Kórházba szállították Thorbjørn Jagland volt norvég miniszterelnököt a Jeffrey Epstein elítélt szexuális bűnözőhöz fűződő szálai miatti nyomozással összefüggő túlzott pszichikai teher miatt. Az iNyheter norvég hírportál szerint Jagland a múlt héten öngyilkosságot kísérelt meg – írja a TASR.
A portál „megbízható forrásra” hivatkozva közölte, hogy a volt kormányfő állapota súlyos. Nem ismert, hogy a 75 éves Jaglandot melyik egészségügyi intézményben kezelik. A portál egyúttal megjegyzi, hogy az exminiszterelnök ügyvédje, Anders Brosveet megállapodott a Norvég Szerkesztők Szövetségével, miszerint a sajtónak nem kellene írnia az incidensről.
A volt miniszterelnök neve azokban az Epsteinnel kapcsolatos aktákban tűnt fel, amelyeket az amerikai igazságügyi minisztérium hozott nyilvánosságra január végén. E dokumentumok szerint Jagland és rokonai 2011 és 2018 között tartózkodtak Epsteinnél.
Jagland 1996 és 1997 között volt Norvégia miniszterelnöke, majd 2009-től 2019-ig az Európa Tanács főtitkára. 2009 januárja és 2015 márciusa között egyúttal a Nobel-békedíjat odaítélő bizottság elnöki tisztét is betöltötte. Az Európa Tanács szerdán megvonta a mentelmi jogát.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: Getty Images
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


