Káin és Ábel is áldozatot visz az Úrnak, előbbi a föld terméseiből, utóbbi pedig az elsőszülött bárányainak kövérjéből. Az Úr viszont csak utóbbira tekint rá, aminek okán Káin nagy haragra gerjed. (Ter. 4: 3) De egyáltalán mi is ez az áldozat? Már igenkorán megjelenik a bűnesetben leromlott világban élő ember számára az a belső késztetés, hogy neki valamiféle vezeklésre van szüksége. Valami kell cserébe azért, amilyen szellemi és lelki létállapotban tengődik az Istenhez és annak eredeti tervéhez viszonyítva. Ez az áldozat aztán később válik világossá, hogy az ember által kivitelezhetetlen és azt az áldozatot, ami a kozmikus rendet, az ember lényével együtt helyrebillenti az isteni szellem szférájába, csak maga az Isten tudja meghozni Jézus Krisztus képében. Addig is ennek az áldozatnak az előképei maradnak az embereknek, melyben próbálnak valamiféle „jóvátételt” adni, és olyantól megválni, lemondani, ami számukra világilag értékes. Kimutatva ezzel, hogy Isten és a benne való bizalom nagyobb, mint a materiális javak. Hogy ezt az őszinte lemondást Káin megspórolta, vagy megúszni akarta-e, talán nem kérdéses. Annyi bizonyos, hogy Ábel áldozata a maga számára sokkal nagyobb és őszintébb, hittel telibb lemondásnak bizonyult. Az első szülött bárány bizony nem az öreg bárány, sem a beteg jószág, amitől amúgy is szívesen megválna a gazda, mert nincsen számára sok haszna már, éppen ellenkezőleg. Ezzel egyetemben Jézus Krisztus előképe, aki később szintén „elsőszülött áldozati bárányként” jelenik meg. Tehát Ábel áldozata valódi, szívből jövő áldozat, valódi lemondással, Káin szívének szándéka pedig a kijátszás, a „szokás betartása”, az üres rituálé valódi lelki megértés, átélés és lemondás nélkül. Isten nem is tekint reá. Káin szívének állapotát rögtön jelzi, hogy az erre adott reakciója nem valamiféle önvizsgálat, hanem a harag. Harag és irigység arra, aki képes őszintén és szívből cselekedni és ezzel kivívni az Úr elismerését. Azonban Isten rögtön megértéssel fordul még így is hozzá:
„Ekkor azt kérdezte Kaintól az Úr: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed?Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” (Ter. 4:6)
Nem csak megmutatja Isten, hogy azonnal ismeri Káin szívének állapotát, hanem megértő, gondoskodó, érdeklődődéssel fordul felé. Egyben azonban rá is mutat Káin szándékának hamisságára ( ” ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz”), és figyelmezteti annak a lelki állapotnak a bűnös következményére is, amiben éppen van! Nagyon beszédes, hogy Káin ezután nem válaszol Istennel, nem kerül vele kontaktusba, az Úrtól ilyen értelemben elfordul és folytatja haraggal teli szívének szándékát és rögtön Ábelhez kezd beszélni, akit elhív az előre megfontolt gyilkosság helyszínére. (Ter. 4:8) Ez a történet nagyon röviden és tömören mutatja be azt az utat, amihez a bűn vezet. A bűn vége mindig a halál. Magunk és mások halála. Nem a fizikai értelemben vett halál, hanem a lélek elveszítése, az egyén pusztulása és szenvedése. Minden pillanatban, mikor nem vagyunk őszinték magunkkal és Istennel, elfordítjuk arcunkat az Úrtól és teret adunk a bűnös vágyaknak, érzéseknek a szívünkben, annak szükszégszerű következménye a bűn elhatalmasodása rajtunk és ezzel együtt másoknak okozott szenvedés, az elszalasztott lehetőségeként annak, amit szeretetben tölthettünk volna vele. Nem tudhatjuk melyik az a szeretetben elmulasztott pillanat, amely elég ahhoz, hogy embertársunk halálát okozzuk vele akár lelki, akár fizikai értelemben, tudván, ahogy később Péter apostol mondja: Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el (1 Pét. 5:8)
„Mit tettél? Testvéred kiontott vére hozzám kiált a földből!Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred vérét, amelyet kiontottál! Ha a földet műveled, többé ne adja neked termőerejét! Bujdosó és kóborló légy a földön!Ekkor Kain azt mondta az Úrnak: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám. Íme, elűztél ma erről a termékeny vidékről, és el kell rejtőznöm színed elől. Bujdosó és kóborló lettem a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál. De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál” (Ter. 4:10-15)
Ahogyan Isten elűzi az első emberpárt is az Édenből, mert a romlás következtében megjelenő létállapotuk nem teszi lehetővé, hogy Isten szellemének tökéletességének közelében létezzenek, úgy taszítódik el szükségszerűen Káin is még meszebb Istentől tettével és lesz ezzel egyre borúsabb és szenvedésekkel telibb az élete. Káin rögtön saját életét félti, amit mástól olyan könnyen elvett, azonnal retteg attól a sorstól, amit ő másnak szánt. Azonban az Úr még itt is tanító szándékkal, tervvel és kegyelemmel fordul a bűnöshöz, még az aljas gyilkos felé is és ígéretet tesz arra, hogy nem engedi arra a sorsra jutni, amelyet ő tett testvérével.
Később Káin utódait ismerhetjük meg a Bibliában (Ter.4: 16-24), melynek végén ott van Lámek hosszú generációk után. Lámek így szól:
„Egyszer ezt mondta Lámek a feleségeinek: Ádá és Cillá, hallgassatok szavamra! Lámek asszonyai, figyeljetek mondásomra! Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekért” (Ter.4: 23-24)
Lámek minden indok és ok nélkül hivatkozik vissza korábbi ősére, Káinra és pusztán vérségi, rokoni kapcsolata miatt automatikusan jogot formál arra, hogy ő maga is éljen Isten Káinnak tett ígéretével, sőt még többel is. Ezt a kijelentést, miszerint hetvenhétszeres a bosszú Lámekért ha embert is öl, azonban nem Isten teszi nekki. Önkényesen formál jogot erre és él vissza aljas szándékkal Isten megismert kegyelmével. Lámek a példája annak, hogy az emberiség végül semmit nem tanult a korábbi esetből és az Úr irgalma csak aljas szándékait felbátorította. Hányszor találkozunk ma is azzal, hogy valaki, sokszor mi magunk arra appelálunk, hogy valamely lelkiismeretünkbe ütköző, nyilvánvalóan tudott és érzett bűnt megcselekedjünk azzal az indokkal, hogy majd biztosan ezt is megbocsájtja Isten, mint oly sokminden nagyobbnak tűnő rosszat. Viszont aligha lesz a kegyelem exponenciálisan növekedő a bűnnek ilyen megfontolt szándékával, ahogy Lámek önkényesen feltételezi. Káintól tudjuk, hogy a tisztátalan, őszintétlen szándék végső soron való következménye mások és magunk szenvedése és halála.
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
