Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyógypedagógia Intézete által március 12-én szervezett szakmai napon logopédusok, óvodapedagógusok és más szakemberek, valamint gyógypedagógus hallgatók egyaránt részt vettek. A konferencia témája idén „A mesterséges intelligencia szerepe a beszéd- és nyelvterápia jövőjében” volt.
Köszöntő beszédében Pajtókné Tari Ilona rektor örömét fejezte ki, hogy egyetemük adhat otthont a rendezvénynek. Kiemelte, a beszéd híd ember és ember között, melynek kulcsfontosságú szerepe van érzelmeink, gondolataink kifejezésében. A logopédus szakemberek társadalmi jelentősége is egyre nagyobb, hiszen sorsfordító szerepük lehet egy-egy gyermek vagy egy közösség életében: munkájuk során tudásukkal, türelmükkel, figyelmükkel segítik a hozzájuk fordulókat.
A rektor köszöntet mondott minden kollégának, akiknek szerepe van abban, hogy egyetemükön a gyógypedagógiai képzés és a logopédus szakirány egyre fejlődik. Hangsúlyozta, egy olyan erős szakmai közösség biztosítja az alapot, amely segíti a hallgatókat, hogy korszerű tudással, szakmai tapasztalattal, elhivatottan lépjenek be a munka világába. Ebben elvitathatatlan érdemei vannak a szakmai gyakorlatot biztosító intézményeknek, mentoroknak is.
A konferencián Prószéky Gábor akadémikus, az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának egyetemi tanára és Szőke-Milinte Enikő, az EKKE Pedagógiai Karának egyetemi docense, a Neveléstudományi Doktori Iskola programigazgatója tartottak előadást.
A plenáris előadásokat követően az érdeklődők workshopokon bővíthették tudásukat, emellett lehetőség volt fejlesztő játékok és szakkönyvek vásárlására is.
Forrás: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
Fotó: Nagy Adri
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


