Február 23-án, az Ukrajna elleni agresszió kitörésének előestéjén imádságban kérték a békét Ukrajna és a világ minden országa számára Budapesten a Sant’Egidio közösség tagjai és mindazok, akik meghívásukra egybegyűltek a Gát utcai Kaníziusz Szent Péter-templomban. Szőke Péter, a Sant’Egidio budapesti és regionális felelőse tartott elmélkedést.
A kicsiny, de különösen szép Gát utcai templomban, amely szerényen húzódik meg a kilencedik kerület házai között, minden hétfőn este fél hétkor a Sant’Egidio tagjai imádságban fordulnak az Úrhoz a szegényekért, a betegekért, és a békéért. Az ukrajnai háború kitörésének előestéjén arra hívták a hívő és jóakaratú embereket, hogy együtt imádkozzanak a közösség tagjaival a négy éve szenvedő ukrán népért.
A Sant’Egidio nemzetközi testvéri közösség, bárhol is vannak a világon, különösen is egységben vannak szenvedő testvéreikkel. Ukrán közösségüket, amely a háború óta a befogadott menekültekkel nagyra nőtt, rendszeresen látogatják, a barátság jeleként. Példaképként tekintenek rájuk: az agresszió áldozatai, sokan maguk is menekültként élnek, de vallják, hogy a háború mindent elvehet, de a mások iránti szeretetet, szolidaritást nem veheti el tőlük.
„Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik” – hangzott Isten szava Izajás könyvéből. (Iz 58,5–12).
Szőke Péter elmélkedését az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
„Február 24-én lesz négy esztendeje annak, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Leó pápa vasárnap az Úrangyala imádságának elmondása után ezzel a felhívással fordult a világhoz: »Hallgassanak el a fegyverek, szűnjenek meg a bombázások, haladéktalanul jöjjön létre tűzszünet, és erősödjön a párbeszéd, hogy megnyíljon az út a békéhez. A békét nem lehet halogatni: sürgős szükség van rá. Helyet kell találnia a szívekben, és felelős döntésekben kell megnyilvánulnia«. »Már négy év telt el az Ukrajna elleni háború kezdete óta – emlékeztetett a pápa. – Mennyi áldozat, mennyi tönkrement élet és család, mennyi pusztítás, mennyi kimondhatatlan szenvedés! Minden háború sebet ejt az egész emberi családon: halált, pusztítást és nemzedékeket megjelölő fájdalom nyomait hagyja maga után«. Leó pápa azért hívott arra, hogy »egyesüljünk imádságban a meggyötört ukrán népért és mindazokért, akik szenvednek e háború és a világ minden konfliktusa miatt, hogy a rég várt béke ajándéka ragyogjon napjainkon«.
Izajás próféta könyvéből olvastunk fel egy részletet. Ezek a szavak kísérték Egyházunk bölcsessége szerint a nagyböjt elejét. Szolgáljanak számunkra továbbra is fáklyaként lábunk elé a nagyböjti úton. Izajás a helyes böjtöt mint valami nagy látomást tárja elénk. Kiderül ezekből a szavakból, hogy az Úrnak tetsző böjt nem az, ha visszahúzódunk és kevesebbet élünk. Hanem ellenkezőleg: a nagyböjt alkalom az intenzív életre. Arra, hogy énünk, egónk mindent eluraló jelenlétét korlátozzuk és életünkbe önmagunkon kívül engedjünk be másokat. Mi pedig lépjünk be mások életébe, lépjünk be a történelembe. Hiszen mi mást jelentenének ezek a szavak: »Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat… Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!« Ezek a szavak nem pusztán apró jócselekedetekre vagy az önfegyelem kisebb-nagyobb, kegyes gyakorlataira hívnak, mint amilyen a lehajtott fej, vagy a zsákruha és a fejre szórt hamu – habár ezek a külső jegyek szükségesek, mert emlékeztetnek minket az Úr szavaira és a megtérés sürgősségére. Az Úr szava nagy dolgokra hív. Amint a vértanú, Boldog Floribert, akinek képe az egyik mellékoltárt díszíti, mondta: „Arra születtünk, hogy nagy dolgokat tegyünk”. Ő ezt nem magától mondta, hanem az Isten szava ösztönözte őt erre, amelynek a közösségben hűséges hallgatója volt. Az Úrnak tetsző böjttel megváltoztathatjuk a világot.
Aki a háború sötétségében él, annak az élete folytonos nagyböjt. Sőt, nagypéntek. Izajás látomása a böjtről mégis egyben a béke hatalmas víziója. Az ukrán Sant’Egidio közösségben élő testvéreink már ebben a látomásban élnek. Bár maguk is nélkülözni kényszerülnek, megosztják kenyerüket az éhezőkkel, fedelet, otthont adnak a háborús menekülteknek, árváknak, özvegyeknek. A darabokban folyó világháború idején – ahogy Ferenc pápa nevezte a jelenlegi helyzetet – ők már megvalósítják a béke egy-egy darabját. Valahányszor egy-egy szegényt, menekültet megvigasztalnak, »felragyog számukra a világosság, mint a hajnal«, sebeik is gyorsabban gyógyulnak. A szolidaritás, a cselekvő szeretet foltozza be a városokban a bombatölcséreket, építi újjá romjaiból nem csak az épületeket, hanem az emberséget.
Nemrég, a közösség születésnapján Marco Impagliazzo Leó pápa szavait idézve erre hívott minket: legyünk a hajnal nemzedéke. Ukrán barátaink, testvéreink már előttünk járnak. A háború, az üzemanyag és áramhiány sötétségében az ő szolidaritásuk, a közösség szolidaritása a hajnal fényeit gyújtja. Hogyan lehetünk mi is a hajnal nemzedéke? Imádkozzunk és segítsük a bajba jutottakat. És akkor együtt énekelhetjük majd a zsoltárossal: »Énekelek neked és zsoltározok. Ébredj fel, lelkem; citera és hárfa, ébredjetek, fölkeltem a hajnalt!« (Zsolt 57,8–9) Hallgassa meg az Úr imádságunkat, és keltse föl Ukrajnára és minden népre a béke ragyogó hajnalát. Ámen.”
Az Isten szavától megerősödve, reménnyel telve kérték ezután a békét minden háborútól szenvedő országnak, gyertyát gyújtva fohászkodtak értük.
Fotó: Merényi Zita
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
