Szabaddá válni címmel tartotta meg Erik Varden püspök, norvég trappista szerzetes negyedik lelkigyakorlatos elmélkedését XIV. Leó pápa és a Római Kúria számára február 24-én, kedd délelőtt az Apostoli Palota Szent Pál-kápolnájában. Elmélkedésében a szabadság keresztény fogalmát elemezte.
A szabadság fogalma ellenmondásossá vált a közbeszédben. A szabadság áhított érték, és fellázadunk minden ellen, ami a szabadságunkat korlátozza. Ennek eredményeként a szabadság hatékony retorikai eszköz lett arra, hogy befolyásoljon és mozgósítson. Ellentétes táborok alakultak ki, és mindkét oldalon a „szabadság” zászlaja lobog – fogalmazott a trappista szerzetes.
Ez a helyzet kihívást jelent a keresztények számára. Fontos, hogy pontosítsuk, a hit kontextusában mit értünk azon, szabaddá válni. Clairvaux-i Szent Bernát erről beszél, amikor a következő zsoltárverset magyarázza: „Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából” (Zsolt 90,3).
Csapdába esünk
Természetesnek vesszük, hogy a dolgok a mi akaratunk szerint történnek, hogy zavartalanul kielégítjük vágyainkat és megvalósítjuk terveinket, hogy büszkélkedünk és dícsérnek minket teljesítményünkért. Bernát, aki az ebben a tévedésben lévő emberhez szól, finoman szarkasztikus: „Mit képzelsz magadról, te szerencsétlen?! Vadállattá váltál, akinek csapdákat állítottak.”
Az a tény, hogy könnyen megbotlunk, hogy ugyanazokba a régi csapdákba esünk, bár jól tudjuk, hol vannak, Bernát számára bizonyíték arra, hogy nem vagyunk szabadok, hogy önmagunkban képtelenek vagyunk biztosan haladni életünk igazi célja felé.
Mit jelen valóban szabadnak lenni?
Bernát „forradalmasítja” a szabadság keresztény felfogását azzal, hogy azt a Fiúnak az Atya akarátára kimondott igenjére vezeti vissza.
A keresztény szabadság nem azt jelenti, hogy erőszakkal meghódítjuk a világot, hanem hogy olyan „keresztre feszített szeretettel” szeretjük, ami elég nagylelkű ahhoz, hogy Krisztussal együtt szabadon kívánjuk, hogy az életünket adjuk érte, hogy megszabaduljon.
Óvatosnak kell lennünk, amikor a szabadságot manipulálják, és eszközként használják, hogy olyan személytelen tényezők működését legitimálják, mint „a párt”, „a gazdaság” vagy akár „a történelem”. A keresztény világnézet szerint egyetlen elnyomó politika sem hozhat szabadságot ideológiai alapon. A valódi szabadság személyes szabadság, és egy ember szabadsága nem semmisítheti meg egy másik személy szabadságát.
A szabadsággal elfogadjuk a fájdalmat
A keresztény szabadságfelfogás elfogadása azt jelenti, hogy elfogadjuk a fájdalmat. Amikor Krisztus azt mondja nekünk, „ne álljatok ellen a gonosznak”, nem azt kéri tőlünk, hogy tűrjük el az igazságtalanságot. Azt mutatja meg nekünk, hogy az igazság ügyét néha a legjobban az szolgálja, ha szenvedünk érte, és nem válaszolunk erőszakkal az erőszakra.
A szabadság megtestesítője továbbra is az Isten Fia, aki „kiüresítette önmagát”.
Forrás és fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
