Carles Gil i Saguer SchP piarista rendfőnök generális vizitációt végzett a Piarista Rend Magyar Tartományában január 28. és február 8. között. Jacek Wolan SchP európai tartományokért felelős generális asszisztenssel együtt végiglátogatta a provincia intézményeit és közösségeit. Szabó Csaba, a rendtartomány kommunikációs vezetője készített a generálissal interjút, amiből részleteket közlünk.
– Kezdjük egy általános kérdéssel! A generális vizitáció végéhez közeledve mi Carles atya általános benyomása a magyarországi piarista valóságról?
– Először is szeretnék köszönetet mondani Zsódi Viktor tartományfőnöknek, mert remekül előkészítette a látogatást, kiegyensúlyozott tervet készített elő, és nagyon sok értékes találkozást tett lehetővé. Ennek a jól formált tervnek köszönhetően nemcsak a tartomány kiterjedését, hanem mélységét is megismerhettük. Mert egyáltalán nem arról volt szó, hogy várostól városig fussunk, és épp csak beköszönjünk mindenhová, hanem csakugyan, érdemben bejárhattuk a piarista jelenléteket. És tegyük hozzá: minden találkozás során felkészült emberekkel beszélhettünk. Ez az elsődleges benyomásom.
– Itt tartózkodása során több alkalommal is beszélt a piaristák globális jelenlétéről is, ahogyan az új nemzetközi projektről, új alapítások terveiről is. Hogyan illeszkedik a magyar tartomány az egyetemes piarista közösségbe?
– Először is: a rendi közösség egysége számunkra alapvető fontosságú. Ezért kell figyelemmel követnünk egymást, és figyelni, hol élettel teli a piarista jelenlét. Fontos, hogy példákat meríthessünk egymástól, akár azért, mert itt vagy ott több a hivatás, akár azért, mert különös pedagógiai sikereket tapasztalunk. Úgy gondolom,
Ennek a tartománynak a történelme sok évszázados. Ebben a provinciában sok kiváló piarista élt régen, és él ma is, és remek világi munkatársak is vannak. A pedagógia vagy a lelkipásztorkodás területén összegyűjtött tapasztalatuk nagy kincs számunkra.
De fontos szerepe lehet az új alapítások segítésében is: akár kollégák vagy rendtársak küldetésével, akár azzal, hogy segítik a nemzetközi projekteket. Az utóbbi időben a magyar provincia ebben élen járt. Gondolok például az alumni projektre vagy a Kalazancius Mozgalomra, illetve az integrális fenntarthatóság területére, ahol a magyar provincia nagyon közvetlenül érintett és aktív.
Úgy gondolom, jól érzékelhető, hogy a magyar provincia szorosan kapcsolódik a rend egészéhez. Ami az alapításokat illeti, szeretném hozzátenni: nemcsak új helyeken alapítunk – mint Ázsia vagy Afrika –, hanem Európában is.
Európában új városokban jelentünk meg. És pontosan azért tudunk alapítani, mert új projektjeink vannak. A magyar rendtartomány is azért tud bővülni, mert új lelkipásztori és társadalmi megközelítésekkel dolgozik. És mert szüntelenül újragondolja önmagát.
Amit húsz-harminc évvel ezelőtt, a kilencvenes években újraalapításnak neveztünk, ma is folytatódik. Hiszen akkor is újra kellett gondolnunk önmagunkat annak érdekében, hogy jobban tudjunk válaszolni a világ szükségleteire. Európa azért képes az új alapításokra, mert új társadalmi és lelkipásztori projektek születnek, és mert képes újragondolni önmagát.
– A látogatás során nyolc jelenlétet jártunk végig, de voltunk a piarista nővérek nagykárolyi házában is, akik bár egyházjogilag nem tartoznak a provinciához, mégis osztoznak a karizmában. Így nagyon különböző szolgálati formát ismerhetett meg Carles atya, és sokféle munkálkodást a legkisebbektől az egyetemistákig. Magas színvonalú iskolákat és hátrányos helyzetű gyermekeket segítő oktatási projekteket is meglátogatott. Mindezek fényében hogyan határozná meg a magyar provincia küldetését?
– Az első, ami eszembe jut ez a szó: élő.
A magyar provincia azért létezik, hogy életet adjon – ahogyan nagyon helyesen soroltad – gyermekeknek, fiataloknak, diákoknak, serdülőknek, családoknak. Rendkívül érdekes kezdeményezések ezek, így például a sátoraljaújhelyi non-formális programok, műhelyek, nyári táborok és még sok minden.
És ma, 2026-ban, különösen fontos, hogy a magyar provincia integrálisan gondolkozzon önmagáról. Akár szerencsének is mondhatjuk, hogy Magyarország nem akkora, mint Brazília, vagyis a közösségek és jelenlétek közötti távolság nem olyan nagy. Használjuk ezt ki! Gondolkodjunk egységes tartományként! Ez pedig majd lehetővé teszi, hogy a különféle szolgálatok kiegészítsék egymást.
(…)
– Korábban úgy fogalmazott, hogy miközben a piarista identitás a kalazanciusi karizmából születik, ugyanakkor folyamatosan fejlődik is. Ezért is van annyi különböző megnyilvánulási formája. Hogyan foglalná össze ma ezt a piarista identitást?
– Két szóval. Adott az identitás folyamatos aktualizálásának jelensége, vagy – ahogyan az Egyház a II. Vatikáni Zsinaton mondta – az aggiornamento. Én ezt szívesen nevezem kreatív hűségnek. Hűségnek, mert természetesen piaristák vagyunk. Így semmiféle közösségnek, projektnek vagy programnak nincs értelme, ha nem piarista. Amit teszünk, annak a piarista karizmából kell fakadnia. Ugyanakkor ezt a karizmát alkalmazni kell a mai valósághoz, különösen két alapvető tényezőhöz: az időbeliséghez és a helyi valósághoz, ideértve a társadalmi, makrogazdasági környezetet és a szegénységet is.
Ehhez nagy kreativitásra van szükség, mert képesnek kell lennünk a piarista karizmát a jelen körülményekre adaptálni, és közben teljességgel hűségesnek maradni hozzá.
Kalazanci Szent József is egy konkrét szükségletre válaszolva alapította meg első iskoláját, a Santa Doroteát. És ebben az értelemben a piaristák karizmája ma is rendkívül érzékeny az adott körülményekre. Nagyon jól meg kell értenünk, mi történik körülöttünk, figyelmesen kell hallgatnunk az embereket, a családokat, a közösségeket, Isten népét, a fiatalokat és a serdülőket, hogy megértsük szükségleteiket, lelki szomjúságukat, és képesek legyünk válaszolni ezekre.
(…)
– Sokan nagyon pesszimista módon beszélnek a jelenlegi valóságról, például a hivatások számának csökkenéséről, és nosztalgiával tekintenek a múltra, szomorúan állapítva meg, hogy a korábbi struktúrák ma már nem működnek. Carles atya viszont mindig lelkesedést és reményt sugároz, válság helyett új lehetőségekről beszél. Hogyan látja a piarista iskolák jövőjét?
– Úgy gondolom, van egy egzisztenciális, sőt antropológiai alapelv, amely meghatározó. A múltnak táplálnia kell bennünket. A múlt tapasztalattal gazdagít, hagyományt ad és muníciót, amit meg tudunk osztani az új nemzedékekkel. A múlt teszi lehetővé, hogy ilyen szép, évszázadokra visszatekintő iskoláink legyenek. A múlt tehát alapvető fontosságú.
Ugyanakkor nyilvánvalóan
És azt gondolom – minden tisztelettel mondom –, bizonyos értelemben naivitás, ha túlzott nosztalgiával tekintünk vissza a múltra, mert annak nincs haszna. A múltnak meg kell világítania bennünket, tudást kell adnia, és ugródeszkaként kell szolgálnia ahhoz, hogy jobban éljük meg a jelent.
A jelenben adottak bizonyos körülmények: lehet, hogy statisztikailag kevesebb a hivatás, mint korábban, ez kétségtelen. Ugyanakkor jó látni, milyen elkötelezetté váltak a világi munkatársaink, akik nagyon is piaristának érzik magukat. Talán a múltban ez kevésbé volt így, de ma már megvan a helyük a piarista családban. Kiváló, felkészült civil tanáraink vannak.
És miért van bennem remény? És inkább a remény szót használom, mint az optimizmust, mert a remény teológiai erény, míg az optimizmus csupán egy szemléletmód.
Amikor a Kalazancius Mozgalom fiatal animátoraival beszélek, látom a lelkesedésüket, az időt, amit odaadnak, a szenvedélyt, amellyel építik és viszik előre a közösséget. Látom, milyen okosak, hogy bejutnak nívós egyetemekre, jó szakemberekké és mindenekelőtt jó emberekké válnak.
Ez így működni fog. Tehetséges, jó embereink vannak, akik jó közegben, termékeny talajon munkálkodnak. Ez egy siker-egyenlet képlete.
(…)
– A látogatás során találkozott nuncius úrral és bíboros atyával is. Két erdélyi főpásztorral is tudott párbeszédet folytatni, emellett szerzetesközösségek és lelkiségi mozgalmak felelőseihez is szólt. Úgy gondolja, hogy ez a látogatás kapcsolati vagy diplomáciai szinten is hozott gyümölcsöket?
– Mindezért elsősorban tartományfőnök úrnak tartozom köszönettel. A rendben nagy szabadságot adunk a tartományfőnököknek, hogy velünk együttműködésben – de alapvetően ők maguk – megálmodják és felépítsék a kánoni látogatást. Zsódi Viktor tartományfőnök és csapata kezdeményezte, hogy ezek a találkozások is megvalósuljanak. És én ezt nagy örömmel fogadtam, két alapvető okból is.
Az első ok: szép dolog láthatóvá tenni a generális vizitációt. Nem a rendfőnök miatt, nem a személy miatt, hanem azért, hogy kifejeződjék a rendi közösség egysége, hogy láthatóbbá váljon, mit jelent a rendhez tartozás. Ez önmagában is érték.
A második ok talán még fontosabb: az Egyház része vagyunk. A piarista rend az Egyház része, és küldetésünk az, hogy mély közösségben éljünk és dolgozzunk az Egyházzal, elsősorban a helyi egyházzal, annak pásztorával, a püspökkel egységben.
Minden találkozón – akár Michael Banach nunciussal, akár Őeminenciájával, Erdő Péter bíborossal, akár Kovács Gergely gyulafehérvári érsekkel vagy Schönberger Jenő szatmárnémeti püspök úrral – ugyanazzal az ígérettel zártuk a beszélgetést: rendelkezésükre állunk.
– Mindemellett az is egyértelműen látszott, hogy a fiatalokkal való találkozás prioritást élvezett az Ön számára. Nyilvánvalóan ez következik piarista identitásából is. Látszott, hogy jól érezte magát a gyerekek között az iskolában, korosztálytól függetlenül. Mire buzdította őket? Más szóval: mit üzenne azoknak a piarista kötődésű fiataloknak, akikkel személyesen nem tudott találkozni?
(…)
A magyarországi fiataloknak elsősorban azt az üzenetet hoztuk, hogy használják ki ezt a nagy lehetőséget, ami nekik megadatik. Amikor beutazzuk a világot, látjuk, milyen bonyolult körülmények között élnek sokan: politikai nehézségek, diktatúrák, betegségek, szegénység, korlátolt lehetőségek… Ehhez képest óriási ajándék ilyen szép, többszáz éves iskolákban tanulni, ahol felkészült, elkötelezett tanárok és piarista szerzetesek kísérik a diákokat. Ez termékeny talaj a növekedéshez, éljenek vele!
A második dolog, amit szoktam mondani – egy kis tréfás megjegyzés, amit szeretek felidézni –, hogy a iskola szó a görög scholé szóból származik, ami eredeti nyelven azt jelenti: az a hely, ahol jól érzem magam, a pihenés, a szabadidő helye. Az iskola nem csupán egy oktatási helyszín, ahol tanulunk. Az iskola olyan hely, ahol barátságokat építünk, közösséget, családot formálunk, és ahol boldogok vagyunk. Nagyon sok időt töltünk az iskolában, ezért örömmel kell megélnünk, derűvel kell jelen lennünk benne.
A harmadik dolog, amit mondanék: amikor befejezitek a tanulmányaitokat, próbáljátok megőrizni közösségeiteket. Van például egy gyönyörű kezdeményezésünk, az alumni projekt, amely ma már világméretű. Arról szól, hogy mindazt, amit itt megéltetek, valamilyen módon tovább vihessétek, megőrizhessétek. Az iskolai időszak véget ér, de a kapcsolat a piaristákkal nem kell, hogy véget érjen.
(…)
A teljes interjú ITT olvasható.
Szöveg: Szabó Csaba
Fotó: Barlay Vince; Szabó Csaba
Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
