ollé Tamás, akkor még diakónus atya.

Hírdetés

Farkas Zsolt atya átnyújtja Leó pápának a felvidéki ministránsok pólóját (Fotó: Jópásztor Alapítvány)

Klaus Krämer püspök, a Coetus Internationalis Ministrantium elnöke így nyilatkozott: „Már most nagy örömmel és várakozással tekintek a következő római ministránszarándoklat elé. Amikor ennyi fiatal érkezik Európából és a világ számos más részéből Rómába, egészen különleges légkör alakul ki. Nyelveken és országhatárokon át találkoznak egymással, együtt ünneplik a liturgiát, és nagyon konkrét módon tapasztalják meg, hogy az Egyház világszintű közösség. Sok ministráns számára ezek a napok az egyházi, hitbeli elköteleződésük legmeghatározóbb élményei közé tartoznak.”

A nemzetközi ministránszarándoklatot a CIM a részt vevő országok ministránspasztorációjáért felelős nemzeti koordinátorokkal együttműködve szervezi. A programmal és a szervezéssel kapcsolatos további részleteket a következő években dolgozzák ki.

A CIM magyar küldöttsége Rómában (Fotó: Magyar Kurír)

A magyar nyelvcsoport magában foglalja a Kárpát-medence területén Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában élő, magyar nyelvet beszélő egyházmegyék ministránsokkal foglalkozó referenseit.

Az idei CIM találkozón a Felvidéki Jópásztor Alapítvány képviseletében Farkas Zsolt atya, az alapítvány elnöke, valamint munkatársai, Andrusko Gyula és Sebő László lelkiatyák vettek részt.

Az előkészítő munkában a magyar nyelvcsoportot római katolikus és görögkatolikus referensek alkotják. Többnyire papok, akik nemcsak a ministránsokért, hanem a papi hivatásokért is felelősek. Ezt a közösséget a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hivatásgondozó Bizottsága fogja össze, Martos Levente Balázs püspök elnökletével.

Róma, 2024 – a magyar ministránsok kontingense a nemzetközi találkozón

Minden egyházmegye saját maga szervezi a programjait – ministránstalálkozók, ministránsolimpia, ministránstáborok, hivatástisztázó hétvégék, „Embert a fedélzetre” hivatás felismerését segítő program, nyílt napok a szemináriumokban, plébániákon, gyalogos zarándoklatok –, aktualizálva, sajátos, adott helyzetükből kiindulva, lehetőségeikhez mérten.

A felvidéki ministránsok a Jópásztor Alapítvány szervezésében jutnak el 2028-ban a római Nemzetközi Ministránstalálkozóra.

Az egyházmegyék referensei ezt a szolgálatot önkéntesen és ingyenesen végzik, szabadidejüket áldozva a ministránsok ilyen formában való segítésére, képzésére.

BK/Felvidék.ma/Nemzetközi Ministránsszövetség


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »