Már elérhető a Mandiner YouTube-csatornáján a Mesterterv következő adása, amelyben Kereki Gergő, a Mandiner.hu főszerkesztője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, és G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója, a Magyar Nemzet főmunkatársa elemzik a hét legfontosabb politikai eseményeit.
A kampány hajrájában egyre élesebb a küzdelem a Fidesz és a Tisza Párt között, miközben a közvélemény-kutatások körül is komoly vita bontakozott ki. A stúdióbeszélgetés résztvevői szerint valódi „gondolatháború” zajlik: egyes szereplők igyekeznek elültetni a választók fejében, hogy a Tisza már megnyerte a választást, noha a terepen zajló mozgósítás mást mutat.
Az aláírásgyűjtési versenyben a Fidesz látványos szervezeti fölényt demonstrált, ami az elemzők szerint a választás napján is döntő tényező lehet. A vita középpontjában nemcsak a listás számok, hanem a 106 egyéni választókerület sorsa áll, ahol a személyes jelenlét és a helyi hálózatok ereje kulcsfontosságú.
A műsorban szó esett a kisebb pártok – köztük a Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt – esélyeiről is, amelyek indulása vagy visszalépése jelentősen befolyásolhatja a nagy pártok közti versenyt. Felmerül az is, hogy mi történik akkor, ha a Tisza mégsem alakíthat kormányt, és hogyan rendeződhet át az ellenzéki térfél.
Nemzetközi dimenzióban is komoly tétje van az áprilisi voksolásnak: az orosz energiahordozók esetleges uniós kivezetése, a visszatartott források ügye és a migrációs politika mind újabb nyomásgyakorlási pontot jelenthetnek. A résztvevők szerint egy újabb Orbán Viktor-kormány kemény brüsszeli viták elé nézne, ugyanakkor a tapasztalat és a kiépített nemzetközi kapcsolatok jelentős mozgásteret biztosíthatnak. A kampány tehát nemcsak számháború, hanem stratégiai küzdelem is arról, milyen irányba mozdul el Magyarország a következő években.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


