Hankó Balázs: kiemelkedő a magyar-szerb együttműködés

A gazdasági kapcsolatok mellett is kiemelkedő a magyar-szerb együttműködés, mert mindkét országnak „patrióta keresztény vezetése van„, így két erős nemzet erősíti Európát – mondta szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában a kultúráért és innovációért felelős miniszter, aki hétfőn vette át a Szerb Zászló Érdemrend első fokozatát Aleksandar Vucic szerb elnöktől.

A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, 2007-2025
A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, behozatal; kivitel; milliárd forint

Hankó Balázs példaként említette, hogy tavaly ősszel a két ország magyar-szerb kulturális évadot indított, amelyben „szinte minden második napra jut egy program„. Ezek közül Rúzsa Magdi Szerbia-szerte, így a Vajdaságban is meghirdetett koncertjeit emelte ki, hozzátéve, hogy a Magyarországon élő szerbeknek is számtalan programmal készülnek a szervezők.

A kulturális évadban helyet kap a gasztronómia és trombitafesztiválok sokasága is, emellett elindulásakor a Budapest-Belgrád-Belgrád-Budapest vasútvonal is „kultúrával lesz tele” – közölte.

A kulturális mellett a családügyi kapcsolatok is kiválóak Magyarország és Szerbia között, ugyanis mindkét ország „a teremtett világ rendje szerinti családokért” áll ki – fogalmazott a tárcavezető.

Hankó Balázs kiemelte, a szerb családtámogatás számos olyan elemet ötvöz, amely a magyarra jellemző, emellett a két ország már közös innovációs alappal is rendelkezik. Hozzátette, a Szerbia és Magyarország közötti jó kapcsolat Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) néhai elnökének és a két patrióta ország vezetőjének is köszönhető.

Hírdetés

A miniszter a műsorban kitért a Ne nézz félre, figyeljünk egymásra című programra is, amellyel a fiatalok biztonságos szórakozására hívják fel a figyelmet. Elmondta, a kezdeményezést a Családjainkért Alapítvány megkeresésére, az Országos Mentőszolgálattal és a Bethesda Gyermekkórház együttműködésével indította el a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

Kiemelte, a témában a szülők edukációjára is szükség van, ugyanis megváltoztak azok a szórakozási szokások, amelyek még az ő fiatalkorukban voltak jellemzők. Hozzátette, a programban a tanároknak is tartanak majd előadásokat arról, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve a fiatalok.

Persze a fiatalokat is el kell tudnunk kapni„, fel kell hívni a figyelmüket ezekre a veszélyekre – mondta Hankó Balázs, hozzátéve, a cél annak elérése, hogy a fiatalok figyeljenek és vigyázzanak egymásra, amikor szórakozni mennek.

MTI

Borítókép: MTI/KIM/Cser Dániel

The post Hankó Balázs: kiemelkedő a magyar-szerb együttműködés appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »