A mesterséges intelligenciát már nem lehet megkerülni – mondják a legtöbben és akár sajnos, akár hálistennek, nagyjából igazuk is van.
Már most is kevés olyan területe van mindennapi életünknek, ahol ne ütköznénk látványosan bele. A valóságban már évek óta velünk él, figyel és tanul, többnyire anélkül, hogy tudnánk róla. Ugyanúgy lehetetlen elzárkózni előle, ahogy a piacgazdaság, a rockandroll, a kokakóla vagy az internet elől sem nagyon lehetséges, bármilyen vasfüggönyt vagy szuper zavaróállomást épített ki bármely totális diktatúra, bármely Nagy Testvér. Lehet szidni, lehet félni tőle, egyet már valószínűleg nem lehet: nem használni. A nem-felhasználók behozhatatlan hátrányba kerülnek, lemaradnak, afféle digitális fejlődő országgá válnak, amelyet a diadalmas elöl trappolók természetesen segítenek humánus okokból, abban a megnyugtató tudatban, hogy ők, az élboly már régen úgy elhúzott, hogy úgyse tudják utolérni.
Szlovákia ebből a szempontból is ébredezni látszik, a tavalyi évben már megkezdődött az oktatási intézmények felkészítése az MI bevezetésére az oktatásban. (Mármint hivatalosan, mert a diákok már régen használják. Sokkal inkább, mint tanítóik.) Kísérleti projektek zajlottak, web-platformok alakultak, megtartattak „Az első MI-napok az iskolában”. Az éven már talán némi érdemi munkára is sor kerül, az intézmények megkapják a szükséges konkrét tananyagot és „tesztelik az új megoldásokat.” Épp idejében, hisz 2027-re minden diáknak kell, hogy legyen hozzáférése az MI- eszközök egész állományához. Valamint természetesen képessége és tudásai is ezen eszközök hatékony kihasználásához, mert hát az ősi informatikus mondás szerint mit sem ér a hardver, ha nincs szoftver.
A tervezet egy olyan világra szándékozik felkészíteni a diákokat, ahol az MI már mindennapi realitás része, ugyanakkor a biztonságos, felelősségteljes és hatékony felhasználást támogatja. A jelenlegi felmérések szerint a diákok hetven százaléka már használja az MI-t tanulásra, ugyanakkor a tanároknak alig egynegyede él a lehetőséggel. Sajnos, háromnegyed részük nem is tudja használni. A megindoklásban szerepel az individuális, testreszabott oktatási program, melyben minden diák önállóan dönthet a tanulási tempóról, saját képességeinek megfelelően, az MI által támogatva. A rendszer megkönnyíti a tanerők munkáját, csökkenti az adminisztrációt, támogatja az alkotói kezdeményezést, ezáltal lehetővé téve, hogy felszabaduljon minden oktató kreatív energiája.
Ugyanakkor segít az iskola irányításának egyszerűsítésében, lehetővé téve a hatékonyabb adatgyűjtést és felhasználást. Az MI nem egy új tantárgy lesz, hanem a már kész tanrendbe illesztik bele, mint például a matematika- és informatikaoktatásba, illetve a polgári nevelésbe. Az új rendszer semmiféleképpen nem a gépies memorizálást preferálja, inkább a megértésre, helyes véleményalkotásra, kiértékelésre helyezi a hangsúlyt. A munkát a tanárok számára MI- asszisztensek könnyítik majd meg. Valószínűleg legnehezebb feladatuk lesz, elmagyarázni, hogy az MI nem jelent okvetlenül fenyegetést, hanem lehetőséget, netán segítséget.
Mivel mindenkinek joga van a technológiai műveltségre (is), különösen, ha ez egyértelműen meghatározza mindennapjainkat, az MI nem mélyíti el a digitális tudásszintek közötti különbséget, hanem segít azokat leküzdeni. Sőt, hozzájárul személyes adataink védelméhez és az emberi autonómia megerősítéséhez is az MI-tevékenység által érintett területeken. (Bár ez egy kicsit úgy hangzik, hogy az MI megígéri, hogy ő jó kisfiú lesz és nem száll majd fejébe a dicsőség. Lehetséges. Végül is, nem ember.) Mindenesetre jól hangzik.
A nagyszombati Cirill és Metód Egyetem egyik kutatása szerint a tanárok harminchét százaléka aggódik amiatt, hogy esetleg majd nem tudják megkülönböztetni az MI munkáját a diákokétól. Igazából ez már most is így van, a tanulók nem is titkolják különösebben. Nagyobb baj, hogy már nem igazán értik, mire jó egy saját alkotást vérrel-verejtékkel összehozni, esetleg többórás adatgyűjtés árán, mikor az MI „ugyanezt” három másodperc alatt összebuherálja. Feladat teljesítve, nem?
Mivel a felnőttek se jobbak a Deákné vásznánál, számos, közéletben, nyilvános fórumokon elhangzott beszéd nyilvánvalóan mesterséges. Ezt bizonyítani igen nehéz, viszont talán egy fokkal jobb, mint a netről lehúzni mások által írt kész beszédet. Megtörténhet ugyanis, hogy ugyanazon a rendezvényen egy beszéd kétszer is elhangzik. Ami csaknem olyan kínos, mintha egy jótékonysági bálon két nő ugyanolyan ruhában jelenik meg.
Az MI sokak számára a legújabb vallás, amelynek követői a sok évezredes hagyományokhoz híven mindent, de mindent elhisznek. A kritikátlan elfogadás sohasem bizonyult nyerő módszernek, legyen az fasizmus, természetgyógyászat, laposföld-világkép vagy életmentő gyógyszerek elutasítása. A hívők az MI-t afféle kozmikus-univerzális gyógyírnak tekintik minden jelenlegi és a jövőben felmerülő problémára. A népi bölcsesség szerint „Nem kell félni, baj lesz elég.” A modern változathoz hozzátehetnénk: MI-vel, meg anélkül is. A könyvnyomtatás feltalálásának hírére sem tapsikolt mindenki. De azért, mindenki használta.
Mindig, mindenütt, minden országban voltak, vannak és lesznek olyan földrajzi területek, országrészek, zárt közösségek, ahova a technikai fejlődés némi fáziskéséssel, vagy egyáltalán nem jut el. – Hogy lehet így élni – horkan fel az átlag átlagpolgár, aki kütyüvel kel, kütyüvel fekszik, miután a napjait kütyük között élte le. Lehet, sőt, még csak nem is boldogtalanabbul. Még mindig meglepően sokan vannak, akiknek nincs okostelefonjuk, még autójuk sem, sőt esélyük sem, hogy ez valaha életükben megváltozzon. Ha kicsit behatóbban vizsgálódunk, a gyerekeik életében se. Az egész MI-hajcihő valahol a horizonton túl kavarog majd, ide csak a villanások meg egy-két nagyobb robbanás döreje hallatszik majd. Ami az iskolákat illeti – bizonyos helyekre az MI nemhogy késve jut el, de egyelőre még híre sincs valami konkrétabb formában.
Az oktatásügyben évtizedek óta amúgy is legalább olyan káosz uralkodik, mint az Ősrobbanás után három másodperccel. A gyakori posztváltások, a hivatalos bikkfanyelven érkező homályos, finomabban fogalmazva is vagy nehezen, vagy többféleképpen értelmezhető utasítások dzsungelében elvész a koncepció, ama jóakaratú feltevés dacára is, hogy valaha egyáltalán volt. Az iskolák fuldokolnak a papírtengerben, még a digitálisban is. Ebben talán tényleg segíthetne az MI. De ehhez persze meg kellene tanulni használni.
Tóth Ferenc
Nyitókép forrása: Illusztráció
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
