A szülői nyugdíj a befizetett adó egy részének felajánlásává alakult át. A jövőben a gyermekek adójuk két-két százalékát utalhatják át édesanyjuknak és édesapjuknak. A Szociális Biztosító (SP) az új rendszer szerinti összegeket első alkalommal 2026-ban fogja kifizetni.
A kifizetés a 2025-ös adóbevallások, valamint a Szlovák Köztársaság Pénzügyi Igazgatósága által a Szociális Biztosítónak szolgáltatott adatok alapján történik.
A gyerekek minden nyugdíjas szülőjük javára a befizetett adójuk két százalékáról rendelkezhetnek – tehát két százalékot az édesanyának, két százalékot pedig az édesapának ajánlhatnak fel. Erről a Szociális Biztosító tájékoztatott az ügyfelek leggyakoribb kérdéseit összefoglaló válaszaiban.
Az intézmény hangsúlyozta: az adófelajánlások kifizetését törvényi kötelezettségének eleget téve maga végzi, mivel rendelkezésére áll a jogosultak listája, illetve a nyugdíjfolyósítás módjára vonatkozó adatbázis is.
„A Szociális Biztosító köteles a befizetett adó hányadát ugyanolyan módon kifizetni, ahogyan a nyugdíjat is folyósítja”
közölték.
A biztosító tájékoztatása szerint az adófelajánlásra az öregségi nyugdíjasok, valamint a nyugdíjkorhatárt már betöltött rokkantnyugdíjasok jogosultak. A juttatás nem vonatkozik azonban a nyugdíjkorhatár betöltése előtt álló korengedményes öregségi nyugdíjasokra, sem pedig azokra, akik kizárólag hozzátartozói (például özvegyi) nyugdíjban részesülnek.
A 2026-os kifizetés pontos időpontja az adóbevallás vagy nyilatkozat benyújtásának idejétől, illetve attól függ, hogy a Pénzügyi Igazgatóság mikor továbbítja az adatokat a biztosítónak. Amennyiben az adóbevallást 2026. március 31-ig benyújtják, a Szociális Biztosító legkésőbb 2026. augusztus 31-ig folyósítja az összeget. Halasztott adóbevallás esetén a kifizetésre értelemszerűen később, az adatok feldolgozása és beérkezése után kerül sor.
spravy.stvr.sk
Nyitókép forrása: pxhere.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


