Önállóan akar indulni a parlamenti választáson a Magyar Szövetség

Önállóan akar indulni a választáson a parlamenten kívüli Magyar Szövetség – jelentette ki a TASR-nek Magdeme Klára, a párt szóvivője. A jelenlegi ellenzéki pártokkal is tárgyalnak az együttműködésről, de ezek részleteiről egyelőre nem tájékoztatnak.

„A Magyar Szövetség az egyetlen számottevő magyar párt a szlovákiai politikai palettán, ezért természetes az az ambíció, hogy önállóan induljon a választáson. Szisztematikus és türelmes munkával kell meggyőznünk a szavazókat, hogy a legjobb választás vagyunk azok számára, akiket már fárasztanak a status quo-ra hivatkozó magyarázkodások, és azok az állítások, hogy délen nem érdemes építeni és beruházni.

Megyei szinten vannak bevált koalícióink, de az országos politika másképp működik”

– mondta Magdeme Klára a TASR-nek azzal kapcsolatban, önállóan indulna-e a párt a parlamenti választáson.

A párt szerint még mindig igaz, hogy amint a magyar témák előkerülnek, véget ér a többi politikai párttal folytatott együttműködés.

Hírdetés

„Ezért ha a következő választás után előrelépést akarunk elérni a nemzetiségi közösségek jogai és a déli régiók gazdasági fejlesztése terén, már most el kell kezdenünk a pártbeszédet a többi párttal”

– közölte a Magyar Szövetség, hozzátéve, zajlik az egyeztetés az ellenzéki pártokkal. „Korai lenne azonban részletekről tájékoztatni” – tette hozzá Magdeme Klára.

„A Magyar Szövetség parlamenten kívüli ellenzéki párt, amelytől normális politikai helyzetben konstruktív kritikát és működő megoldásokat várnak a választók. Pontosan erre törekszünk” – fűzte hozzá a szóvivő a jelenlegi kormánypártokkal való együttműködésre vonatkozó kérdés kapcsán.

A Magyar Szövetség kidolgozta a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos törvények hatályának felfüggesztésére vonatkozó törvénytervezetét. Gubík László, a szövetség elnöke felszólalt az ellenzéki pártok 2025 decemberi tüntetésén.

TASR


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »