Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Kovács Zoltán, a budapesti Szent István-bazilika helyettes plébánosa ad útravalót.
Anyaszentegyházunk lelki zarándokútra hív: a nagyböjti szent negyven nap útjára, hogy átalakulva, megtisztulva, kegyelemmel eltelve örvendhessünk Urunk feltámadásának. Egyben felemeli szívünket, hogy az örök húsvétra is tekintsünk, melynek elnyeréséért nekünk is tennünk kell. Ehhez kapunk most lelki segítséget.
„Térjetek hozzám egész szívvel (…), a szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat” – buzdít az Úr Joel próféta szavával. A bűnbánat Isten népének ősi gyakorlata volt, de már a jámbor zsidók is jól tudták: a külsőség nem ér semmit, ha nem párosul hozzá igazi bűnbánó, javulni akaró lelkület. Jézus rá is erősít erre: „Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád.” A szív úgy is tud böjtölni, hogy közben nem adjuk jelét ennek képmutató, emberi dicséretet váró módon.
A szemléletváltás is ránk fér: a nagyböjt nem az önkínzás ideje, hanem az igazi, Istenben megélt szabadság megtalálásának lehetősége. Nem öncélú önsanyargatásba fogunk böjtidőben, Jézus ilyet nem kér. Sokkal inkább egy szép, Istennel és egymással végigjárt lelki útra hív, miközben egészen átformál a Lélek erejében. Az igazi böjt nem újabb kolonc, hanem szabaddá tesz. Épp az a jó, ha ez a belső felszabadulás mutatkozik meg kifelé is, és nem az, hogy én most mekkora áldozatot kényszerítek magamra.
A mennyei Atya irgalmas ölelő karjai mindenkit hazavárnak. Ő fel akarja nyitni kincstárát és részesíteni abból, örömet szerezve ezzel a rá szomjazó embernek. És aki örül, az hálaadást is tanul, ami által sokkal mélyebb, szabadabb és tisztább az Istenhez kötődésünk, mintha csak az írott szabályok mentén mozgó, Istentől rettegő bűnkerülés motiválna minket. Sok mindenről le lehet mondani, és jó, ha tudatosan el is tervezem már most, hogyan akarom megélni ezt a kegyelmi időszakot. A böjt végső célja nem az, hogy szenvedjünk valaminek a hiányától, hanem hogy engedjük a Szentléleknek, hogy ő tegyen rendet az életünkben.
Mennyire szoktunk örülni, amikor végre kiírják a lomtalanítást, és így könnyen megszabadulhatunk a rengeteg házi kacattól! A lelkiélet „lomtalanítási” időszaka kezdődik. Ilyenkor Istenre figyelve meglazulnak bennünk a rendetlen ragaszkodások szálai, melyek emberekhez, tárgyakhoz, elképzelésekhez, rossz szokásokhoz, káros szenvedélyekhez kötnek minket. Erre is érvényesek Izajás szavai: „Törj össze minden igát!”
A böjt belső szabadságra vezet, nem kifoszt, hanem gazdagít. Rendbe teszi a testet, hogy a lélek is jobban megnyíljon Isten felé. És ehhez nemcsak a koplalással megélt böjt segít hozzá. Lehetnek jó elhatározásaink is, amelyek örömet szereznek: jobban odafigyelni az egészségemre, a testi-lelki egyensúlyomra, az egészségesebb táplálkozásra, a mozgásra, levegőzésre, pihenésre; rendbe szedni emberi kapcsolataimat, hogy belső békét nyerjek, akár a haragosaimmal való kiengesztelődés által, akár azzal, hogy meglátogatok egy rokont, barátot, akit elhanyagoltam. Már most érdemes „méregteleníteni” a lelket a szentgyónással, hogy ne hurcoljak magamban feleslegesen feszítő, nyomorító terheket.
Anyaszentegyházunk hamut hint a fejünkre: miközben az elmúlásra figyelmeztet, bizalmat is ébreszt Isten iránt. Atyánk iránt, aki nemcsak megjutalmaz, hanem maga lesz böjtölésünk jutalma.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
