Mentőt riasztottak egy diákhoz, miután öngyilkosságról beszélt

Mentőt riasztottak egy diákhoz, miután öngyilkosságról beszélt

Egy ercsi iskolában egy diák öngyilkossági szándékát jelezte az egyik pedagógusnak, tényleges kísérlet azonban nem történt. A pedagógus azonnal intézkedett, a hatályos protokoll szerint mentőt hívtak a gyermekhez. Az eset egy héttel egy korábbi súlyos, máig nem teljesen tisztázott iskolai incidens után került nyilvánosságra.

„Az iskola egy diákja öngyilkossági szándékát jelezte az egyik pedagógusnak, de kísérlet nem történt. A pedagógus azonnal intézkedett” – közölte a Dunaújvárosi Tankerületi Központ a HVG megkeresésére. Tájékoztatásuk szerint a hatályos protokollnak megfelelően mentőt hívtak a gyermekhez. A tankerület ezzel reagált azokra a helyi hírekre, amelyek szerint csütörtökön öngyilkossági kísérlet történhetett az intézményben.

Az eset egy héttel egy másik súlyos, máig nem teljesen tisztázott incidens után került nyilvánosságra. A múlt héten Darvas-Tanács Erik, Fejér vármegye egyik református lelkésze egy Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy az ercsi iskolában egy, az osztálytársai által rendszeresen bántalmazott fiú felakasztotta magát.

A tankerület később azt közölte: a tanulók közötti konfliktus miatt az egyik diák a kapucnijánál fogva a fogasra akasztotta fel magát, ahonnan társai azonnal leszedték. Sérülés nem történt, a gyermeket azonban mentő szállította el. A rendőrség az eset körülményeit vizsgálja, az iskola pedig fegyelmi eljárás keretében vizsgálja az érintett tanulók felelősségét.

Hírdetés

A tankerület továbbá úgy nyilatkozott, hogy az iskolai bántalmazás visszaszorítása érdekében a fenntartó jelenleg is egyeztetéseket folytat a helyi önkormányzattal és más szervezetekkel.

Ha Ön is úgy érzi

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az Egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.

Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »