A francia elnök szkeptikus a békekötést illetően

A francia elnök szkeptikus a békekötést illetően

Emmanuel Macron francia elnök kedden azt mondta „nagyon szkeptikus” a „rövid távú béke” lehetőségével kapcsolatban Ukrajnában, az országot támogató országok vezetőinek videokonferenciáján.

„Nagyon szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban -, ez a legkevesebb, amit mondhatunk -, hogy rövid távon békét tudunk elérni” – mondta az Ukrajnát támogató 35 országból álló „tettre készek koalíciója” találkozójának megnyitóján.

„Jó dolog folytatni ezeket a kezdeményezéseket” a béketárgyalások érdekében, de „nincs orosz szándék a béke elérésére”

– vélekedett a francia elnök. Még úgy sem, hogy „stratégiailag az oroszok éppen most vereséget szenvednek el” – tette hozzá.

A francia elnök kiemelte, hogy a jelen helyzetben elengedhetetlen Ukrajna támogatásának folytatása. Szerinte a 90 milliárd eurós európai hitel folyósítása Kijevnek „sikerülni fog, nincs más választásunk, kötelezettséget vállaltunk” a decemberi EU-csúcson- emlékeztetett.

Hírdetés

„Keményen kell dolgoznunk az Európai Unió Oroszország ellen hozott 20. szankciós csomagján is”

– hívta fel a figyelmet.

Emmanuel Macron kiemelte, hogy a tettre készek koalíciója egyes országainak „fel kell hagyniuk fenntartásaikkal” az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákkal kapcsolatban, „hogy megkönnyítsék az előkészítő munkákat” arra az esetre, ha a tűzszünet létrejön.

„Nagyon fontos, hogy mindent véglegesítsünk, amiben megállapodtunk, konkrét feltételek mellett, annak érdekében, hogy az hiteles legyen”

– mondta.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »