Február 22-én, vasárnap délután az Apostoli Palota Szent Pál-kápolnájában megkezdődött a Szentatya és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlata, amelyet Erik Varden püspök, norvég trappista szerzetes vezet. Első elmélkedését Belépés a nagyböjtbe címmel tartotta meg, melyben kérte, hogy szüntessük meg magunkban a haragot, mely a béke legnagyobb ellensége, és helyezzük magunkat Isten oltalmába.
A Kúria lelkigyakorlata nem nyilvános, nem is közvetítik, ellenben a Szentszék Eric Verden püspök mindegyik elmélkedéséről közzétesz összefoglalót angol és olasz nyelven.
Első meditációjának központi gondolata:
A nagyböjt szembesít minket a lényeggel. Elvezet minket egy olyan fizikai és szimbolikus térbe, amely megszabadult a felesleges dolgoktól. Azokat a dolgokat, amelyek elvonják a figyelmünket, még ha önmagukban jók is, most egy időre félretesszük, és így szabadon vállaljuk az érzékektől való tartózkodás időszakát.
A Krisztus példájához és parancsolataihoz való hűség a keresztény hitelesség védjegye. Az általunk megtestesített béke mértéke – az a béke, „amelyet a világ nem adhat meg” – jelzi Jézus állandó jelenlétét bennünk. Fontos hangsúlyozni ezt a pontot, mivel az evangéliumot oly gyakran használják fegyverként a kultúrharcokban.
„A harag a legnagyobb akadálya annak, hogy a Lélek bennünk lakjon”
A keresztény szavak és jelképek bármilyen célú manipulációjával határozottan szembe kell szállnunk. Ugyanakkor fontos, hogy a téves eszméket ne csupán méltatlankodó ellenvetéssel igazítsuk ki, hanem mutassuk meg, miben is áll az igazi lelki küzdelem.
Itt az ideje kifejezésre juttatni a keresztény béke radikális természetét, hogy annak gyökere az igazságos, bátor önátadásban van, miközben emlékeztetjük magunkat és másokat is Létrás (Klimakosz) Szent János szavainak igazságára:
A nagyböjt a lényeggel szembesít bennünket
Az Egyház arra buzdít, hogy a beszédünk legyen „igen, igen”, „nem, nem”, szemben a „most ez”, „most az” alkudozással. Ezért az Egyház a nagyböjt kezdetén „egy békét hozó dallamot kínál nekünk, mintegy ennek az időszaknak a kísérő zenéjét” – a gyönyörű traktust, amelyet több mint ezer éve énekel az Egyház nagyböjt első vasárnapján, hogy bevezesse Krisztus pusztai megkísértésének evangéliumi történetét.
Clairvaux-i Szent Bernát és a 90. zsoltár
A traktust a nagyböjti miséken az Alleluja helyett énekeljük, mely a mostani vasárnap a Qui habitat (Aki a Magasságbelinek oltalmában lakozik) kezdetű 90. zsoltár volt.
Szent Bernát 1139 nagyböjtjében tizenhét prédikációból álló sorozatot tartott szerzeteseinek a Qui habitat zsoltárról. Elmélkedéseiben a ciszterci szerzetes azt magyarázta, mit jelent kegyelemben élni akkor, amikor a gonosz ellen harcolunk, amikor előmozdítjuk a jót, megvédjük az igazságot és követjük a rabszolgaságból az ígéret földjére vezető kivonulás útját anélkül, hogy jobbra vagy balra letérnénk. Így megőrizzük a békét magunkban akkor is, amikor úgy érezzük, kötéltáncot járunk, tudatában annak, hogy „az örök karok tartanak bennünket”. Végső soron arra hív minket, hogy megújult lelkesedéssel kötelezzük el magunkat a szeretetteljes és józan tanítványság mellett.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
