A külhoni magyarság megmaradásának egyik legfontosabb feltétele az egyházak jelenléte és megerősödése – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Horvátországban, a megújult rétfalusi református templom átadásán.
Úgy fogalmazott, a templomok megújulása nemcsak építészeti értéket jelent, hanem a közösség lelki és nemzeti megerősödését is szolgálja. Kiemelte, hogy Horvátországban is összefogással – a helyi magyar képviselőkkel, a horvát kormánnyal és az egyházakkal együttműködve – valósulnak meg a fejlesztések.
A több mint 250 éves rétfalusi templom felújítását a közösségi összefogás példájának nevezte, amely hozzájárul a magyarság identitásának és hitének megőrzéséhez.
Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke a hálaadó istentiszteleten arról beszélt: a templom megújulása Isten áldásának és a közösség összefogásának eredménye.

Elmondta, hogy a felújítást a horvát kormány 250 ezer euróval, a magyar kormány 311 ezer euróval, míg a Rétfalusi Református Egyházközség 50 ezer euró saját forrással támogatta. A püspök kiemelte, a templom Horvátország legrégebbi épített református temploma, megújulása pedig azt üzeni, hogy a hit és Isten igéje ma is megtartó erő a közösség számára.
MTI
The post Soltész Miklós: a külhoni magyarság megmaradásának egyik legfontosabb feltétele az egyházak jelenléte appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


