Március 3-án este Személyes istenkapcsolat címmel tartott előadást Riesz Benedek, az Angyalföldi Szent Mihály-templom káplánja a missziós kávézóban. Lelkesítő előadásában Isten megtapasztalható közelségéről, valódiságáról beszélt és arról, „ha a mérték nélküli szeretet elérhető, döntési helyzet előtt vagyunk, mert valami lángoló és megkerülhetetlen van előttünk”.
Hogyan érdemes élni, hogyan lesznek a mindennapjaim még inkább élhetők? – tette fel a kérdést Riesz Benedek, mellyel bevezette a kedd esti előadás témáját. Meghívta a hallgatóságot arra, gondolják át, mit láttak legutóbb igazán szépnek, mert ami igazán szép, az a szívvel érzékelhető, és Istenről beszél. „Néha van bennem hiányérzet, amit teszünk, elég szép-e.
Riesz Benedek ezután megosztotta a hallgatósággal saját papi elhívása történetét. Eltervezte az életét, a párkapcsolatát, a vállalkozását, amikor Isten közelített, mélyebben belépett, és átírta mindezt. „Megmutatta, hogy létezik annyira, hogy érinteni lehet a közelségét.”
Úgy érezte, lehet, hogy van valami, ami még inkább megfelel a vágyainak, betölti azokat is, amikre nem is gondolt addig. Ez az élmény megváltoztatta az emberekhez való kapcsolódást, azt, hogyan dolgozik, de még az életállapotát is. A két elképzelés között a különbség nem kevesebb, mint ég és föld. „Megérkezett egy távlat, amit ő ajándékozott. Kínált valamit, ami a szívemet érintette.” Hozzátette:
A csendes imaidőt a szemináriumban elmélkedésnek hívták. „Személyes nézeteltérésem van ezzel a szóval, mert Istennel kapcsolatosan nem csak gondolkodom. Ő azon túl van, de még az érzéseken is túl van.”
A tenger képét hívta segítségül, hogy megmagyarázza, mit ért ez alatt. A tengernek a felszínét látjuk, ha fodrozódik a víz. Ha viszont sima a víztükör, feltárul a mélysége, láthatóvá válik, milyen gazdagság van ott. Isten jelenlétében lenni hasonló ehhez. Ha a gondolatainkat engedjük elcsitulni, felfedezünk valamit a hihetetlen gazdagságból. Amikor imádkozunk, sokszor megrohamoznak a teendők, mint amikor a tengeren megjelenik egy hajó, de ezt is engedhetem „kiúszni a képből, nem kell felszállni rá”.
A tenger képe után a hegymetaforával magyarázta az imádság mibenlétét. Mint mondta: a hegyet körülöleli sokféle időjárási jelenség a napsütéstől a sűrű ködig. Ugyanez igaz a belső „időjárásunkra”, világunkra is. Néha akár jégeső van, máskor napos idő, de van ott valaki, aki vár ránk, mindenféle időjárás közepette. Amikor a jelenlétet választjuk, és nem teszünk semmi különöset, ez bontakozik. Néha mi is arra vágyunk, hogy egyszerűen csak ott legyen a másik nyitott füllel, nyitott szívvel, ne osztogasson tanácsot.
Az imában is sokszor mondjuk a szövegünket, mint a nem túl jó hallgatóság. De ha nyitott füllel, nyitott szívvel ott ülünk, és csak vagyunk, valami történik. Nem kérünk, vagyunk – fogalmazott. – Lehet érdekmentesen imádkozni.
Amit ő tartogat, az ott kezdődik, ami már nem természetes. A kereszt túl van a racionalitáson: felfoghatatlan szeretet. Minket is meghív pazarlásra, irracionális gesztusokra. Az irracionálisnak és az isteninek mintha köze lenne egymáshoz – hangsúlyozta Riesz Benedek, és sorolta a példákat: Betániai Mária az alabástrom edény tartalmát Jézus lábára öntötte; sokan komolyan böjtölnek többféle formában. A nagylelkűség, az adakozás sem racionális, mégis valami megnyílik általa.
Istenről sok mindent tudunk, de megkerülhetetlen a kérdés, hogy elhisszük-e róla mindezt. Ki számunkra Isten? Teremtő, barát, aki megbocsát, meghalt értünk a kereszten, megnyitotta az örök élet útját. Két lehetőségünk van: vagy szép mesének tartjuk mindezt; ha viszont tényleg igaznak tartjuk, akkor el kell fogadnunk, hogy ez a valóság, amiben benne vagyunk.
„Néha alig bírok misézni – mondta –, mert gyanútlanul misézek, ő meg elkezd közelíteni, és a szívemet érinti. Vagy együtt imádkozunk plébániai ifikkel, és összesűrűsödik egy térbe, pillanatba hihetetlen sok tűz, szabadság, életöröm, megnyílik a hihetetlen tágasság. Autózás közben sokszor imádkozom, időzök vele, és egyre szélesebb a mosoly az arcomon, megtelek élettel, derűvel. Ez tényleg igaz!
Hozzátette mások tapasztalatait is, köztük azt, hogy az imádság házában 15 éve dicsérik Istent, mert ő méltó rá. Indokolatlannak tűnhet, de jel arra, hogy ez az egész tényleg igaz.
Előttünk van tehát a döntési lehetőség: ha Isten a világ teremtője, aki miatt létezünk, meghalt értünk a kereszten, ennyire szeret, örök, teljes életünk van, akkor az életünk nem mehet ugyanúgy tovább. Ha a mérték nélküli szeretet elérhető, döntési helyzet előtt vagyunk, mert valami lángoló és megkerülhetetlen van előttünk.
Rácsodálkozva Isten közelségére, megszülethet bennem a kérdés, méltó vagyok-e erre. Isten sokkal több a földkerekség legszeretetteljesebb szülőjénél, nem tud ilyet mondani, csak azt: „Gyermekem vagy.” Pont. Nincs kérdőjel, nincs feltételes mód – hangsúlyozta. – Ha ez az egész igaz, akkor nincs más, mint a mennyországot választani: Isten dicséretét és imádatát, és a szeretetteljes egybekapcsolódást.
Riesz Benedek megemlítette Martin Buber gondolatát, mely szerint
A hallgatóság rákérédezett arra, az állandó öröm hogyan egyeztethető össze a Szentírás kemény szavaival, hiszen mintha a kereszténységben is kilengés lenne a büntető és a szerető istenkép között.
Riesz Benedek válaszában felhívta a figyelmet a döntésünk jelentőségére, amit nem fél szívvel kell megtennünk.
Akiket megérintett a Jóisten, gyakran számolnak be hasonló élményekről. De mi van azokkal, akik „klasszikus keresztény életet” élnek? Ők mit tudnak tenni azért, hogy Isten közelségét megtapasztalják?
Az előadó válaszában elmondta: az imában legtöbbször nem történik semmi különös. De az imában van meghívásunk Isten körül forogni. Ha megmaradunk a rutinszerű szövegeknél, a kéréseinknél, akkor magunk körül forgunk. Isten szuverén személy, nem tudjuk befolyásolni, de ha tágas teret adunk neki, ha nyitott ajtókat talál, könnyebben közelít.
Fotó: Lambert Attila
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
