A Vajdasági Magyar Szövetség minden törvényes eszközzel támogatja Orbán Viktor újraválasztását, a kampány során pedig számos anyaországi politikus látogat majd Vajdaságba.
Ezt nyilatkozta dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában. A VMSZ elnöke a kúlai közös választási lista kapcsán is megfogalmazta véleményét, továbbá a Szabadkai Népszínház művészeit is méltatta.
Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában kiemelte, hogy a pártot és Magyarország nemzeti kormányát ugyanazok az értékek mozgatják, és az elmúlt 16 év bebizonyította azt, hogy az Orbán-kormány mi mindent megtett a külhoni magyar közösségért is. A VMSZ az április 12-én esedékes országgyűlési választásokat megelőző kampányból is kiveszi a részét, Vajdaságba több Fidesz-KDNP-s politikus is érkezik. Dr. Pásztor Bálint, elnök, VMSZ: „Március 15-én itt Szabadkán, a Jadran színpadon Gulyás Gergely miniszter úr fogja Magyarország kormányát képviselni, és ünnepi beszédet mondani. Lesznek nagy rendezvényeink is a következő hetekben, helyenként magyarországi vendéggel, helyenként magyarországi vendégek nélkül, csak a VMSZ politikusainak a fölszólásával, úgyhogy arra kérek minden vajdasági magyar polgárt, hogy vegyen részt ezeken a rendezvényeken, és tegyünk meg közösen mindent annak érdekében, hogy Orbán Viktor legyen a következő négy évben is Magyarország miniszterelnöke.”
A nyugat-bácskai Kúlán március 29-én tartanak önkormányzati választást. A VMSZ nem önállóan indul, hanem az „Aleksandar Vučić – Kúla a mi családunk” elnevezésű közös listán, amelyen a Szerb Haladó Párt mellett a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerb Radikális Párt és a Szerbek közössége szerepel. Arra a kérdésre, hogy nem tartja-e kockázatosnak, hogy a magyar szavazók egy része távol marad az urnáktól emiatt, vagy nem támogatja a listát, Dr. Pásztor Bálint a következőket válaszolta: „E tekintetben is szeretnék világosan fogalmazni, mi ennek nem örülünk. Ugyanakkor nem a mi döntésünk volt, és nem vitathatjuk el a Szerb Haladó Párttól azt a jogot, hogy ahogy velünk megállapodtak arról, hogy közösen indulunk Kúlán, úgy másokkal is megállapodjanak. Ugyanakkor fontosnak tartom azt elmondani, hogy nem tartom azt korrektnek, persze értem a politikát, meg a politikai marketinget, meg az ellenzéknek a szerepét is értem, de nem tartom azt korrektnek, hogy a 90-es évekkel, meg Šešeljjel riogatnak bárkit, nem azért, mert megváltozott a véleménye bárkinek a VMSZ-ben Vojislav Šešeljről, egy elítélt háborús bűnösről van szó, ez egy tény, és tudjuk, hogy a 90-es években mi minden fűződött a nevéhez, de enyhén szólva ma Vojislav Šešelj egy fogatlan oroszlán.”
Az elmúlt hetekben számos kulturális rendezvényt szervezett a VMSZ. Az Ember maradj – az Ákos-sztori című alkotás, valamint a Magyar Menyegző vetítésén és Mága Zoltán koncertjein több mint tízezer vajdasági magyar vett részt – mondta a politikus. Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Népszínház átadása kapcsán kiemelte, hogy szeretne köszönetet mondani a magyar és a szerb társulat színészeinek, mert pályafutásuk nagy részét embertelen körülmények között próbálva töltötték a csipkegyárban, és ennek ellenére rengeteg díjat hoztak el Szabadkára. Örül annak, hogy most már olyan színházépületben zajlanak a próbák és az előadások, amely a színpadtechnikát illetően Európa egyik legmodernebb színháza – hangsúlyozta a politikus.
A teljes beszélgetést megnézhetik itt:
The post A VMSZ minden törvényes eszközzel támogatja Orbán Viktor újraválasztását appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »





