Állásfoglalás a hazai almák szennyezettségével kapcsolatban

Állásfoglalás a hazai almák szennyezettségével kapcsolatban

Az elmúlt héten nagy port kavart az európai almákban található növényvédőszer maradékokról szóló hír, amit a PAN Europe civil szervezet kutatási eredményeire alapozva tett közzé. Különösen a hazai áruházakból beszerzett, magyar termelésű almák eredményei szították fel az indulatokat. Osztjuk az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet állásfoglalását a vegyszeres almabotrány kapcsán, amit kiegészítésekkel közlünk.

Mit találtak a szennyezett almákban?a hazai áruházakból beszerzett, magyar termelésű almák eredményei szították fel az indulatokat, melyek közül egy mintában a megengedett maximális határérték (MRL) fölött mértek szermaradványt. Az összesen 5 almaminta maradék 4 eleméből pedig a megengedett határérték alatti mennyiségben, de többféle szermaradvány jelenlétét mutatták ki.

A közölt eredmények széleskörű vitát indítottak el szakmai körökben és a közéletben egyaránt, több téves megállapítás is napvilágot látott. Nagy István agrárminiszter is sietett visszautasítani a magyar almával kapcsolatos állításokat és megvédeni „az ágazat szereplőinek megélhetését”.

A határérték önmagában nem elég

Pedig az alma példája is megmutatja, amire a Tudatos Vásárlók Egyesülete számos egyéb termékcsoportnál már felhívta a figyelmet:

az EU (és így Magyarország) élelmiszerbiztonsági előírásai jelenleg figyelmen kívül hagyják a koktélhatást, azt, hogy a szokványos előállítású (nem bio) zöldségekben és gyümölcsökben általában többféle növényvédőszer hatóanyag maradéka van jelen egyszerre.

A koktélhatást a növényvédőszer maradékok megengedett maximum határértékeinek megállapításánál nem veszik figyelembe. A határértéket a hatóságok a rendelkezésre álló aktuális tudományos bizonyítékok alapján állapítják meg; ezek az értékek elsősorban egyes hatóanyagok egyedi expozíciójára, valamint rövid és középtávú toxicitási vizsgálatokra épülnek. Azt tehát, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben megtalálható 4-5 féle, a maximális megengedett határértéket el nem érő, de kimutathatóan jelen lévő szermaradék együttese hosszabb távon milyen terhelést jelent a szervezetünkre (különösen gyermekek, idősek és betegek esetén), egyik hatóság sem vizsgálta vagy vizsgálja!

Ugyanennek a koktélhatásnak a veszélyét jeleztük már számos termékcsoport esetében. Évről-évre jelentkezünk az európai élelmiszerekben, zöldségekben, gyümölcsökben található növényvédőszer szennyezettségéről szóló éves jelentéssel. .2025-ben is kiderült, melyek a legszennyezettebb élelmiszerek, és hogy

Riasztó, hogy az összes európai minta körülbelül negyede egyszerre többféle peszticidet is tartalmaz, vagyis a fogyasztók növényvédőszer-koktéloknak vannak kitéve.Bár a legalább egyféle vegyszermaradékkal szennyezett minták aránya alig változott 2000 óta, a több komponenssel szennyezettek aránya kétszeresére emelkedett: a 2025-ös jelentés szerint ilyen volt a minták közel negyede.A többféle növényvédőszer-maradékot tartalmazó minták nagy része (94%) feldolgozatlan termékből származott.Akkor a boltokban kapható alma nem biztonságos?

A hatályos maximális szermaradék határértékeket (MRL) a hazai termelők a legtöbb esetben betartják. (a PAN Europe vizsgálatban 1 hazai alma mintában volt megengedett maximális határérték felett mért növényvédő szer maradék, a NÉBIH 2023 és 2025 közötti 278 almamintán végezett vizsgálatában nem talált határértéket túllépő szennyeződést.) A hazai termények tehát megfelelnek a jelenleg érvényben lévő élelmezésegészségügyi szabályozás előírásainak, és ezért hivatalosan biztonságosnak minősülnek.

Az Európai Unió országaiban előállított feldolgozatlan élelmiszerek az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2023. évi adatbázisa alapján szintén 96,3%-ban belül maradtak a hatályos maximális szermaradék szinteken. Mint mondtuk, ezek a határértékek azonban nem számolnak a szermaradaványok együttes és hosszútávú hatásával.

Ha bio (ökológiai) zöldséget vagy gyümölcsöt veszek, abban nincs növényvédőszer maradék?

Az ökológiai (vagy más szóval bio) gazdálkodásból származó almákban bizonyítottan kevesebb vagy nincs kimutatható szermaradvány, fogyasztásukat ezért ajánljuk, különösen a növényvédőszer terhelés szempontjából érzékenyebb csoportoknak, így a csecsemőknek, gyermekeknek és betegeknek.

A bio zöldségek és gyümölcsök növényvédőszer tartalma gyakran a kimutatási határ (LOD) alatt marad, vagyis köznapi szóval „vegyszermentesek”. Ez az ökológiai gazdálkodás termesztéstechnológiájából adódik, amely kizárja a szintetikus kémiai növényvédő szerek alkalmazását. Számos klinikai vizsgálat és tudományos eredmény támasztja alá, hogy a biotermékek fogyasztásával már rövid távon is jelentősen csökkenthető a növényvédőszer bomlástermékek – például a glifozát – jelenléte a szervezetünkben. Ezért soha nem késő átállni a bio élelmiszerek fogyasztására.

Hírdetés

Soha nem késő bioélelmiszerre váltani az egészségedért

Honnan tudom, hogy tényleg bio-e a termék?

Az ökológiai gazdálkodásból származó (bio) élelmiszereket az Európai Unióban az úgynevezett EU ökológiai logó különbözteti meg a többi terméktől a fogyasztók számára. A zöld alapon fehér csillagokból kirakott levél védjegy ugyanis csak azon élelmiszerek csomagolásán tüntethető fel, amelyek a termőföldtől a boltok polcáig megfeleltek az ökológiai gazdálkodás előírásainak. Ezt Magyarországon az élelmiszerfelügyeleti hatóságok által akkreditált ökológiai ellenőrző szervezetek, a Biokontroll Hungária Kft. vagy a Bio Garancia Kft. tanúsítványa igazolja.

Az ökológiai gazdálkodás vagy közismertebb nevén a biogazdálkodás, az egyedüli olyan fenntarthatóságra törekvő élelmiszertermelési rendszer, mely jogszabályi előírásokkal (EU 2018/848 rendelet), és az ezek betartását ellenőrző és tanúsító eljárással rendelkezik.

Teflon, kerámia, zománc, vas? Melyik edénybevonat mennyire biztonságos?

Lehet a biotermék is veszélyes az egészségre?

Amellett, hogy a bioélelmiszerek előállítása meg kell feleljen az ökológiai gazdálkodás szigorú feltételrendszerének, ugyanúgy vonatkoznak a biotermékekre is az általános élelmiszerbiztonsági előírások és határértékek. Mondhatjuk ezért, hogy duplán biztonságosak.

Gyakori felvetés, hogy mivel előállításuk során nem használnak kémiai gombaölő szereket, a bioélelmiszerekben gyakrabban fordulhat elő penészedés, ennek folyományaként pedig mikotoxin-szennyeződés.

Ezt a tudományos szakirodalom és a mérési eredmények cáfolják. A szántóföldi mikotoxin szennyeződési kockázatokról és az ökológiai termények biztonságosságáról az ÖMKi itt számolt be részletesebben, az alma kapcsán felmerült patulin szennyezettségre pedig az MTVSZ itt adott megalapozott választ.

Természetesen, ahogy a szokványos mezőgazdaságban, úgy a biotermelésben is előfordulhatnak nem szándékolt helytelen gyakorlatok, de az ezekből adódó kockázatok biotermékek esetében sem nagyobbak az általánosnál, kiszűrésük esélye pedig a többszörös ellenőrzések miatt kiemelkedő.

Van elég bioalma Magyarországon?

Magyarországon kiváló bio étkezési alma termelők vannak, és bio növényvédelmi technológiára szakosodott professzionális tanácsadók támogatják őket a piacképes, étkezési árualap előállításában.

Ilyen gazdaságok például a Szatmári Ízek, az Organic Kingdom, vagy a Holland Alma Kft. Teljes ökológiai növényvédelmi technológiát és szaktanácsadást kínál a Biocont Magyarország Kft. Ellenálló fajták is rendelkezésre állnak. Az ökológiai almatermésűek növényvédelméről szintén olvashatunk itt.

Ma már a legtöbb kiskereskedelmi lánc vagy e-kereskedelemben aktív élelmiszerforgalmazó kínál biotermékeket, így bioalmát is a vásárlóknak. Érdemes felkeresni például a termelőket a fogyasztókkal közvetlenül összekapcsoló Farm2Fork kezdeményezést, vagy a térségenként szerveződő kosárközösségeket. A mennyiséget az átállt területek bővítésével és a gyümölcsültetvények technológiai fejlesztésével lehet fokozni. Az ökológiai almatermesztés hozama áltagosan 80-95%-át éri el a konvencionálisnak. A különbség tehát nem veszélyezteti az ellátási láncot – főleg, ha figyelembe vesszük az élelmiszerpazarlás jelenlegi mértékét.

Zárásként fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az ökológiai gazdálkodók gyakran sokéves szokványos termelési gyakorlat után állnak át öko termelésre. Az ökológiai szektor az agrárium szerves részének tekinti magát, nem keresi a konfliktust a nem öko gazdatársakkal.

Ez a tartalom a Rebooting the food system projekt keretében, az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A projekt tartalmáért kizárólag a Tudatos Vásárlók Egyesülete vállal felelősséget, az nem tükrözi feltétlenül az Európai Unió álláspontját.

Ez a poszt Állásfoglalás a hazai almák szennyezettségével kapcsolatban először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.


Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »