Győzött és zárkózik a Fradi

Győzött és zárkózik a Fradi

Győzött a Ferencváros a Kazincbarcika ellen, ezzel három pontra visszazárkózott a Győr mögé az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.

A címvédő Ferencváros hazai pályán a hajrában fordítva 2-1-re legyőzte a sereghajtó Kazincbarcikát a labdarúgó Fizz Liga 24. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.

Az első perctől hatalmas mezőnyfölényben futballozott az esélyesebb Ferencváros, amely teljesen beszorította az ellenfelét. Mégis, csak a 87. és 94. percben szerzett gólokkal sikerült fordítaniuk.

A sikerrel a Európa-ligában nyolcaddöntős fővárosi együttes hátránya három pont maradt az éllovas Győrrel szemben, míg a vendégek sorozatban negyedik kudarcukkal még reménytelenebb helyzetbe kerültek, mert már 12 pont választja el őket a bennmaradást jelentő tizedik helyezettől.

Előzőleg a Nyíregyháza 2-1-re győzött a Puskás Akadémia otthonában vasárnap, a labdarúgó NB I 24. fordulójában, ezzel továbbra is veretlen tavasszal (képünkön). Bódog Tamás együttese sikerével megelőzte az MTK-t és már a kilencedik.

Fizz Liga, 24. forduló:

  • Puskás Akadémia-Nyíregyháza Spartacus 1-2
  • Ferencváros-Kolorcity Kazincbarcika SC 2-1
  • Kisvárda Master Good-Paksi FC 2-1
  • Diósgyőri VTK-Zalaegerszegi TE FC 1-1
  • ETO FC Győr-Újpest FC 2-1
  • Debreceni VSC-MTK Budapest 2-2
  • Hírdetés

    A tabella:

    1. ETO FC 24 14 7 3 49-25 49 pont

    2. Ferencvárosi TC 24 14 4 6 46-26 46

    3. Debreceni VSC 24 11 7 6 36-30 40

    4. Paksi FC 24 10 6 8 46-37 36

    5. Puskás Akadémia FC 24 10 5 9 31-30 35

    6. Kisvárda Master Good 24 10 5 9 30-37 35

    7. Zalaegerszegi TE FC 24 9 8 7 36-30 35

    8. Újpest FC 24 8 5 11 33-41 29

    9. Nyíregyháza Spartacus FC 24 7 7 10 33-40 28

    10. MTK Budapest 24 7 5 12 44-53 26

    11. Diósgyőri VTK 24 5 9 10 32-39 24

    12. Kolorcity Kazincbarcika SC 24 4 2 18 21-49 14


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »