Harminc év közösségben – megnyílt a XXX. Komáromi Pedagógiai Napok

Harminc év közösségben – megnyílt a XXX. Komáromi Pedagógiai Napok

Ünnepélyes keretek között nyitották meg a XXX. Komáromi Pedagógiai Napokat a Selye János Gimnázium történelmi falai között. A jubileumi rendezvénysorozat ismét bebizonyította: a felvidéki magyar pedagógustársadalom nemcsak szakmai közösség, hanem megtartó erő is.

A megnyitó ünnepséget a házigazda gimnázium diákjainak műsora tette emelkedetté. A végzős tanulók előadása méltó nyitánya volt annak az eseménynek, amely immár három évtizede a szakmai megújulás és az összetartozás fóruma.

Harminc év szakmai építkezés

A rendezvénysorozat történetét felidézve elhangzott, hogy a Komáromi Pedagógiai Napok három évtized alatt a régió egyik legfontosabb szakmai műhelyévé nőtte ki magát. A kezdeményezés a kilencvenes évek elején indult, és azóta – a járvány miatti kényszerszünetet leszámítva – folyamatosan biztosít fórumot a tapasztalatcserére, a jó gyakorlatok megosztására és az új pedagógiai irányok bemutatására.

Az elmúlt évek tematikus programjai – az új módszertani utak keresésétől a XXI. századi pedagóguskompetenciákon át a digitális és zöld szemléletű oktatásig – mind azt szolgálták, hogy a pedagógusok választ kapjanak a gyorsan változó világ kihívásaira.

Az idei, jubileumi rendezvénysorozat mottója: „Jót s jól az intézményeinkben”. A szervezők hangsúlyozták, 2026-ban különösen indokolt ez a fókusz, hiszen jelentős törvénymódosítások léptek életbe, és az intézményi optimalizáció folyamata komoly terheket ró az iskolaigazgatókra és pedagógusokra egyaránt. Az új jogszabályi környezethez való alkalmazkodás – az iskolai dokumentumok átdolgozása, a szervezeti változások kezelése – pluszfeladatokat jelent a mindennapi oktató-nevelő munka mellett.

A programsorozat idén 18 szakmai blokkot kínál, 24 előadó közreműködésével, közel ötszáz regisztrált résztvevővel.

A helyi gyakorló pedagógusok mellett neves hazai és magyarországi szakemberek is bekapcsolódnak a munkába. A rendezvény évek óta tudatosan teret ad azoknak a kollégáknak is, akik saját intézményeikben már bizonyított, korszerű módszereket alkalmaznak – hangzott el.

Közösség, amely megtart

A megnyitón többször is elhangzott, hogy a Komáromi Pedagógiai Napok nem pusztán szakmai rendezvény, hanem az összetartozás ünnepe. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Területi Választmánya az ország legnagyobb tagsággal rendelkező régiós szervezete, mintegy nyolcszáz fős bázissal.

A jubileum kapcsán külön köszönet hangzott el mindazok felé, akik az elmúlt három évtizedben munkájukkal biztosították a folytonosságot – a korábbi szervezőktől a jelenlegi vezetőkig. Elismeréssel szóltak az intézményvezetőkről is, akik lehetőséget teremtenek kollégáik számára a szakmai fejlődésre.

A szervezők hangsúlyozták, a

pedagógus hivatása nem pusztán mesterség, hanem szolgálat, amely a közösség jövőjét formálja.

A szakmai megújulás, az egymástól való tanulás és a közös gondolkodás ma talán fontosabb, mint valaha.

Hírdetés

A megnyitón Hovany Renáta pedagógus köszöntötte a résztvevőket, majd Czibor Angelika, az SZMPSZ Komáromi Területi Választmányának elnöke mondott ünnepi beszédet. Köszöntőt mondott Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, valamint Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke is.

Czibor Angelika munkáját köszöni meg éppen kollégája, Vörös Mária (Szalai Erika/Felvidék.ma)

Beszédeikben kiemelték, a pedagógusok munkája nem csupán szakmai feladat, hanem közösségformáló, jövőt építő szolgálat is, amelynek jelentősége különösen felértékelődik a gyorsan változó társadalmi és technológiai környezetben. Hangsúlyozták a folyamatos szakmai megújulás és az egymást segítő pedagógusközösség szerepét.

Pedagógusigazolvány: a közös tér szimbóluma

A megnyitó egyik kiemelt mozzanata a külhoni magyar pedagógusokra is kiterjesztett pedagógusigazolvány-program bemutatása és az első igazolványok ünnepélyes átadása volt.

Mint elhangzott, Magyarországon néhány éve született döntés arról, hogy a korábban virtuális formában létező pedagóguskártya plasztik igazolványként is elérhető legyen. A programot tavaly kiterjesztették a határon túli magyar pedagógusokra is – számolt be Maruzsa Zoltán.

Mint mondta, az elmúlt hónapokban több mint ötezer igénylés érkezett a külhoni régiókból, és már háromezer-nyolcszáz fölött jár a legyártott igazolványok száma. Összesen mintegy 230 ezer pedagógusigazolvány van forgalomban a Kárpát-medencében.

A kezdeményezés nemcsak kedvezményekre jogosít különböző kulturális és kereskedelmi elfogadóhelyeken, hanem szimbolikus jelentőséggel is bír: azt üzeni, hogy a Kárpát-medence magyar pedagógusai egy közösséget alkotnak.

„Mindannyian egy nagy magyar pedagógus család tagjai vagyunk”

– hangzott el a megnyitón az államtitkártól.

A megnyitó részeként sor került a pedagógusigazolványok ünnepélyes átadására és emléklapok kiosztására is, elismerve a pályán hosszú évek óta kitartóan dolgozó szakemberek munkáját.

A rendezvény nyitóelőadását Kissné Zsámboki Réka, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának dékánhelyettese tartotta. Előadásában a tanulási teljesítmény, a személyes siker és az életvezetési kompetenciák összefüggéseiről beszélt a 21. század kihívásainak tükrében.

Az ünnepi programot a Selye János Gimnázium, a Komáromi Művészeti Alapiskola és az ekeli Hetényi János Alapiskola tanulóinak műsora színesítette, majd kötetlen fogadás zárta az eseményt.

Tartalmas hét előtt

A jubileumi Komáromi Pedagógiai Napok a hét folyamán számos helyszínen folytatódnak, többek között a Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában, az Eötvös Utcai Alapiskolában és a Marianum Egyházi Iskolaközpontban. A programban drámapedagógiai műhelyek, nyelvoktatási konferencia, meseterápiás foglalkozás, digitális neveléssel kapcsolatos előadások és módszertani továbbképzések is szerepelnek február 27-ig – módszertani műhelyekkel, tematikus konferenciákkal, könyvbemutatókkal és szakmai fórumokkal folytatódnak.

A programban a drámapedagógiától a szlovák nyelv oktatásán át a meseterápiáig számos terület szerepel.

A szervezők célja idén is az, hogy fórumot teremtsenek a szakmai tapasztalatcserére, az innovatív pedagógiai módszerek bemutatására, valamint a felvidéki magyar oktatás jövőjét érintő kérdések közös megvitatására.

A harmincéves rendezvénysorozat újra megerősítette, hogy a felvidéki magyar pedagógusközösség képes alkalmazkodni a változó körülményekhez, miközben megőrzi értékeit. A cél változatlan: jót és jól tenni az intézményeinkben – együtt, közösségben.

Szalai Erika/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »