A Pozsonyi utca és az István út több szakaszban újul majd meg teljesen, ennek hétfőn, március 16-án indul az első üteme.
Március 16-án, hétfőn elindul az Újpest közlekedését meghatározó útfelújítás az István úton és a Pozsonyi utcában – írja sajtóközleményében a BKK.
A kivitelező már átvette a munkaterületet, és megkezdte az előkészületeket. A beruházás hónapokra jelentősen átalakítja a forgalmi rendet: az első ütemben a Pozsonyi utca Madridi út és Tél utca közötti szakaszán – mindkét oldalon –, valamint a Pozsonyi utca Árpád út és Tél utca közötti részén, az Újpest-központ felé vezető oldalon a szélső forgalmi sávban kell ideiglenesen forgalomkorlátozásokra és hosszabb menetidőre számítani.
A felújítás ideje alatt az István út és a Pozsonyi utca mindkét irányban járható marad. Az egyes ütemekben külön-külön vagy a belső, vagy a külső sávokat zárják le, az ütemváltások idején további átmeneti forgalmi korlátozások is várhatók. A gyalogos- és kerékpáros átvezetések végig biztosítottak lesznek.
A hétfőn kezdődő első ütemben:
Az érintett buszmegállókat – az Angyalföld kocsiszín megállóhelyet mindkét irányban – ideiglenesen áthelyezik 45-50 méterrel előrébb.
Az első ütem forgalomkorlátozásai nem érintik a villamosközlekedést. Sőt, a BKK április közepétől megerősíti az Újpest és Angyalföld közötti kötöttpályás tengelyt. Ennek keretében a reggeli és délutáni csúcsidőszakban a 12-es villamosok a Lehel térig közlekednek, így közvetlen, átszállásmentes kapcsolatot biztosítanak Rákospalota és Angyalföld között. A 14-es villamos menetrendje nem változik. A 14-es és a meghosszabbított 12-es villamos együtt a mainál sűrűbb eljutást biztosít csúcsidőben Újpest és a Lehel tér között, ezért az útfelújítás idején érdemes a villamosokat választani. A villamosforgalom ideiglenes korlátozására csak később, a nyári időszakban kell számítani.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »




