27 ezer eurót csaltak ki egy nőtől, még hitelfelvételre is rávették Mészáros Richárd2026. 02. 06., p – 13:03
Az elkövetők rendőrnek és a Szlovák Nemzeti Bank munkatársának adták ki magukat.
Több mint 27 ezer eurót csaltak ki egy nőtől Szlovákiában olyan ismeretlen elkövetők, akik rendőrnek, illetve a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) munkatársának adták ki magukat – közölte Silvia Šimková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
A tájékoztatás szerint az áldozat kedden tett bejelentést a rendőrségen. Elmondása alapján telefonon kereste meg egy férfi, aki rendőrnek adta ki magát, és azt állította, hogy valaki megpróbált hitelt felvenni a nő nevében egy bankban. Ezt követően a nőt állítólag összekapcsolták az NBS egyik „munkatársával”.
A hamis jegybanki alkalmazott a WhatsApp alkalmazáson keresztül kommunikált a sértettel, és arra utasította, hogy személyesen keresse fel bankját, majd utaljon át 27 110 eurót egy megadott bankszámlára. A nő eleget tett a kérésnek. Később ismét felvették vele a kapcsolatot, és arra vették rá, hogy igényeljen egy 11 600 eurós fogyasztási hitelt is.
A hitelösszeg jóváírásra került a nő számláján, azt azonban rövid időn belül zárolták, így az áldozat nem fér hozzá a pénzhez.
Az ügyben a rendőrség csalás gyanúja miatt indított eljárást. A hatóságok ismételten figyelmeztetik a lakosságot, hogy a rendőrök soha nem kapcsolják az állampolgárokat a jegybank munkatársaihoz, nem kérnek készpénzt vagy értéktárgyakat, és nem adnak utasítást pénzügyi tranzakciók végrehajtására.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


