Milliós iPhone-ügy rázza meg a szlovák focit: kezesség, per és kényes kapcsolatok

Milliós iPhone-ügy rázza meg a szlovák focit: kezesség, per és kényes kapcsolatok

Komoly pénzügyi és reputációs kockázattal nézhet szembe a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ), miután dokumentumok szerint akár közel 17 millió eurós iPhone-beszerzéshez is kezességet vállalhatott egy magáncég javára. A történet pikantériája, hogy a beszállító vállalkozás vezetőjét korábban csalás miatt ítélték el, miközben a szövetség elnökének aláírása több iraton is szerepel.

A sajtóhoz került iratok alapján  – melyről a Pravda számolt be – a szóban forgó ügy mintegy 17 ezer iPhone megrendeléséről szól, amelyet egy nyitrai cég bonyolított volna le. A szövetség azonban határozottan cáfolja, hogy ilyen volumenű garanciát vállalt volna, és azt állítja: sem a telefonokat nem rendelte meg, sem nem vette át. A hivatalos álláspont szerint legfeljebb 15 ezer eurós értékhatárig merült fel biztosíték, és minden, a szövetséghez ténylegesen beérkezett áru ellenértékét rendezték.

A vitát tovább élezi, hogy a telefonokat szállító fél jogi képviselője szerint a követelés teljes összegére érvényes kezességi megállapodás létezik, és a tartozás behajtása már bírósági szakaszba lépett. Az SFZ ezzel szemben közölte: semmilyen ellene indított perről nem tud, és sem csőd, sem végrehajtás nem fenyegeti.

Hírdetés

Kérdéseket vet fel az is, hogy a szövetség és a szóban forgó vállalkozás között korábban is volt üzleti kapcsolat, sőt a cég más kulturális-szponzorációs projektekben is felbukkant, ahol a futballvezető személyesen is érintett volt. Bár az SFZ belső ellenőrzési eljárásaira hivatkozik, a kezesség mértéke és indokoltsága továbbra is homályos.

A botrány politikai visszhangot is kapott: a sportminisztérium jelezte, hogy ha az információk beigazolódnak, rendkívül szokatlan eljárásról lenne szó, amely magyarázatot igényel. A történet így nem csupán egy vitatott üzletről, hanem átláthatóságról, felelősségről és a közpénzek közvetett kockázatáról is szól.

Pravda.sk, Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »