Zsúfolásig megtelt gyászolókkal február 25-én, szerdán a pellérdi Antiochiai Szent Margit-templom, melynek falain kívül is számos hívő foglalt helyet, akiknek Horváth István atya mintegy harminc éven át volt lelkipásztora. A rokonság, a paptestvérek és a hívek közössége néhai plébánosuktól búcsúztak.
Horváth István atya méltósággal viselt betegségben életének 77., áldozópapságának 52. évében február 15-én szentségekkel megerősítve hunyt el. Lelki üdvösségéért az engesztelő szentmiseáldozatot Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be, Csősz István nyugalmazott lelkipásztor, címzetes prépost, tiszteletbeli kanonok mondott gyászbeszédet.
A szónok paptestvérként és barátként búcsúzott az elhunyttól, akivel 64 évvel ezelőtt találkoztak először a pécsi püspöki palotában, ahol mindketten a középiskolai továbbtanuláshoz kértek ajánlást. Így lettek Horváth István atyával előbb győri bencés diákként osztálytársak és négy éven át padtársak, majd a Központi Papi Szemináriumot elvégezve paptestvérek. Elkötelezett barátságukban egy életen át elkísérték egymást.
Visszaemlékezésében sziklára épített házként jellemezte Horváth István atya életét és papi szolgálatát, melynek alapjait a szerető, hívő család tette le, ahol öt testvére között megtanulta, mi a jó és mi a rossz, megtanulták szeretni és megbecsülni egymást, megtapasztalta a család biztonságát és a hit erejét. Erre a sziklára építkezve előbb a bencés lelkiség, majd a szeminárium és a hittudományi akadémia formálta István atya lelkiségét.
Fiatal káplánként több száz hittanost, elsőáldozót és bérmálkozót tanított, majd a Rómában megszerzett licenciátus birtokában Budapesten a papnövendékek nevelésével bízták meg.
A rendszerváltás után tért vissza a Pécsi Egyházmegyébe, ahol a Hittudományi Főiskolán mind a papképzésben, mind a hitoktatók képzésében is nagy szükség mutatkozott tapasztalatára és szolgálatára, melyben a tanítás mellett 1994-től kezdődően Pellérd plébánosi feladatait is ellátta. Mindvégig nagyon szerette a papságát és azt, aki őt erre a szolgálatra meghívta – emelte ki a szónok.
Korábbi tanítványai visszaemlékezéseikben mindannyian István atya emberségét méltatták. Úgy fogalmaztak, hogy jó ember volt, akinek egyszerűsége és nyitottsága mindenkivel kapcsolatban megmutatkozott. Derűs és szellemes emberként élte meg papi hivatását, sohasem kérkedett teológiai tudásával, jól feltalálta magát az egyszerű emberek között is. Szerethető ember volt, mert ő is szeretett – emlékezett vissza gyászbeszédében Csősz István atya.
Nyugdíjazását követően Pellérd település vezetői és a hívek közösségének összefogásával talált otthonra, ahol élete végéig tudta folytatni papi szolgálatát, cipelve emberi terheit, gyöngeségeit és tökéletlenségeit. 2024-ben ünnepelt aranymiséjén osztotta meg a hívekkel gyógyíthatatlan betegségének tényét, mely alaposan megpróbálta őt, mégis ahogy hordozta, példaértékű volt a környezete számára. Akik mellette álltak és segítették, nem hagyták magára a nehezebb időszakokban sem.
A gyászmise zárásában Pellérd és a közeli Gyód polgármesterei is búcsúztak településeik néhai plébánosától.
Végezetül Felföldi László pécsi megyéspüspök köszönetet mondott Horváth István atya testvéreinek és családjának, hogy egy életen át szeretetben kísérték egymást. Megköszönte Dohány Zoltán pellérdi plébánosnak, hogy példaértékű papi kapcsolatot tartott fenn elődjével; továbbá a Szent Lőrinc Gondozóotthon munkatársainak, hogy segítették a végső órára való készületben; Pellérd Önkormányzatának; Tajti Zoltán polgármesternek és a település lakóinak az emberséges és példaértékű hozzáállásért, ahogy nyugdíjasként befogadták és segítették lelkipásztorukat.
Megköszönte Csősz István atya szívből jövő tanúságtételét, valamint a paptestvéreknek, hogy megélték István atyával a papi közösséget és együtt vettek tőle végső búcsút.
István atya örömmel fogadta el meghívását, az Istentől kapott talentumát, és kamatoztatta lelkipásztori szolgálatában, hogy így tudjon Krisztus Egyházának méltó munkatársa lenni – emelte ki visszaemlékezésében Felföldi László püspök, majd hozzátette: István atya tudott és mert keresztény ember lenni, aki minden keresztje ellenére megőrizte derűjét, meglátta az emberek emberi méltóságát, mert megtapasztalta a maga emberségét is.
Jó ember volt, mert mindenkinek akart és tudott jót adni és jóban lenni. Természetes közvetlensége, mellyel kapcsolatot teremtett, hacsak néhány percre is, de lelket erősítő, hitet bátorító, életet jobbító volt mindnyájunk számára. Tudta, hogy Isten igazságát nemcsak a hittudomány katedráján kell tanítani, hanem annál sokkal fontosabb az emberi szív, a lélek oltára, ahol nemcsak szavakkal, hanem tettekkel kell szólni Isten igazságáról és szeretetéről. Öregségében és betegségében is a szolgálat állt első helyen az életében – méltatta Horváth István lelkipásztori szolgálatának örökségét Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke.
Horváth István földi maradványait a szentmise után a feltámadás reményében a pellérdi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
