Barkóczi Balázs (DK) interpellációjában az utolsó reménynek nevezte az Orbán-rendszer számára azt, hogy ha már nem tudnak többségbe kerülni Magyarországon, akkor megpróbálják begyűjteni az összes határon túli levélszavazatot.
A Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint már most közel félmillióan regisztráltak a határon túlról a 2026-os választásra. Mivel összesen több mint 630 ezer regisztrációs kérelem érkezett be a választási szervekhez és március közepéig tart a regisztráció, ez még ennél több is lehet – mondta. Legalább félmillió ember szavazhat majd a határon túlról. Ez kétszer annyi ember, mint ahányan 2022-ben szavaztak – jelezte mindezt a magyar adófizetők nyílt elárulásaként értékelve.

Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára válaszában azt mondta: a DK folytatja nemzetáruló kampányát és felszólalásait, majd visszautasította, hogy lecsalózzák és lebénázzák a külföldi magyarokat. Hozzátette: a DK mostani szégyenteljes kampánya egyenes folytatása a 2004. december 5-i népszavazás kampányának.
Az interpelláló nem fogadta el az államtitkári választ.
MTI
The post DK: már csak a határon túliakban bíznak, hogy hatalomban tartják a kormányt? appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


