Orbán Viktor: egy rendszerváltás a nemzetpolitika megváltoztatását is jelentené

Komolyan kell venni a változtatás felkínált lehetőségét: a rendszerváltást képviselő, jelentős erők is indulnak a választáson, egy rendszerváltás pedig a nemzetpolitika megváltoztatását is jelentené – hangsúlyozta a miniszterelnök a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán csütörtökön az Országházban.

Orbán Viktor arról a közegről szólva, amelyben mindez történik, elmondta: a veszélyek száma megnőtt, a legszűkebb környezetünkben, Európában káosz uralkodik. A világ átalakulási folyamatban van, ez pedig arra sarkall minket, hogy ne az eddig megismert világ logikája szerint gondolkodjunk – figyelmeztetett.

Kiemelte: a világgazdaság súlya keletre tolódott, a világ nagy technológiai központjai fele-fele arányban osztódnak Nyugat és Kelet között, a kritikus ásványkincsek és a tradicionális energiahordozók felett pedig nem a Nyugat, hanem a Kelet rendelkezik. Eközben a katonai kiadásokat a Nyugat megduplázta, a Kelet megtriplázta, a különbség napról-napra csökken.

Hírdetés

Ezek a változások azzal jártak, hogy a konfliktusok száma megnőtt, ezt a „saját bőrünkön is érzékeljük” a szomszédban zajló háború miatt – jegyezte meg, hozzátéve: ezek a konfliktusok iszonyatos összegeket emésztenek fel. Magyarországnak úgy kell számolnia, hogy az orosz-ukrán háború okozta károk, ami a gazdasági fejlődés kiesett mennyiségét jelenti, meghaladták a 10 ezer milliárd forintot – összegzett.

MTI

 

The post Orbán Viktor: egy rendszerváltás a nemzetpolitika megváltoztatását is jelentené appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »