Csupa jó érzést, örömet kelt ez az ünnep, a nyüzsgés, a felpezsdülés, a Kurtág György századik születésnapja köré kerített egész programsorozat.
Minden adva van: egy komplett, s mégsem lezárt életmű, hazai tisztelet és őszinte (vagy legalábbis annak látszó) érdeklődés, nemzetközi figyelem, világhírű művészek, avatott Kurtág-interpretátorok vendégfellépései, „workshopok”…
A kedves, szívélyes gesztusok sora már azzal elkezdődik, hogy a körúti és a Müpa felé tartó villamosokon, buszokon hangosbemondón emlékeztetik az utasokat a centenáriumra: szeretettel köszöntik a százéves komponistát, Budapest díszpolgárát.
A Kurtág100 kiemelt programszervezője, az idős mesternek 2015 óta otthont és kényelmes szerzői műhelyt biztosító Budapest Music Center CD-k kiadásával is készült: elérhetővé tették az életművet kiteljesítő fő mű, a Samuel Beckett szövegére komponált opera, a Fin de partie (Végjáték) 2023-as magyarországi (Müpa) bemutatójának felvételét, illetve – a fesztivál keretében is fellépő – Maria Husmann (ének) és Niek De Groot (nagybőgő) közreműködésével megjelentették a Lichtenberg-aforizmákat. A szerzővel több évtizedes művészbarátságot ápoló Husmann ezúttal is fontos szerephez jutott előadóként, hiszen Kurtág György neki szánta – a felesége, Márta emlékére írt – második operáját, a Die Stechardint. A „monodráma” világpremierjére a születésnapi gálát követő napon, február 20-án került sor a Művészetek Palotájában.
Husmann egy interjúban a darabra való felkészülésről szólva jellemző képet fest a zeneszerző munkamódszeréről: „Kurtág nem elvárásokat támaszt, hanem együtt lélegzik az előadóval. A próbák pedig nem a száraz ismétlésekről szólnak, hanem a felfedezésről. Amikor egyetlen hangszínt keresünk órákon át, az embert próbáló feladat, de amikor végre megszületik a hang, az minden fáradtságot feledtet. Ez a folyamat engem is átformált;
A hűséges, őszinte, „szépítésmentes” Kurtág-portré megrajzolására, e jelenség és művészi törekvéseinek megértésére, elmélyítésére reményteljes kísérlet Nagy Dénes „moziigényű” dokumentumfilmje, a Kurtág-töredékek. Komoly téma, sűrű, koncentrált zenei anyaggal, amely felvillanások formájában egyrészt az életmű keresztmetszetét nyújtja, másrészt a Kurtág házaspár kedvenc szerzőit citálja az általuk gyakran hallgatott, játszott művek révén. Különös, de a folytonos kísérletezéseivel rendre egyéni utakra tévedő, mindig meditáló, merengő avantgárd zeneszerzőről szóló csöndes, „kivárós” film tele van – nemegyszer abszurd – humorral. Jóllehet akaratlanul, már önmagában az alkotás korhatárbesorolása – „Hat éven aluliak számára nem ajánlott” – is megnevettette a bemutató közönségét.
A majdnem kétórás dokumentumfilmben megszólaló, Kurtággal dolgozó-zenélő művészek ugyanazt élik át, amiről Maria Husmann beszélt az interjúban.
Jóformán csak a művészi, természeti hatások és az emberi viszonyok érdeklik, azokból merít. A hang(ok) értelmére, jelentésére összpontosít, és művei előadóit is a megértésre, átélésre provokálja. Megindító a látható érintettsége, ahogy elvarázsoltan belevész a Harry Potter-szerű izlandi csodamuzsikus, Víkingur Ólafsson ajándéknak szánt bemutatkozó zongorajátékába, és mosolyogtató a nyüstölt, végtelenségig gyakorlatoztatott Pierre-Laurent Aimard sokatmondó arckifejezése vagy Steven Isserlis megadó, fegyelmezett tűrése, finom iróniája, amikor csellóhangja még mindig nem szól elég szőrösen és csúnyán. A filmbemutató után, a Fazekas Gergely zenetörténész vezette beszélgetésben Víkingur Ólafsson, Pierre-Laurent Aimard és Benjamin Appl visszaigazolta e Nagy Dénes-féle Kurtág-személyiségtükör tiszta, csorbítatlan képét.
A BMC megvásárolta azt a pianínót, amit Kurtág György és Márta 2009-ben a New York-i Carnegie Hallban tartott közös koncertjén használt, s később „eredetigazoló” kézjegyével látott el. A születésnapi est emlékezetesen szép záróakkordjaként a Víkingur Ólafsson–Halla Oddný Magnúsdóttir házaspár ezen a hangszeren játszotta el meghitt „érintkezéssel” Johann Sebastian Bach (Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit) gyászkantátájának négykezes Kurtág-átiratát.
A két Müpa-hangverseny az alapvetően (közhelyesen fogalmazva) „miniatűr formákban gondolkodó” komponista életművének javából kínált válogatást. A Játékok apróságain túl, a nagyobb szabású alkotások közül első este Markus Stenz vezényletével, a Danubia Zenekar közreműködésével a …quasi una fantasia… „minizongoraverseny” (Ólafssonnal), a Grabstein für Stefan (Pablo Márquezzel – gitár) és a Stele szerepelt műsoron. Másnap a Keller András dirigálta Concerto Budapest előadásában a Kettősverseny (Pierre-Laurent Aimard és Fenyő László szólójával), a Pierre Boulez kilencvenedik születésnapjára írt Petite musique solennelle, majd Szűcs Máté mélyhegedű-játékával az egyik legkorábbi „jóváhagyott” Kurtág-opus, az 1955-ben vizsgaműként feltűnő concerto első része, a Tétel brácsára és zenekarra hangzott el. (Aimard Bartók III. zongoraversenyével idézte fel a nagy példaképet.)
A Müpa ünnepi programfolyama kétségtelenül (világ)zenetörténeti jelentőségű esemény volt. Nemcsak azért egyedi, mert egy százéves, még mindig aktív alkotó előtt tisztelgett; abból a szempontból is kuriózum, hogy – az említett korai Tételtől hetven év termésén átívelve – ősbemutató koronázta meg. Kurtág második operája, a Die Stechardin közel félórás monodráma Christoph Hein német nyelvű szövegére. Az „egy másik világban” játszódó opera négy részre tagolt monológ: Eine andere Welt (Egy másik világ); Die Vorgeschichte (Az előzmények); Über Die Liebe (A szerelemről); Krankheit und Tod (Betegség és halál). Maria Dorothea Stechard, a fiatalon, betegségben elhunyt egykori „kis Stechardin” emlékezik vissza a földi világban hagyott – nála jóval idősebb – szerelmére, a testi fogyatékossággal élő tudós polihisztorra, Georg Christoph Lichtenbergre. A (valójában kortalan, gyermeklelkű, angyali) matróna emlékeiben megelevenedik kapcsolatuk kezdete, közös létük és boldogságuk, amelynek az ő betegsége és korai halála vetett véget. Most „odaát” várja türelmetlenül, hogy végre újra egymásra találjanak…
A zeneirodalom – Schönberg Várakozása és Poulenc Az emberi hang című egyfelvonásosa után – Kurtág György által egy újabb maradandó egyszemélyes zenedrámával gazdagodott, egy ténylegesen szép operával, amelyben az idős alkotó reménye, „felhőjátékának” állandó szereplője, Márta ölt testet.
Így is lehet még; a 21. században is. A „modern”, korszerű(ségre törekvő) kortárs klasszikus komponista óhatatlanul nyit a végtelenre, a végső soron megkerülhetetlen transzcendenciára.
Fotó: Csibi Szilvia, Hirling Bálint/Müpa
Pallós Tamás/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. március 8-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
