Branislav Gröhling, az SaS elnöke a Politika 24 című műsorban megismételte: amíg ő áll a liberálisok élén, Richard Sulík nem szerepel majd a párt választási listáján a következő választásokon. Utalt arra is, hogy olyan pletykákat hallott, miszerint Sulík összeállhat Boris Kollár (Sme rodina) pártjával – sőt, akár a jelenlegi környezetvédelmi miniszterrel, Tomáš Tarabával is. Egy ilyen lépés szerinte alapvető ideológiai fordulatot jelentene.
Branislav Gröhling a műsorban megerősítette, hogy döntése – miszerint nem teszi fel Richard Sulíkot a jövőbeli listára – végleges és stratégiai jellegű. Gröhling elismerte, kijelentésének egyértelmű célja volt: véget vetni a korábbi pártelnök vezetésbe való visszatérésével kapcsolatos találgatásoknak. „Le akartam zárni minden vitát Sulíkkal kapcsolatban. Nem fogok olyan listát javasolni, amelyen Sulík is szerepel. Kiállok emellett” – mondta.
Sulíknak kell döntenie
Gröhling szerint a döntés most Sulík kezében van. Az SaS korábbi vezetőjének el kell döntenie, hogy kívülről támogatja-e a pártot, vagy egy másik politikai projekthez csatlakozik. Az SaS elnöke megjegyezte, hogy a kulisszák mögött Boris Kollár pártjához való esetleges átlépésről beszélnek. Hozzátette, hogy nem hivatalos információi vannak egy szélesebb körű összefogásról. „Hallottam olyan hírekről is, miszerint ehhez a pároshoz a jelenlegi miniszter, Taraba is csatlakozna” – jegyezte meg. Egy ilyen forgatókönyvet azonban ideológiailag védhetetlennek tart.
Az SaS hosszú ideje liberális, reformpártként profilozza magát, míg Kollár Sme rodinája Gröhling szerint kifejezetten populista karakterű. „Ez egy ideológiai bukfenc lenne. Kollár populista politikus” – reagált Gröhling.
Növekedésnek indult a párt támogatottsága
A korábbi elnököt ért kritika ellenére Gröhling kiáll a saját irányvonala mellett. Szerinte mióta két évvel ezelőtt átvette az SaS vezetését, a párt ugyan nem ugásszerűen, de stabilan növekszik. „Így döntöttem, és megvan az elképzelésem arról, hogyan fog kinézni a lista. Sulík távozása után, miután átvettem a pártot, megindult a növekedés. (…) Lassan, de folyamatosan növekszünk” – fogalmazott.
Gröhling elutasítja a főügyész választások előtti leváltását
Miközben a Smer azon gondolkodik, hogy még a parlamenti választások előtt keresztülviszi egy új főügyész megválasztását, Branislav Gröhling ezt határozottan elutasította, továbbá bírálta a koalíció törekvéseit az ügyészség befolyásolására, és felszólította őket, hogy a témával várjanak az új választási ciklusig. Egyúttal elismeréssel szólt Maroš Žilinka legutóbbi nyilvános megszólalásairól a korrupció elleni harc állapotával kapcsolatban.
Az SaS elnöke egyértelműen kijelentette, hogy pártja nem támogatna egy ilyen eljárást. „Már maga a gondolat is zavar, hogy a választások előtt sor kerülne a főügyész megválasztására” – mondta.
Szerinte ez a kormány részéről illegitim lépés lenne, mivel a mandátuma végén járna a választás idején. Gröhling ezt személyes üzenetként is címezte a miniszterelnöknek: „El a kezekkel a választások előtti főügyészválasztástól!” – hangsúlyozta.
Az SaS vezetője emlékeztetett Robert Fico és Maroš Žilinka közelmúltbeli találkozójára a Főügyészségen, amely nagy figyelmet keltett. Gröhling szerint a mód, ahogyan a kormányfő tárgyalni próbált, problémás volt. Értelmezése szerint azonban az egész konfliktus végül inkább leleplezte a kormányt, semmint megerősítette volna. Az SaS azt állítja, hogy Žilinka lényegében nyilvánosan nevezett meg súlyos rendszerhibákat.
„Számomra ez a Fico-kormány elleni vádirat volt élő adásban, amely rámutatott arra, hogy Szlovákiát átszövi a korrupció.”
Nem kívánta kommentálni Žilinka személyét
„Több mint 130 szavazatot kapott. Nem akarom kommentálni a személyét” – mondta, hozzátéve, hogy bizonyos döntéseivel nem értett egyet. Amikor a műsorvezető felvetette a lehetséges utódok nevét, és konkrétan Rastislav Remeta ügyészről kérdezett – aki az Ukrajnának nyújtott haditechnikai adományok vizsgálatának eredményeiről tájékoztatott –, Gröhling elzárkózott a találgatásoktól. „Semmilyen nevet nem fogok kommentálni” – reagált.
Az SaS vezetője szerint Žilinka az elmúlt napokban pontosan azt tette, amit tennie kellett: nyíltan beszélt az ország állapotáról. Gröhling emlékeztetett, hogy a főügyésznek az éves jelentéssel a Nemzeti Tanács elé kellene állnia, de a koalíció annak megvitatását ismételten elhalasztja.
„Most a koalíció megint eltolta a jövő hónapra. Mitől félnek?” – tette fel a kérdést. Az SaS ezért felszólítja a kormányt, hogy tegye lehetővé a rendes parlamenti vitát. Ha a koalíció úgy érzi, hogy Žilinka hazudik vagy túloz, Gröhling szerint egyszerű eszközük van: „Ha azt állítják, hogy nem úgy van, ahogy mondja, szavazzanak meg egy rendkívüli ülést (…) ott megbeszélhetjük” – zárta szavait.
JoJ 24, Körkép.sk
Nyitókép forrása: JoJ 24/screenshot
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


